Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-02-03 / 5. szám
38, EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. Örülünk, ha az oikumenikus mozgalomnak sikerül az anyagnak és az ösztönöknek, az önzésnek és a sze rétetlenségnek, a vallási elseké- lyesedésnek és az erkölcsi elfajulásnak világában a keresztyénség régi képét új valóságban feltámasztani: Vexilla regis prodeunt, Fulget crucis mysterium (A király zászlói előrenyomulnak, Ragyog a kereszt titka!) De a királyi zászlók közül ne hiányozzék a protestantizmus zászlója, az a zászló, amelyet egy Vald Péter, egy Wiclif János, egy Húsz János, egy Luther Márton, egy Zwingli Ulrik, egy Calvin János hordozlak a keresztyénség élőit. Ne hiányozzék ez a zászló, amelyet a reformáció hitvallóinak vére és könnye áztatott, amelynek hordozói ott voltak a kon- stanzi máglyán, a brüsseli piacon, a nápolyi gályákon, a Cevennek barlangjaiban. Ne: hiányozzék ez a zászló, amlely előtt meghajolt egy Gusztáv Adolf, egy Cromwell Olivér, egy Bethlen Gábor. Más idők, más zászlótartók, de nem más zászlók! Valóban nincs okunk arra, hogy ezt a zászlót begöngyölitsük és mint kegyeleti tárgyat múzeumban őrizzük. Nem és nem! Más zászlócskák mellett lobogjon büszkén és reménynyel az oikumenikus mozgalom széles mezején a protestantizmus zászlaja. Szövetségünknek az legyen a fogadalma, hogy hűséges zászlótartó lesz. Az Öí/enedvasárnapi evangelism (Luk. 18, 31-43.) — Február 10. Jézus jelenti szenvedését. a jerikhói vak koldus. — Jézus már harmadszor beszél taniitványiainak szenvedéséről, haláláról, feltámadásáról. A tanit- ványok nem értik meg. Miért? Mert amit Jézus mond, nem illik bele annak a jövendőnek kereteibe, amelyet ők reméltek s tervekből, vágyakból felépítettek. Anélkül, hogy elpártoltak volna űröktől és mesterüktől, mert hiszen kétségtelen, hogy erős lelki kapcsok fűzték őket Jézushoz, mégis tőle idegen világban éltek azért, mert azt gondolták, hogy Jézus az ő várakozásaikat fogja beteljesíteni, holott Jézus eledele a meny- nyei Atya akaratának teljesítése! volt. Erre utal most is, amikor a Jeruzsálemben történendőket a próféták írásával alapozza meg. A próféták Isten Leikétől indítva szóltak, Írásukban Isten akarata jut kifejezésre. Amíg a tanítványok elméje meg nem nyílik, hogy értsék az Írásokat (Luk. 24, 45), addig Jézus öntudatának, életének és munkájának mélységeibe nem hatoltak elég mélyen, s az* önmegtagadás útján sem jutottak el odáig, ahol a maguk terveit és várakozásait feltétlenül alárendelnék a Jézusban kijelentett isteni akaratnak; sőt talán félnek is az elmélyedéstől, mert dédelgetett reményekről kellene le- mondianiok. Úgyhogy aki Jézushoz csatlakozik, annak készen kell lennie a meglepetésekre. Az életben általában készen kell államink váratlan fordulatokra. De itt másról van szó. Arról tudniillik, hogy az élő Krisztus személye, akarata, működése állít bennünket neim kiszámíthatatlan és szeszélyes véletlenek elé, hanem1 olyan követelmények elé, amelyek egységes, szent, rnegr változtathatatlan követelményekből a hit által lesznek számunkra kötelező irányításokká és belső, életlényegünkhöz tartozó kötelességekké, amelyeknek teljesítésé vei a bennünk lakozó Lélek valósul meg a világban. A tanítványokat illetőleg ez az elibük lépő szent akarat jövendőjük olyan megváltozását jelentette, amelyhez egyelőre nem szívesen járultak hozzá. Ök mást vártak volna. Később, ha majd «vesznek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reájuk» hiű tanúi lesznek a Jézus Krisztusnak. A Jézussal való találkozás nagy fordulatot hozott a jerikhói vak koldus életébe is. De ez a fordulat a vak ember leghőbb vágyának teljesülését jelentette. Megjött a szeme világa s hálaadással dicsőítette Istent a nagy csodáért, ami vele történt. S ez az istenimádat mutatja, hogy Jézus elérte célját: Istenhez vezette a vakot, akinek lelki szemét is megnyitotta Isten erejének és jóságának meglátására. Jézus példát ad saját életében arra, hogy Isten akaratát szolgáljuk életünkkel s ebben a szolgálatban bizalommal és engedelmességgel fogadjuk azt, amit Jézus számunkra kiszab, mert azoknak, akik őt szeretik, minden javukra van. Ha váratlan és ^ kiszámíthatatlan lenne is a jövendő, megnyugodhatunk abban a hitben, hogy Isten előkészíti és vezérli sorsunkat, s az ő gondolatai a békességnek gondolatai. A jeruzsálemi kiilmissziói konferencia. Az Olajfák hegyén, amelyről hajdan Jézus a Kidron völgyének túlsó oldalán megpillantotta Jeruzsálemet és sira azon, az 1928. év tavaszán a Jézusban hi vöknek egy társasága szemiügyre vette nem csupán Jeruzsálemet, hanem az egész világot és a sirás szent örömre fordult, amikor látták, hogy Krisztus miként hódítja meg a világot és amikor azon tanácskoztak, hogy a maguk részéről miit tehetnének Krisztus országa terjesztésére. Azok, akik ott összegyülekezfek és azt a konferenciát tartották, amelyről szólni kívánok, a föld minden protestáns egyházából jöttek, Európának és Amierikának régi egyházaiból és azokból az új egyházakból, amelyeket általában a külmiisszió munkamezejének szoktak tekinteni. Fajra, sőt nyelvre olyan vegyes társaság volt ez, hogy Pünkösd ünnepére emlékeztetett bennünket, csakhogy 'ezek a delegátusok sokkal szélesebb területről jöttek, mint azok, akik Pün
