Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-04-14 / 15. szám
116. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. Mária Országla, még helyesebben a pápai szu- verénitás alá helyezett magyar hűbér. * A református egyetemes kon vént ülésén Ravasz László püspök foglalkozott a kultuszminiszter Programmjának azzal a részével, amely a szegedi egyetemi róni. kath. jellegűvé változtatására irányul. A püspök többek közt Így szólt: «Aggodalmamnak adok kifejezést, hogy Magyar- országi kultúrpolitikája, ilyen irányítás miellett, ilyen ténykedésekkel nem jó utón fog haladni.» A püspök a tudományos szempontot és a rátermettséget hangoztatta. Azt szeretné, ha nem történhetnék meg, hogy állami egyetemek nem- teológiai fakultásain bizonyos tanszékek betöltésére csak bizonyos felekezetű emberek nyilvá- nittassanak alkalmasnak. Ravasz püspök Erdély szülötte és a kolozsvári egyetemen tanult. De hol van Csonkamagyarország attól a kultúrától, amely Nagymagyarországon, s nevezetesen Kolozsvárt virágzott! Az utolsó tiz évben nagyot csúsztunk s a magyar kultúra izobár vonala ma már nem a nyugati államokkal fűz bennünket össze. Ez a vonal ma Varsónál kezdődik és Madridnál végződik. A kultuszminiszter egyetemi programinja ennek a vonalnak, sajnos, újabb megerősitése. Ezen a vonalon a tudomány és a rátermettség egészen különleges valamit jelent, mert ez egy más kiima, amelyben az opportunus tehetségtelenség tenyészik. Luther Kiskátéjának nagy dicsősége, hogy dióhéjban adja az üdvünkre kijelentett isteni igazság teljességét. A Kiskáté az egyházi irodalomban az, ami a Bibliában János 3, 16. Aki a Kiskátét ismeri, az ismeri az üdvnek egész útját. Aki a Kiskáté szerint hisz és él, Istennek akarata szerint hisz és él. A Kiskáté szerencsés összefoglalása a Szentirás legfontosabb tartalmának és ennek következtében meghízható vezér az élet útján. Mikor a velencei cenzor olvasta Luthernak 1519-ből származó Miatyánk-magya- rázatait, igy kiáltott fel: «Boldogok a kezek, amelyek ezt Írták; boldogok a szemek, amelyék ezt Olvassák; boldogok a szivek, amelyek ennek a könyvnek hisznek és igiy komolyan folyamodnak Istenhez!» Ezeket a szavakat még nagyobb joggal alkalmazhatnánk Luthernak 1529-ből származó Kiskátéjára. A Káté először is megtanít bennünket arra, hogy miben áll az igazi érkölcsiség. Mindenki egyetért abban, hogy az ember csak úgy lehet boldog, ha erkölcsösen él. Az érkölcsiség fundamentomán épül fel az Egyház és az Állam. Mennyivel inkább megkivántatik az erkölcsös élet annak követőiben, aki minden igaz erkölcsiségnek megtestesítője volt! Plutarch azt mondta: «Vallás nélkül építeni birodalmat olyan bolond vállalkozás, mint várost felhőkre alapozni.» Ez áll az erkölcsiségre is. Rombold le egy nemzetben az erkölcsiséget s lerontod azokat az oszlopokat, amelyekre a nemzet támaszkodik. De mi az igazi érkölcsiség, — az azerkölcsi- ség;, amely Istennek kedves és amelyet az utolsó Ítéletben elismer? Évszázadokon keresztül foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Plato, Aristoteles. Seneca, Marcus Aurelius értékes fényt derítettek rá Írásaikban. De egyik sem találta meg a helyes választ. Ök majdnem egész figyelmüket a cselekedetre szegezték és alig-aligi hatoltak előre a szivben elrejtett indítékhoz Pedig az igazi er- kölcsiség a szivben lakozik és hasonlóan a déli napsütésnek kitett virághoz, elfonnyad és meghal abban a pillanatban, amikor gyökerei nem hatolnak le abba a mélységibe, ahol inspirációjának és erejének forrása van. Ez volt a Krisztus korabeli zsidók erkölcsiségének betegsége. Ez sem' hatolt a szivig. Olyan volt, mint a ruha, melyet az emberek arra használnak, hogy eltakarják igazi természetüket, s nem olyan volt mint a gyümölcs, amely az örökélet elrejtett gyökeréből sarjad. Ezért Jézusnak első dolga az volt, hogy «Én pedig azt mondom néktek!» szavával hallgató inak figyelmét a cselekedetről a szívre irányította, a Hegyi Beszédben, hogy a szivben mutasson rá minden igaz érkölcsiség forrására és kútfejére. S minthogy ez az ismeret az évszázadok folyamán megint kiveszett és még az Egyház sem kívánt egyebet, mint az igazságnak külső cselekedeteit, azért Isten azt újból kijelentette szolgája, Luther Márton által. És Kátéjában Luther az igazi, Istennek kedves érkölcsiség természetét és lényegét olyan rövid, egyszerű és világos formában magyarázza meg, hogy kicsinynek- nagynak egyaránt megfelel. Mindegyik parancsolatnak magyarázatát ugyanazzal az igazsággal kezdi és tízszer hangoztatja, hogy egyedül ez az igazság a valódi erkölcsiségnek lényege. Tizszeresen harsogó trombitaszóval ismétli ezeket a szavakat: «Istent féljük és szeressük,» hogy ezek a szavak hangozzanak és visszhangozzanak szivünkben és 'életünkben. Tisztelő félelem a mindenható és felséges Isten iránt, aki előtt mi csak olyanok vagyunk, mint a táncoló porszem, párosulva a szeretettel ezen Isten iránt, mert ő előbbi szeretett minket, — ilyen szivet kíván tőlünk az Isten; ez az egyetlen gyökér és forrás, amelyből Isten előtt kedves igazi érkölcsiség eredhet és ered gondolatokban, szavakban és cselekedetekben. Az emberek el tudják választani a szavakat és cselekedeteket a szívnek attól az állapotától, amelyet Isten félelmének és szeretetének nevezünk. De nem szabad őket egymástól elválasztani. Ha elvesszük Istennek féléimét és szeretetét, akkor bármennyire gyakoroljuk is a szavakat és cselekedeteket, mindez «holt cselekedet» marad, lélek és élet nélkül. Mert a valódi erkölcsisóginek
