Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-04-12 / 15. szám
118. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. nekből kis közösséget gyűjtött össze s itt imádkozott, hogy az evangéliumnak legyenek hű tanítói a katedrákon. Ez az imádság meghallgattatott. S a mi nyomorult, betegekből álló, szegény Béthel-i gyülekezetünk is szeretne kővel és mésszel hozzájárulni Sión falainak építéséhez. Először is úgy, ahogy a mi kedves alapítónk.“ A gondolatot itt félbeszakítjuk. Mily gyönyörűség immár másodszor hallani Bodel- schwingh szájából a szegény vak Heermann Vilmosról ezt: a ,,mi kedves alapítónk“. Két ,,kis“ házikó állt ott mindössze, mikor Bodelschwingh kiment Béthelbe. S mi minden volt már ott e memorandum megírásakor 1905-ben! „Imádkozni akarunk, hogy az Ür adjon hű szolgákat egyházunknak, iskoláinknak s különféle intézményeinknek. 10. Zsoltár 17. De talán szabad az imát tettel is párosítani.“ — Itt tér rá Bodelschwingh a szabad theológíai „előiskola“ ismertetésére. Gyors és bő egymásutánban sorolja fel ennek előnyeit, amiket ezúttal csak röviden érintünk. Az egyetem, az Isten Igéjének tüzével már érintkező lelkeket kapna a kezébe. A szülőknek nem kellene félniök, hogy fiaik minden átmenet nélkül kerülnének be az egyetem forgatagába. Béthelben nem kellene nélkülözni azt, amit a legtöbb egyetemi város nélkülöz: virágzó gyülekezeti életet. A lelkészjelöltek szemináriuma a misszióba induló és onnét hazatérő misszionáriusok, a nyugalomba idejött lelkészek mind felséges alkalmakat kínálnának arra, hogy a kezdő theológusok lássanak, halljanak s a ma is élő Úrral találkozzanak. Nem lenne azonban ez az iskola orthodoksz formulák bemagolásának taposó malma, hanem szabad lelki küzdőtér igazságkereső s üdv-sóvárgó ifjak számára, akik nem magas pulpituson ülő mesterektől, hanem velük naponként bizalmasan érintkező baráti szívektől kapnák meg a kalauzolást az igazságba, amely szabaddá tesz, E bejelentés órájában már mind az előadók, mind az anyagi szükségletek biztosítva vannak. Bodelschwingh joggal érzi, miszerint immár minden kész. Nem számít azonnal hivatalos elismertetésre, noha a katholikus szemináriumok minden további nélkül megkapták az ottan töltött tanulmányi évekre az egyetemi beszámítás jogát. Van azonban, ami sokkal fontosabb Bodelschwingh előtt: „Vajha e szabad theológíai szeminárium köré egyházunknak minden pozitív irányzata, így a közösségi mozgalom is úgy oda fonódhatnék, hogy a ma még annyira szerteágazó vágyak és lelki sóvárgások teljesen egybeforrhassanak. Szeretném, ha mindezek boldog, egységes munkálkodásban itt kezet fognának, hogy azoknak, akik a fő dologban egyek, Jeruzsálem falait együtt építsék s repedezéseit együtt javítsák.“ íme itt kulminál Bodelschwingh hatalmas koncepciója. Nem akar ő egyetem lenni, nem akarja keresztülhúzni sem a népegyházat, sem a legszűkítettebb közösséget, hanem mindent mozgósítani azért, hogy a kovász és a hegyen épített város a leghatékonyabban és legdicsőségesebben végezhesse a maga szolgálatát. Hogy minél több fény hulljon a Golgothára s a töviskoronás király fejére. „Annak pedig, — hangzik a nagy irat utolsó szakasza — Aki az ő földi és mennyei egyházának Feje, a mi Urunknak és Üdvözítőnknek, legyen ez ügy az ő főpapi szívére téve. Ha ő igent és áment mond, akkor az áldás biztos.“ A jelek mihamar azt mutatták, hogy az Ür igent mondott. 1905 őszén vonulnak be az első theológusok az intézménybe. 12 tanítványa volt az Urnák, többre, mint 12-re, nem is gondolt Bodelschwingh. És mi történt? Először az, hogy négy héttel a megnyitás előtt, nem volt csak egy jelentkező. Az egyik előadó így kiáltott fel: „En ezzel az eggyel is megkezdem!“ Bodelschwingh a nyakába borult és megcsókolta. Később pedig az történt, hogy a megnyitás napján 11 theológus volt a szemináriumban. Három rendes előadó tanár mellett Bodelschwingh maga hetenként csak egy esti órában adott elő, főleg a gyakorlati theológia, a bel- és külmisszió köréből. Az intézet bevált. Sok száz hallgatója volt már s a tanulmányi éveket még Bodelschwingh életében több egyetem beszámította. Visszatekintve Bodelschwingnek hármas theológíai alkotására, legnagyobb súlyúnak az utolsó kell mondanunk. Spencernek és Francke- nak is lehettek hasonló fájdalmaik a theológus- képzés hiányaival kapcsolatban, de sem nekik, s ami még feltűnőbb, Zinzendorfnak sem jutott eszébe, hogy e téren valamit tenni lehetne. Finney, az amerikai nagy ébredésnek az apostola, előzte meg csupán e tekintetben Bodel- schwinget. De Amerikában a körülmények egész mások s nem csodálkozhatunk azon, hogy már a múlt század első felében a szabad theológíai fakultás nyílik meg tisztán hívő evangéliumi alapon. Viszont igaz, hogy Bodelschwingh első gondolata, a teljes jogú fakultás még máig sem valósult meg. Da vájjon nem éppen áldás van ebben? ő, aki az Isten országa munkáiban a dolgok össz- játékát oly józan szemmel nézte, voltaképen csak a hívők számára is nélkülözhetetlen alázatosság- ban-tartást ismerhette fel az Űr részéről abban, hogy e téren a munka elé korlátokat szabott. Magyar viszonyainkat véve, Bodelschwingh- nek a harmadik alkotása a legkevésbbé aktuális. Nálunk csak nemrég ment át a theológia az állami fakultás szintjére. Még nem is alakulhattak ki problémák az állammal való kapcsolatból. Kevesen is vagyunk a német méretekhez képest. De azért nincs-e a theológíai Vorschule-nak üzenete, — legyen szabad szándékosan használni azt az eredeti Bodelschwingh-féle megjelölést — ha arra gondolunk, mennyivel többet meríthettünk volna s egyben mennyivel kevesebbet veszítettünk volna, ha mielőtt a bár nem állami akadémia falai közé vonultunk, valahol feszélymen- tesen találkoztunk volna az Isten Igéjének igazi
