Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-09-08 / 34. szám
1929. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 269.. fokozás, életniemesités, testi feltámadás, örök, megdicsóült testi élet. Mindebből következik az igen komoly önvizsgálatnak szükséges volta. Nem ugyan a »szent«, de a gyengehitü hivő, a bocsánatot szomjuhozó méltó az Úrvacsorára és az éljen is vele,, bűnei tudatában. De senki ne jöjjön kényszerűségből, szokásból — ez is méltatlanság —, hanem lelki szükségből. £s senkit, aki jön, s akinél hitet s bűnbocsánat utáni vágyat, e »lelki szükséged fel kell tételezni mindaddig, mig mást nem bizonyít, egyházi fegyelmezésképen az Ur asztalától eltiltani nem mernék. Tekintettel az ember bűnös voltára és az Úrvacsora különös bűnbocsátó kegyelmi ajándékára, nem mondható helyesnek az a gyakorlat, szokás, mely évente cgy-kétsaer, meghatározott időben követeli meg az ur vacsorázást, hanem a jelszó: minél gyakrabban. Volt idő, midőn Luther a mindennap; urvacsorázást kívánta meg, az Apóst, cselek. 2, 46 értelmében. Majd minden vasárnap, mivel az istentisztelet az úrvacsorában érte el tetőpontját, — természetesen résztvevők feltételeztetnek — ami ismét az óskeresz- tyén kultuszra emlékeztet. A teljesség kedvéért megemlítem még a kiszolgáltatás módját. Nálunk a lelkész nyújtja az elemeket: ostyát és tiszta bort azoknak, kik az oltárhoz jönnek (ván- dorurvacsora), de önmagának nem. Ha az Űr- vacsorának mint »gyülekezeti« aktusnak jellegéből önként következnék is az, hogy a lelkész önmagának is nyújthassa és nyújtsa az elemeket, — hiszen ó is hozzátartozik a gyülekezethez s nem áll afelett — mégis tény az, hogy ez Krisztus rendelésének formailag ellentmondana. Ha áttekintjük az itt vázolt evangélikus 6 lutheri urvacsorai tant, elismerem, hogy az ember értelmét erősen megpróbálja. De hiszen Isten gondolataival, kijelentésével, kegyelmiével szemben nem is az ember értelmi tehetsége a döntő, — a természetes ész a lelki dolgokban vak és, ha csak újjá nem született, Isten ellensége — hanem hit és engedelmesség Isten szava iránt. Az evang. urvacsorai tannak, miként az ev. tannak általában — a főjellemvonása: az objecti vitás. Van Valami, Valaki, az emberen kívül, tőle függetlenül, nem az emberi agynak a szüleménye, nem az emberi akaraterő teremtménye, az ember esze által fel nem fogható és meg nem cáfolható, el nem érhető és el nem utasítható, az ember tér- és idóképzetén túl, Valaki, aki után az ember szive-Ielke vágyva- vágyakozik, mert szivének minden dobbanása arról tesz tanúságot: nincs nyugalom, békesség, boldogság, üdvösség, csak Ö benne. Isten, Atyánk a Jézus Krisztusban. És ez az Isten megérti vágyakozásunkat, hiszen az 0 szive is tele van utánunk való vágyakozással; ez az Isten kilép a maga végtelenségének és örökkévalóságának a titokvilagából, bele a mi tér- és idő- képzetünkbe, bele valóságunkba, bele életünkbe; ez az Isten megjelenik és szól hozzánk. Szól hozzánk Igéje által, jön hozzánk Igéje által. A szereztetési Ige erejénél fogva van jelen Krisztus valóságos, megdicsóült teste és vére a valóságos, természeti elemekkel kapcsolatban; ezen Ige teremti meg és ápolja a Krisztussal való és az egymás közötti benső lelki közösséget; ezen Ige nyújtja a kegyelmi javakat. A szentség nélkül is elnyerheti az ember Isten kegyelmét: az Ige által. Az üdvösséghez a szentség nem feltétlenül szükséges. A szentség semmivel sem ad többet mint az Ige s egyáltalában nem is nyújtana semmit kenyéren és boron kívül és nem is volna szentség — az Ige nélkül. Mégis különös, nyomatékos, érzékelhető, »emberi« módon adja; úgy, ahogyan az ember legkönnyebben, mert énekeivel, meg- és felfoghatja. Az Ige az a rajtunk kivül álló Objectivum; az Ige az, amely által Isten a Jézus Krisztusban hozzánk jön, magát közli; az Ige: a Krisztus. Ezen Objecti vum az, mely minket, életünket, örök életünket kezében tartja; mellyel szemben értelmünk tehetetlen, de szivünk mágnestűhöz hasonló: hozzá vagy tők? elfordul. És nincs menekvés. Az Űr- vacsorában Isten Igéje feltétlenül hat testre és lélekre, üdvre vagy kárhozatra asszerint, hogy az emberi szív feléje vagy tőle elfordult; aszerint, hogy az ember hisz-e benne Nagy sem. A pozitív áldás, az üdv szempontjából nem ex opere operato, hanem ex opere operantis hat: hit szükséges ahhoz, hogy az Objectivum a maga lényegében és javaiban a mienk legyen. Ez a legerősebb suojectivitás követelménye. Ilyenformán az evang. urvacsorai tanban az objecti- vizmus és subjectivizmus helyes, harmonikus viszonyban van egymással, egyik sem érvényesül a másik rovására: Isten Igéje, a Jézus Krisztus testével és véryvel garantált Igéje hitünk által megragadva, — ez mindenünk! (Folytatjuk.) Egyházuk tanító- és taiitéoöképzésének kérdéséhez. * Evangélikus egyetemes egyházunknak egységes tanügyi kulturprogrammja — sajnos — nincsen. Iskolapolitikánkban magasabb közegyházi szempontok tehát következetesen alig érvényesülhetnek. A sokféle fenntartóhatóság a trianoni ítélet óta önmaga próbálkozik a változott viszonyokhoz alkalmazkodni s egészen természetes, hogy mindegyik a saját partikuláris szempontjait mérlegeli elsősorban s ennek érvényesüléséhez igyekszik megnyerni a puszta felügyeleti jogot gyakorló magasabb egyházi hatóságok hozzájárulását. Holott a kívánatos állapot az lenne, hogy mindenekelőtt széles látókörű egyetemes közgyűlésünk állapítaná meg egyházunk jövőbeli iskolapolitikájának irányát és alapelveit s az alsóbbfokií fenntartó hatóságok csakis ezen keretek között foglalkozhatnának intézeteik átalakításának, fejlesztésének kérdéseivel.
