Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-05-18 / 20. szám

154 EVÁNOELIKUSOK LAPJA 1930.

az emberi és isteni teljességje titokzatos módon (amilyen titokzatos maga az élet) örökre egyesült és személyes életté, a Szentháromság: egyik személyének életévé lett, tehát az »utazás« igazában »születés« (Istennek egyszülött Fia): ép- penúgy az embernek Istenhez való »utazása« is igazában »születés«, újjászületés, a személyiségnek átalakulása.

Az »útnak« mint képnek azonban nem csupán a térbeli, hanem az időbeli szemléltetésben is van jogosultsága és jelentősége. Az útonjárás ugyanis tartamot, huzamosságot jelent. Egyúttal folytonosságot és haladást. A vallásos, istenes életnek megvan az a jellemvonása, hogy mint élet, tartammal bir és fejlődést jelent. A vallásos élet nem bezárt kör, nem megállapo- dottság és befejezettség. Újjászületés és növekedés a beteljesedésig, amig Isten lesz minden mindenekben. »Dicsőítsétek azért áz Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek Istenéi.«

És ne állapodjunk meg Krisztus kijelentésének ezen első szavainál, hogy ő az út. Mert fel kell vetnünk a kérdést: az út hová? Az*út az igazsághoz? Az út az élethez? Bizonyára abban az esetben is értékes, drága út volna, ha elvezetne az igázsághoz, ha elvezetne az élethez. Örülünk ha elmondhatjuk: Krisztus az én igazságom; Krisztus az én életem. Gyönyörűséges hinni és megtapasztalni, hogy Krisztus által van igazságunk ps életünk. De van cü^riovább is. »Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.« Az út, az igazság, az élet: mindez azért és arra, hogy az Atyához jussunk és Nála lakjunk. Ahogyan Fái apostol írja: »Minden a tiétek, ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.« Jézus út az Atyához. »Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek; magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek,« az Atyánál. Csak Istenben nyugöszik meg a mi lelkünk, Tőle van a mi szabadulásunk, s jobbján gyönyörűségek vannak örökké.

Konfirmáció és egyháztagság.

Krisztus anyaszentegyházának a szent keres zts ég által leszünk tagjaivá. Mit jelent tehát a konfirmáció az egyháztagság szempontjából? A Nagy István féle, több mint száz éves »Tanítás« azt mondja, hogy a konfirmációkor »a meg- keresztelkedett gyermekek felnevelkedvén, maguk vallják magukat a Krisztushoz és annak anyaszentegyházához«. Eszerint tehát a konfirmációkor a felnevelkedett gyermek az egyháznak hitvalló tagjává lesz. Ezzel a hitvalló tagsággal együtt jár az a jog és kiváltság, hogy a megkonfirmált élhet az Úrvacsora szentségével, s keresztszülői tisztséget vállalhat. Együttjár vele sok gyülekezetben az a kötelezettség is, hogy a megkonfirmált, mint »gyónó személy«,, egyházi adót tartozik fizetni. De nem jár vele

sem a szavazati jog, sem az egyházi tisztség (gondnok, egyháztanácsos stb.) vállalásának joga vagy kötelessége. Egyházalkotmányilag a konfirmáció nem jön számba. Az Egyházi Alkotmány a konfirmációt sehol nem említi; a 35. és 36. §§-ban, amelyek az egyházközségi tagok jogairól és kötelességeiről szólnak, minden közelebbi megjelölés nélkül »egyházközségi tagok« emlittetnek, az 1. §. pedig annyit mond, hogy »a magyarországi ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyházat híveinek összessége alkotja.«

Egyházjogászainkra hagyom annak a kérdésnek az eldöntését, hogy vájjon nem lenne-e szükséges, ha már egyszer az Alkotmány 35. §-a kifejezetten említi az egyház kegyelemeszközeit, az Alkotmányban a keresztség szentségéről és a konfirmációról is megemlékezni, amely által az egyház tagjaivá s illetve amikor az egyház hitvalló tagjaivá leszünk. S hogy vájjon nem lenne-e kívánatos, hogy a hitvallö egyház- tagok bizonyos közgyűlési aktussal vétessenek fel az egyházközség teljes alkotmányos jogú és kötelességű tagjai sorába, ha ez az aktus nem állna is egyébből, mint hogy a közgyűlésen az illetőnek neve beiratik a tagok jegyzékébe.

Engem itt, a konfirmáció cselekményével kapcsolatban inkább az érdekel, hogy bárhol is világosan és szabatosan kifejezésre jutnak-e azok az egyházunk hitvallásszerű lényegéből folyó kötelezettségek és kötelességek, amelyek az egyháztagsággal együttj árnak.

Az Egyházi Alkotmány 36. §-a erre vonatkozólag igy hangzik: »Az egyházközségi tagoktól megkivántatik, hogy vallásos és erkölcsös életet folytassanak, az egyház kegyelemeszkö'- zeivel éljenek, az egyház és iskola javát úgy magánéletükkel, mint közszolgálataikkal előmozdítsák s a rájuk ruházott megbízatásokat elvállalják; továbbá kötelességük: gyermekeik vallásos neveléséről és oktatásáról gondoskodni, az egyházi törvényeknek és rendszabályoknak s a törvényes egyházi felsőbbségnek engedelmeskedni.«

Hogy ennek a paragrafusnak követelményei milyen mértékben élnek a köztudatban, s a hitoktatás, nevezetesen pedig a konfirmációi oktatás milyen mértékben ismerteti meg a tanulókkal és konfirmandusokkal ezeket a kötelességeket, az más lapra tartozik. Én az egyháztagsággal együttj áró kötelességek hangoztatását felette szükségesnek tartom, mert »a szenteknek és igazán hívőknek gyülekezete« első sorban kötelességek teljesítését kívánja meg tagjaitól.

Az egyháznak a világban való tevékenységét az Ágostai Hitvallás velősen az evangéliom tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában állapítja meg. Mi következik ebből? Az egyháznak ezen lényégszerű tevékenységéből adódik az, hogy nem elegendő, ha az egyházközségi tagok az egyház kegyelemeszközeivel élnek, hanem kötelességük gondoskodni arról, hogy az Isten igéje, az evangéliom, hirdettessék nem-