Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-01-27 / 4. szám
1929. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 29. szükségünk lenne arra, hogy a meglevő félmillió evangélikus lelkét betöltse a hit, az egyházi öntudat, a biizonyságtevő egyházhűség ereje; szükségünk lenne tudományosan képzett, széles látókörű, idegen országokban járt és az ottani egyházi életet, intézményeket, az ottani munkarendszert ismerő lelkészekre, kik intellektuális értékeiket papi lelkülettel és pásztori hűséggel tudják egyesíteni; szükségünk lenne egyházvédő intézményekre, melyek közül legfontosabbnak a középiskolai és még inkább az egyetemi ifjúság tanulását biztosító otthonokat tartom, mert egyházunknak a múltban is az intelligens középosztály képezte gerincét s jövendőjét is az biztosítja; szükségünk lenne egyházi alkotmányunk célszerű reformjára, különösen olyirányban, hogy egyházunk necsak egyházjogi, hanem elsősorban és mindenekfelett spirituális feladatait szolgálhassa, épen azért ezzel kapcsolatosan szükségünk volna egészséges, evangéliomszerü egyházi fegyelemgyakorlásra: és végül szükségünk van arra, hlogy testvéri szolidaritás érdeklődjék sorsunk, erőviszonyaink, nehézségeink és lehetőségeink iránt s megértsék idegen országban élő protestáns egyházaink a magyarországi evangélikus egyház történelmi hivatását s ama igazságot, hogy ezen hivatás teljesítése, vagy annak elejtése a világ protestantizmusának egy ponton való győzelmét, avagy bukását jelenti. II Hatvanadvasámapi evangéiiom. (Luk. 8, 4-15.) — Február 3. A magvetőről. — A magvetőről szóló példázat mindahárom szinoptikus evangéliomban megtalálható. Alapgondolata: az Isten országa érdiekében végzett munka meghozza gyümölcsét. A munkát Jézus a magvető munkájához hasonlítja. És kiemeli, hogy a magvető bőven vet. Természetesen a Jézus korabeli magvető munkáját kell szemünk előtt tartani, amint azt Jézus és hallgatói sokszor, talán a példázat elmondása idején is, megfigyelhették. A mag nem csupán odahullott, ahol biztos kilátás volt termésre, hanem még oda is, ahol semmi kilátás nem volt: az útra. A tanulság ebből az, hogy az igét hirdetni kell alkalmas és alkalmatlan időben, minden helyen és minden népeknek. Nem az igehirdető dolga mérlegelni azt, hogy lesz-e foganatja fáradozásának, hogy mi lesz az igének sorsa és hogyan fogadják azt az emberek. Annyit előre tudhatnak mindazok, akik az evangéiiom terjesztésén fáradoznak, hogy a világban vannak evangéliom- ellenes erők, amelyek meghiúsítják a munkát, és a munkást elütik a sikertől. A hitet romboló és gátló erőknek az emberi szivek állapota nyújt alkalmat az érvényesülésre. Ámde Istennek akarata minden körülmények között az, hogy az igehirdetés révén minden ember olyan helyzetbe kerüljön, amikor is állást kell foglalnia az ige irányában. így lesznek nyilvánvalóvá sok szívnek gondolatai (Luk. 2, 35), és a szivek titkainak ez a feltárása már szintén eredmény, amiből okulást lehet meríteni, sőt amelyből másokra üdvösség fakadhat, amint ezt Pál apostol kifejti a rómabeliekhez irt levélben. (Róm. I!. rész.) Isten országának az a munkása, akit a kudarcok elkedvetlenítenek, csüggesztenek, avagy arra indítanak, hogy óvatosabb, számítóbb legyen s csak ott dolgozzék, ahol biztos kilátás van bőséges aratásra, annak adja bizonyságát, hogy nem tudja mire vállalkozott, nem ismeri a világ állapotát, a saját kötelességét, sémi Istent, aki azt akarja, hogy mindenek eljussanak az ige ismeretére. Az ige földi sorsáért való felelősségnek akkor teszünk eleget, ha nemi válogatunk a talajban és nem bíráljuk azt, aki felelős a talaj minőségéért. Az igehirdetőnek bízni kell Istenben és az ige hatalmában. Óvakodnia kell az elhamarkodott véleménynyilvánitástól a munka eredményét illetőleg. A sikertelenség hamarább mutatkozik, mint a siker. Az útfélre esett magot azonnal eltaposták és elkapkodták; alighogy kihullt a magvető kezéből, már odávolt. A kősziklára esett mag mikor kikelt, elszáradt. A tövisek közé esett magból kelt növény növekedőben volt, amikor a tövisek erőt vettek rajta és elnyomták. A százszoros termés csak a legvégén mutatkozott. Közben a magvető türelmesen várakozott, s végül is kitűnt, hogy türelmes reménysége nem volt indokolatlan és jogosulatlan. Munkája meghozta gyümölcsét. Ne csüggesszen tehát bennünket az útfélre, a kősziklára és a tövis közé esett magvak sorsa. Tekintsünk abba a dicső jövendőbe, amikor minden nyelv vallja, hogy a Jézus Krisztus úr, az Atya Istennek dicsőségére. Minden ellenkező látszat mellett is a Krisztus ügye halad a világban. A mi dolgunk a magunk idejében, amig nappal van, munkálkodni. A bőkezűen, fukarság és emberi számitgatás nélkül hintett mag talál jó és tiszta sziveket is, akik többet mint kárpótlást nyújtanak az itt-ott elveszett magért. GONDOLATOK. A keresztyenség nagy világa a szeretet. A gonosz szenvedély poklából kivezető ajtó a Jézus Krisztusért érzett szenvedély. Jézus Krisztusban igazán hinni annyit jelent, mint a jóság iránti szenvedéllyel töltekezni; s nem valamely elmélet vagy tan, hanem ez a szenvedély igázza le az önző szenvedélyeket, erősiti az akaratot, tisztítja meg az életet és szabadit meg minden gonosztól. Hunter.
