Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-11-23 / 39. szám
1930. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 309 egyháznak, amelyik szégyenli a Krisztus evangé- liomát, vagy nem tartja elégnek, vagy éppen fél tőle. Ahogyan az igehirdetőnek próbaköve az, hogy őszinte lélekkel melyik textusról fél és átall prédikálni, úgy az egyháznak is próbaköve az, hogy meri-e őszintén hirdetni, tanítani a teljes evangéliomot. Meg vagyok róla győződve, hogy az az egyház, amelyik a teljes evangéliomot tanítja, meri tanítani és akarja tanítani, utat nyit önmagához is a Spiritus Creator-nak, a teremtő Szentiéleknek. Egyházunk a reá bízott teljes evangéliommal a lelkiébredést szolgálja, önmagának is a legjobb szolgálatot teszi, mert a tanított ige az egyház hitének, tanának és életének is állandó regulája lesz; az evangélizáló egyház napról-napra kénytelen meglátni a saját arculatát az ige tükörében, s észrevenni, hogy van-e rajta szeplő vagy sömör. Ahogyan az állomásokon kalapácsütések hangjából Ítélik meg, hogy épek-e a kocsikerekek, úgy az egyház hangja, az igehirdetés is tudtul adja, hogy az egyház milyen kerekeken fut, eljuthat-e a célhoz. A mondottak azt is jelentik, hopy a jelenlegi helyzetben az egyház munkájának terhe az igerhirdetókön, a lelkészeken van. Nekik kell előállni az igével, az evangéliommal. »Ints, feddj, buzdítsI« »Az evangyelista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen be- töltsd«. Az Ágostai Hitvallás egyszerűen, világosan megmondja, hogy az egyház evangélizáló egyház és a lelkész hivatala az evangélizálás szolgálata. Ezen az utón kell elindulnunk, s ezen a területen kell munkálkodnunk. Aki elntélkedik a mondottak felett, az talán meg tud felelni arra a kérdésre is: teljesen betölti-e szolgálatát az a lelkész, aki hetenként egyszer, vasárnap, a templomban tanítja az evangéliomot; s talán arra a másik kérdésre is meg tud felelni: mi a teendő. Diakónus. B nemzetközi probléma és a kibontakozás médiai. Irta: Fachs János Az oroszországi vallási üldözések rémes kiáltásai, melyek a szovjet minden kendőzése dacára is újra meg újra és mindig nagyobb erővel jutnak kifejezésre, gondolkodóba ejt, hogy tulajdonképpen mi is az oka annak, hogy újra meg újra kiválnak az emberiség egyes tömegeinek a leikéből egyes csoportok, amelyek a lelkiismeret minden tiltó szavát elhallgattatva, az önzés gonosz szellemétől vezetve a felfordulásnak és az anarkiának híveivé szegődnek? Honnan van az, hogy már jó egy század óta mindig nyíltabb merészséggel jut kifejezésre az atheizmus szelleme és inagy erővel tör be az irodalom iskoláiba, éppúgy a művészetek minden ágába, sőt a tudomány berkeibe is, nem is szólva arról, hogy uton-ut- félen, vasúton és társadalmi érintkezéseknél mindenütt megszólal és sokszor egy-egy elegáns megjegyzésbe burkolva hinti szét magvait az ideges, meggondolatlan és felcsigázott emberi kedélyek fajtája. Alig lehet voltaképen ráismerni, hogy ugyanaz a Homo Sapiens népesíti be a földet, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Inkább az indulatok, semmint az értelem által irányított reakciók a jellemzői ma nemcsak a legyózöttek, de a győzők országaiban élő emberiség elméjének is. Az idegesség terjedése minden körben nehézség nélkül megállapítható az emberek életében és életük összes megnyilvánulásaiban. Olyan ma az emberiség gondolkozása, érzülete, hangulata és cselekvési módja, mint egy agyoncsigázott s csaknem teljesen ki vérzett emberé. Vértelen agyában csak kisebb értékű eszmék vernek egykönnyen gyökeret, érzelmi világa a haragos indulatokra, kedélye a kellemetlen hangulatú sziliekre, cselekvése pedig az el- • sietett, megfontolatlan reakciókra hajlik. »A kor, amelynek küszöbéhez értünk, a legvallástalanabb, amelyben emberiség valaha élt. Sót egyenesen vallásellenes«, — állapítja meg gróf Kayserling Hermann. A régi idők letűnt embere, ez a sok hi- báju, de értékes értéktől duzzadó emberklas- sis, melytől a mai nemzedék a letűnt idők érdemeit is elvitatni igyekszik, kifáradt, kimerült. A jelenbe nem tudja magát beleélni, a jövőbe megnyugvás nélkül tekint. Nem tud biztos révpartot látni, amely felé nyugodtan evezhetne. A fiatalabb nemzedék inkább a mának él, hiányzik nála az igazi célkitűzés, s ha meg is van, ez eszményi magasságban áll felette, melyet elérni szinte nem is remél; s ha emelkedik is, fehér lelkének selyemszárnyát mindig jobban nehezíti az élet koromjának a reászitáló szürke pora. Nem csoda, ha ezzel a teherrel hamarabb fárad és visszahull a mába, hiszen jövőjét megfeszített munka mellett sem látja, nem is láthatja biztosítottnak. Megfelelő biztos otthont igazán csak a szerencsés véletlen hozhat neki. Gyakran kell látnia azt is, hogy a szakemberek előmenetelében nem mindig munkájuk erkölcsi és tudományos értéke a döntő. Nem csoda, ha gonddal tér pihenőre és aggodalommal kél, mert a közhasznú és közérdekű tevékenység is alig-alig mozdítja elő boldogulását. A mai ifjú ugy(érzi, hogy zavartalan öröme csak a könnyelmű, önző kapzsi, sem hátra, de előre sem tekintő embernek lehet. A zajos mulatozás és a mai sátáni zene pokoli tempója éktelen lármájával csak arra van hivatva, hogy túllármázza a túlfeszített idegek minden szálon zörgő lármáját. S ez inkább olyan ellensúlyozó, hiperkonpenzáló ideges reakció. Ugyanígy a sok tarka szövet,
