Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-04-19 / 16. szám

XVII. éiioiytxiu ____ 1931, április 19. 16. azeua. EVANGÉLIKUSOK LAPIA Szerkesztéséi és kiaiéfclvatal: LEBENY (Mosol ■ J Kiadja:« LOTHER-SZOfETSEG. Postatakarékpénztári csekkszámla: 12M. Alapította : OR. RIFFIY SIMOOR pftsolk. Mooieloolk hetenkent tovszer. vasárnap. Eliflzelésl ir: Eiész évre 6 P. 41 (III., téléire 3 P 20 mu oeivedévre 1 P. 60 fill., Eov szán 16 Ilii Hlréetésl árak meoeovezes szerint. Stark emit* tért Inaid NÉMETH KAROLT eaper«». Örüljetek! „Most ugyan szomorúságban vagy­tok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szivetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömötöket.“ János 16, 22. Milyen szívhez szólóan tudja Jézus a tanít­ványait vigasztalni, erősíteni, bátorítani! Szegé­nyek igen elszomorodtak, mikor azt hallották, hogy Jézus elmegy az Atyához, önmagukat si­ratták? Igen. Mert hiszen minden szomorúság­ban önmagunkat siratjuk, önmagunkat is. Szo- morkodnak a tanítványok, mert elmegy kö­zűlök az, aki őket az alázatosságnak, a hűségnek, a türelemnek és az erőnek minden formájában szerette. Jobban szerette őket Jézus, mint ahogyan ók szerették öt. Sokkal fájóbb, ha attól kell válnunk, aki minket szeret, mint ha az megy el, akit mi szeretünk. Mi a szeretetünkkel tu­dunk mások felé is fordulni, de ki lesz az, aki bennünket úgy szeret, mint ö szeretett? Külö­nösen mikor a nagy szeretet hatása alatt rájöt­tünk, hogy milyen kevéssé vagyunk szeretetre­méltók. Jézus szere tétének megvan az a különös hatása, hogy felismerjük: mi ezt a szeretetet nem érdemeltük meg. S ha ő kilép az életünkből, nem lesz soha többé senki, aki bennünket minden hibánk, fogyatékosságunk, bününk ellenére úgy tudjon szeretni, mint ö. Addig, amig velők volt az Ür, édes volt en­nek a szeretetnek még az a fullánkja is, hogy mindig, mindig érezniök kellett, hogy ez a sze­retet pazarolt, túláradó, értelmet felülhaladó szeretet. Most éppen ennek a szeretetnek ez a nagysága, ez a megfoghatatlansága, ez az indo­kolatlansága a legkeserübb a válás szomorúságá­ban. Koporsók felett is a legkeserübb könnye­ket azok sírják el, akik megtapasztalhatták a meg nem érdemelt szeretetnek elbűvölő édessé­gét. Akik élvezték olyan szeretetnek a melegét, amelyért soha nem voltak elég hálásak, amelyet soha kellően viszonozni, megfizetni, megszol­gálni nem tudtak. Ilyen volt és ilyen ma is az Or Jézus szeretete. Mivel vigasztalja a nagy Szerető a szomorú tanítványokat? Azzal-e, hogy az idő majd el­oszlatja a bánatot? Hogy a sok gond-baj elfelej­teti veletek az én szeretetem emlékét? Hogy a seb, amely most annyira fáj, beheged? így a vi­lág vigasztal, anélkül, hogy megvigasztalódnánk. Jézus a nagy Vigasztaló mást mond. ö ismeri a szívek legrejtettebb titkait. Ismeri azt a vi­gaszt, amely a legnagyobb erőt is adja. Jézus örömöt igér a tanítványoknak. Olyan örömöt, amely üdítő forrás lesz minden időkre és báto­rító biztatás az élet útjain. ,,Ismét meglátlak titeket!" Oh, milyen felséges, milyen isteni vi­gasztalás, amely Jézusnak a szívéből jön és a tanítványok szívét ragadja meg! Igen Uram, ez a tudat, hogy Te minket látsz, s ha mi nem lá­tunk is, Te őriző hűséggel, pásztori szeretettel figyeled minden lépésünket; ez a tudat, hogy ebben a világban egy szeretetet sugárzó Szem tekint reánk; ez a tudat, hogf egy Szív értünk dobogni soha meg nem szűnik: ez a legnagyobb, a legerősebb vigasz! Ebből fakad a legtisztább és legszentebb, az ihlető és erősítő öröm. Hogy Te meglátsz minket ebben a nagy világmindenségben. Hogy mennyei dicsőségedből alátekintesz a Véreddel megvál­tottak botorkáló, küzködö, bukdácsoló lelkekre, ez az öröm állandó s ezt az örömöt senki sehol el nem veheti tőlünk. Nem azt Ígérted, édes Üd­vözítőnk, hogy mi meglátunk Téged. Micsoda vigasz volna az, ha látnánk Téged távol, mesz- sze, tőlünk elszakítva, amint orcádat elfordítod bűneinktől s amint gyönyörködve nézed angya­laid dicső seregét? De az, hogy ismét, a halál után, a feltámadás után, mennybemeneteled után ismét meglátsz bennünket: ez az igazi, mara­dandó öröm! Micsoda vigasz lenne az, ha lát­nánk Téged szentjeid seregében, örök dicsőség­gel megkoronázottan, s azt kellene éreznünk, hogy milyen messze vagy tőlünk? De a pásztori szemed, a pásztori tekinteted közel hoz Téged hozzánk. „örülni fog a ti szívetek." Igen, ez nekünk elég. Elég, ha látsz minket. Mert akkor abban a tudatban járunk, hogy velünk vagy és úgy já­runk, hogy nézhessen, láthasson bennünket a Te szent tekinteted. Ezt az örömöt a világ nem ad­hatja meg, de Istennek hála, el sem veheti. Ez a Krisztus tanítványainak elrabolhatatlan, örök öröme. Az Ür meglátja őket.

Next

/
Thumbnails
Contents