Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-01-27 / 4. szám

1929. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 31. gjona hangjai mellett, az átvett kulccsal a temp­lomot majd közének után magas szárnyalásu be­szédben áldotta meg a templomot s a híveket. Utána Holéczy János parochus vette át a temp­lomot a szószéken elmondott szép beszédével. Istentisztelet alatt Erős Géza fóti kántor or­gonáit. Istentisztelet végeztével, díszközgyűlés keretében az egyházat üdvözlő beszédekre püspök ur válaszolt, majd Holéczy János lelkész ismertette egyháza történetét s a templomépitési mozgalmat, mely Dr. Kutzián Géza egyházfel­ügyelő fáradhatatlan és erős akaratából öltött testet. Előadta, hogy a 600 négyzetölesi templom- telket a község! adományozta, hogy a mindenki tetszését megnyerő szép templomot az áldozat­kész Fucskó János nógrádkállói és Biliinger László vérségi fiatal építészek önköltségen épí­tették és tervezték, Hoepfner Guidó műépítész kir. tanácsos szfőv. hites szakértő grátis ellen­őrzése mellett. A villanyberendezést Hajóssy Miklós bpesti Thököly-ut 17. sz. villanyberen­dezési cég adományozta, oltári feszületet és két ezüst oltárig3^ertyatartót iglói Dr. Szontágh An- talné egyházmegyénk felügyelőjének neje, két oltári villanygyertyatartót Jelffy József né, új harmoniumot és veresegyházi híveitől 40 éves papi jubileumára ajándékul kapott aranyozott urvacsorakelyhet, ostyatálat Holéczy János, ol­tárképet a zsidói ev. egyház, csillárt a fóthi ev. egyház, 12 lelkes egyháztag 12 ülőpadot, az összes egyéb berendezést, nemkülönben az épít­kezési költségnek több mint felét lelkes egyház- tagok adományozták. A még fedezetlen 8000 P adóssági teher könnyítésére a 257.924/1928. VIII. sz. B. M. engedély alapján országos gyűj­tés van folyamatban s kéri előadó a nemes ada­kozókat adományaik küldésére. A közgyűlés a Hymnusz eléneídésével záródott, mely imát a Hegedűs Pál kántortanitó által áthozott zsidói énekkar vezette. i — A kultuszminiszter rendelete a nem állami elemi iskolai tanítók illetménykiegé- szitő államsegélyének gyorsabb utalványo­zása tárgyában. A kultuszminiszter 1928. dec. 19-én kelt 96.000/1928. Vili. b. számú rendeleté­ben felújítja az államsegély ideiglenes utalványo­zása tárgyában 1924. évi 65.000 számi alatt kelt rendeletét s megállapítja, hogy az illetményki- egészitő államsegély késedelmének oka a helyi hatóságok (iskolaszékek) járatlanságában kere­sendő, akik a felújított 65.000/1924. rendeletet nemi ismerik s a hóról-hóra benyújtandó fizetési jegyzéket, amely az illetménykiegészítő' állam­segély kiutalásánál alapul szolgál, késedelmesen, vagy hibásan állítják ki és küldik aziilletékes m. kir. pénzügyigazgatóságnak, holott azt a tárgy­hónapot megelőző hó 5-éig kell benyújtani. — Az Országos Keresztyén Ifjúsági Egyesületi Vezetőképző Tanfolyamra, amely március 4-től 9-ig lesz Budapesten, február 20- ig lehet jelentkezni. Minden vidéki résztvevő kap vasúti féljegyet. Az utazási költséget nem1 számítva, a tanfolyam szállással és koszttal együtt nem kerül többe 30 pengőnél. Jelentke­zés február 20-ig Keresztyén Ifjúsági Egyesüle­tek Nemzeti Szövetségénél Budapest, IX., Üllői- ut 29. II. — Szives kérelem! Egyetemes közgyűlé­sünk elrendelte, hogy ádvent 3. vasárnapján of- fertóriumi tartassák a fogház-misszió céljaira. Híveink tájékoztatása és adakozásra buzdítása céljából mely fogház-misszióval foglalkozó lel­késztestvér volna szives erről a munkáról cik­ket írni az Evangélikusok Lapjába, vagy a Ha­rangszóba? (Egy lelkész kérésére közlöm. Szer­kesztő.) — Állásnélküli evang. diakonissza (cse­kély testi hibával) ki megfelelő' bizonyitványok- kal rendelkezik, gyermekek mellé, betegápolásra vagy idősebb házaspárhoz házvezetőnőnek ajánl­kozik. Cime megtudható Budapest, III. kér., (Öbuda-Ujlak) ág. hitv. ev. lelkészt hivatalnál (Zichy-u. 7.). — A protestáns nőszövetség ünnepsége. Az Országos Protestáns Nőszövetség kedden este sikerült ünnepséget rendezett a Deák-téri leánykollégiumi dísztermében. Földváry Valéria, a Győrmegyei Protestáns Nőszövetség elnöke tartott előadást a magyar termékek védelméről. A magyar munkás, a magyar ipar, a magyar termékek érdekében csendes, szívós propagandát akarnak indítani, mondotta általános helyeslés mellett. Monostory Margit hatásosan szavalta el Szabolcska, Kisfaludy és Goethe egy-egy ver­sét, dr. Edvi Illés István pedig a «Cigánybáró» áriáján kívül Thegze-Gerber Miklós fiatal dal­szerző két dalát adta elő. — A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet január 19-én zászlószalag szenteléssel egybekötött díszhangversenyt rendezett. A gaz­dag programúi on szerepeltek a Dalkar, Fuchs- berg Jenőné (zongora), Wilhelm István (hegedű) Riha Mária (ének), Sogor Endre (hegedű), Ju­hász József (ének), Stettnerné Falvy Margit (ének), Geiszlinger Aranka, Grünwald Anna, Hald§ István, Fehér Gyula. A Dalkart Moras eher Hugo karnagy, zenetanár vezényelte. — A Magyar Evangéliomi Kér. Diák­szövetség Budapesten, X., Család-u. 8. sz. alatt február 2—4 tartja téli konferenciáját. Kapi Béla, Révész Imre, Czeglédy Sándor is szerepelnek több kiváló előadóval együtt a programimon. A konferencia központi gondolata a magyar kér­dés. Jelentkezési díj diákoknak 2, másoknak 4 P, étkezési díj napi 2.50 P, szállásdij napi 60 fillér. Felvilágosítás a Szöv. központi irodájától Bpest, IX., Üllői-ut 19. II. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents