Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-01-05 / 1. szám

2 TIV 1930. EVANGÉLIKUSOK LAPJA lássál együtt tévelygésnek tartunk minden olyan tanítást, amely szerint az ember sa­ját okosságának erői által is megigazulhatna Isten előtt, vagy más szóval kifejezve az em­ber a világban levő, immanens erők fel­használásával eljuthatna az üdvösségre, bol­dogságra, békességre, az életnek harmóniá­jára. Pélagius tanításával szemben Pál apos­tolnak, Augustinusnak, Luthernek és az Ágostai Hitvallásnak van igaza: Az emberi természet, ha nem hatja át a Szentlélek, gonosz indulatokkal van telítve és sokkal erőtlenebb, hogysem Istennek tetsző dolgo­kat mívelhetne. Amellett az ördög hatalma alatt áll, aki az embereket különféle vét­kekbe, istentelen nézetekbe s szembeszökő bűnökbe hajszolja«. Az ember mindig a maga kárán tanulja meg, hogy rosszul tette, mikor asaját erőit túlbecsülte, az ördög ha­talmát lekicsinyelte. Az ördögnek egyik legravaszabb fortélya, hogy elhiteti az em­berekkel, hogy nem létezik, vagy ha létezik is, ártalmatlan. Valóban ,nem testtel és vér­rel van tusakodásunk. Olyan gonosz erők működnek a világban, amelyek erősebbek az embernél. Igen sekély es felfogása az élet­nek az, amely figyelmen kívül hagyja a Sátán mélységeit. A bűnnek rettenetes ere­jét ismerni kell, akkor látjuk csak, milyen tehetetlenek vagyunk — önmagunkban. De mindenre van erőnk a Krisztusban, aki bennünket megerősít. És az Istennél semmi sem lehetetlen. Mi nem tudjuk fel­építeni az új Jeruzsálemet. Nem tudjuk meg­újítani sem magunkat, sem embertársain­kat, sem a világot. Mégis reménykedünk, mert az új Jeruzsálem Istentől alászáll; a Bárány királyi trónjától az élet vizének tiszta folyója árad; s az, aki a királyi szé­ken ül, azt mondja: Imé, mindent újjá te­szek. Istennek hatalmában és kegyelmében bizva, bátran indulunk neki az új eszten­dőnek. Ő feljebb cselekedhetik annál, hogy­sem kérjük, vagy reméljük. Nekünk egy a dolgunk: ha igéjét halljuk, ne keményítsük meg szivünket, fogadjuk be az igét és ad­juk át magunkat teljesen Őneki. Ő megcse- lekszi. Életem ideje kezedben van«. Jó he­lyen van. — Győri diakonisszák Sopronban. A soproni ev. egyházközség diakonissza állo­mását régóta a pozsonyi anyaház látta el munkaerővel. A megszállás óta egyre több nehézség gördült az elé, hogy Sopron Po­zsonyból kapjon diakonisszákat s ezért oly megállapodás jött létre, hogy a soproni ál­lomást átveszi a győri anyaház. Az új győri diakonisszák január elején költöztek Sop­ronba. Misszió. „Résztvettetek az evangélium ügyében.“ Filippi 1, 5. Pál apostol úgy volt meggyőződve, hogy Isten kegyelme őt az evangéliomnak a po­gány ok közt hirdetésére rendelte. Nagy erőt ád, ha tudjuk, mi az Isten végzése felőlünk. Összpontosítja életünket, egységet és lendü­letet visz munkánkba, megóv a kicsinyes­ségtől, támpontot ád minden erőfeszítéshez. Meggyőződése egyszerűséget és nagyvonalú­ságot adott neki a világban, amely olyan kapkodó, ugrándozó és szaggatott. Önma­gára talált, amikor elveszítette önmagát a Krisztusban; új teremtménnj^é lett, amikor Urával eltemetkezett a halálba. Semmivel nem törődött, mindent kárbaveszni hagyott, mindent szemétnek Ítélt azon az egyen kívül, hogy hű sáfár legyen a reábizottakban. Szert tett arra a szent közömbösségre, amelynek mindegy szegénység vagy gazdag­ság, gyalázat vagy dicsőség, élet vagy ha­lál, szolgálat vagy uralom. Kitartását, cél­tudatosságát, áldozatkészségét mindenesetre fokozta az a tudat, hogy a legnagyobb Ur­nák szolgál és a leghatalmasabb, legegye­temesebb munkában fáradozik: az evangé liom terjesztésében. A világon nincs jelentő­sebb munka, mint az evangéliom hirdetése, s az evangéliom hirdetésében nincs hősie­sebb vállalkozás, mint a pogányok térítése. A külmisszió az evangélizálás koronája. Út­törő munka. A misszionárius égi csipkebo­kor a pusztában; elég, de tüzeket gyújt, szi­veket lángoltat fel és forraszt oda Krisztus­hoz. A hittérítő szántóföldje az egész világ; sehol sem ver gyökeret, mégis mindenütt otthon van; ismeretlen és mégis ismert; szegény, de sokakat gazdagít; félelemmel megy, de bátrakat nevel; mindenki adósá­nak tudja magát, s mindenkit adósává tesz. A misszionárius azért megy, mert Isten parancsolja neki, Isten hívja, Isten küldi, megy azért is, mert látja, hogy a világnak szüksége van nem őrá, hanem az evangé- liomra, amely Istennek ereje minden hívő­nek üdvösségére. A misszionárius a Krisztus anya szentegyházának legfontosabb munká­ját végzi: tanítja a népeket, s a világnak legnagyobb emberi jóltevője, mert az igével és a szentségekkel viszi a bűneikben elve-

Next

/
Thumbnails
Contents