Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-04-12 / 15. szám
116. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. zésből és a megfontolásból is ki akarják venni a részüket és hozzá akarnak szólni a a tárgyhoz. A közgyűlés képviseleti hatóság. Feladata és kötelessége nemcsak az, hogy kormányozzon és a kormányzást, az adminisztrálást minél simábbá tegye. Nem láthatja életfeladatát abban, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzon az eljáró tisztviselőknek és minél lojálisabb hallgatással vegyen tudomásul minden bizottsági vagy elnökségi javaslatot. Nem lehet buddhistává abban az értelemben, hogy eszményéül a nirvánát, önmagának a létharcból való kikapcsolását tekinti és a tétlen meditáció, kontempláció és merengés eliziumi mezőire vonul vissza. Ha az egyházi alkotmány szükségesnek tartja a közgyűlés működését, a közgyűlés vétkezik az alkotmány ellen, ha ambiciója abban merül ki, hogy önmagát feleslegessé tegye. Ámde tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a közgyűlés csak azért köteles a szerepét betölteni, munkájában híven eljárni, mert az alkotmány kötelezi erre. így kívánja az egyháznak életérdeke is. Azt elvégre könnyű volna elérni, hogy a közgyűlést először némaságra és tétlenségre kárhoztatjuk, minden munkát elszedünk és kiveszünk a kezéből, azután azt mondjuk, hogy a közgyűlés felesleges, költséges és minél előbb kivégezzük, annál jobb. De mi lesz ennek az eredménye? Az eredmény az lesz, aminek a jelei már meg is vannak, hogy a közgyűlések határozatait nem tudjuk belevinni az egyháznak akaratvilágába, A közgyűlések határozatokat hoznak, terveket csinálnak, munkákat vezetnek be, de a megvalósítás siralmas képet mutat. Megkockáztatom azt, hogy szavaimat félreértik, s a helyzet feltárásából egyesek a terhűkre elkövetett sérelmeket piszkálnak ki. Rámutatok arra, hogy a közgyűlések ajánlják a gyülekezetek és hívek figyelmébe, pártfogásába a különböző üdvös és szép egyesületeket, akciókat: fogházmissziót, Gyámintézetet, Misszióegyesületet, főiskolai menzát, árvaházat, diakonissza- intézményt, Luther-Társaságot, Luther-Szövetsé - get stb. Mi az eredmény? Ä Misszióegyesületnél tudom azt, hogy akárhány gyülekezet van, amelyik egy fillérrel sem áldoz erre a célra, s az egész magyarországi evangélikus egyház nem adakozik annyit a külmisszióra, amennyiből egyetlenegy misszionáriust el lehetne tartani. A Gyámintézetről tudom azt, hogy a négy egyházkerület gyűjtése együtt nem tesz ki annyit, amennyivel a németországi Gusztáv Adolf-Egy- let segélyezi gyülekezeteinket és intézményeinket. A Luther-Társaságról tudom azt, hogy amikor az általa kiadott tankönyvek használatát az egyetemes közgyűlés kötelezőleg elrendelte, s a Társaság erre a határozatra támaszkodva a tankönyveket kiadta, ebbe helyrehozhatlanul belebukott, mert az iskolák egyszerűen túltették magukat ezen a határozaton és érte senkinek a hajaszála sem görbült meg. Tudom azt, hogy az Országos Luther-Szövetség évek óta támogatás és érdeklődés nélkül vegetál stb. Mi ennek a következménye? Az, hogy nem merünk vállalkozásokba kapni, mert a tapasztalatok azt sugallják belénk, hogy minden jóakarat megtörik a lebírhatatlan közönyön. Az egész egyház, legvitálisabb érdekeiben vallja annak a kárát, hogy a közgyűlési határozatokat csak ott és akkor veszik komolyan, ahol és amikor az adminisztráció előteremtéséhez szükséges adók és járulékok befizetéséről van szó. Egyébként egyháztagok és egyházi, tisztviselők Hekubának vehetik a közgyűlési határozatokat, nincs aki számon kérje tőlük, hogy a gyülekezetükben mit tettek a határozatok foganatosítása, az ügynek vagy akciónak felkarolása, támogatása, propagálása terén. A közgyűlés elfogadja a határozatokat, javaslatokat, támogatásba ajánlja ezt is, amazt is, azután ezzel be is fejeződött a dolog. De annál a kérdésnél, hogy mi ennek a következménye, fontosabb a közgyűlésekkel összefüggésben az a másik kérdés, hogy mi ennek az oka. Ennek az oka az, hogy amint elsorvadt a közgyűlések képviseleti jellege a közgyűlések tanácskozásában és lefolyásában, éppenúgy elsorvadt a közgyűlésnek képviseleti jellege abban a vonatkozásban is, amely szerint a közgyűlési tagoknak a közgyűlések határozatait, terveit, akcióit kellene képviselniük a kiküldő testületeknél és általában az egyházi életben. A közgyűlés adminisztráló szervvé degradáltatván, azt véli, hogy kötelességének eleget tett, ha minél kevesebb feltűnéssel és minél rövidebb idő alatt megszavazta a javaslatokat, amelyek elébe kerültek, köszönetét mondott mindenkinek, aki valamit tett és valamilyen rábízott tisztséget betöltött; azután széjjelmegy és várja, hogy jövő esztendőben ugyanezt a fontos adminisztratív munkát elvégezze. Igaz, hogy úgy állván a helyzet, ahogyan áll, a tagok nem is igen tehetnek egyebet. Mert hiszen a közgyűlési tagok háromnegyed része, vagyis mindazok, akik a bizottsági ülésekről úgy, ahogy nem ismerik a közgyűlés asztalára kerülő ügyeket, azokat egyáltalán nem is ismerhetik, kivéve talán a szabályrendelet-tervezeteket, amelyek lekerülnek az alsóbb hatóságokhoz. A közgyűlésnek nem áll módjában, hogy megtudhassa, miről van szó. Nem áll tehát módjában, hogy képviselje a közgyűlést az őt kiküldő hatóságnál. A közgyűlési tag is csak a néhány hónap múlva megjelenő jegyzőkönyvből ismeri meg a részleteket és a határozatokat, A közgyűlésnek képviseleti hatósági jellege tehát illuzóriussá lett. A közgyűlés tagjai nem tudják, hogy mit képviseljenek. A közgyűlésből nem visznek magukkal lelkesedést, kiküldőiknél nem teljesíthetik azt a fontos hivatást, hogy lelkesedést ébresszenek az iránt, amit a közgyűlés tervezett, megbeszélt, jónak ítélt és megvaló- sítandónak tart. Az egyházi közvélemény pedig
