Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-07-28 / 29. szám

XV. érlolyajíú.

1929. «lius 28

29. máb.

EVANGÉLIKUSOK LAPIO

Sztrfces/töséQ és kiadóhivatal:

L £ B £ IY (Mosón na.) kiadja:! IOTHER-SZOYEISEG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290.

ftlapltotta: DR. RflFFIT SARDOR plsptfk.

rWaért ItltMi

NÉMETH KÁROLY ««per«».

Maitalemk belenként egyszer. vasárnap. Elölne!«il Ér: Egész évre 6 P. 40 (III., félévre 3 P. 20 níL Aciveiévre I P. 60 lilL tgv szia 16 Ilii Hirdetési Irak megegvezes szériát.

Emberhalászat.

Alapig«: Luk. 5, 1—11.*)

Az Evang. V ilágkonvent ülésezése alkalmával, 1929. ju- rítus 30-án Koptnhága egyik templomában elmondotta Kapi Béla püspök. ^

Szeretett imádkozó gyülekezet! Testvéreim a Jézusban!

E templom szószékére, mint messze országból jött, idegen nemzet fia lépek. És mégis e szent helyen való megszólalásra nemcsak megtisztelő megbizatástok jogosít fel, hanem a magyar evangélikus egyházam bizonyságtevő múltja s Istenbe vetett ama reménységünk, melynek erejével veletek együtt álmodjuk evangélikus anyaszentegyháznak ragyogó, tiszta álmait A szent Istent imádkozva kérem: áldja meg igehirdetésemet s minden gyarlóságom dacára tegye szent igéjét közöttetek erővé és életté.

A bibliai történet két különálló és mégis egymásba kapcsolódó eseményt örökít meg. A tengerparton emberáradat hömpölyög. Tágra- nyilt szemekből szent vágyakozás sugárzik Jézus felé s emberlelkek mélyén az örökkévalóság égi melódiája ébredez. Jönnek az emBerek közelről, távolról, mint égbetekintő, bűnbánati ruhába öltözött nagy zarándokcsapat s kezükben lelkűket hozzák az örök Király elé.

Ugyanakkor kissé távolabb a tengerparton, munkaverej léktől lebarnul tan, fáradtan álldogál a tanítványok kis csapata. Arcukon egy éjszakai munka hasztalanságának árnyéka borong, lábaik előtt összetört reménységek halotti szemfedeleként hevernek az üres hálók.

Az embertömeg és a tanítványok csapata között pedig égő szemekkel, messzemutató kinyújtott kezekkel áll a Megváltó Krisztus, mint az apostoli szolgálatnak az emberiség történetébe beléültetett élő fája s a zúgó tenger felé mutatva minden idők számára elmondja nagy parancsolatát: neked embereket kell fogniI

Ezt a szót minden idők Pátereinek meg kell szívlelniük. De meg kell hallania minden nemzetnek is, akár az óceánon innen, akár azon túl éljen, mert minden egyház számára az ember*) A Szt. u. 5. vasárnapra szóló szentigét a dán rendezöbizottság tette kötelezővé.

halászatban jelölte meg Jézus az örökkévaló célt. Meg kell hallania ezt a szót magának az anyaszentegyháznak is. Úgy gondolom, hogy nem vétkezem az igemagyarázás alaptörvénye ellen, ha a Péterhez intézett krisztusi parancsot magára az egyházra vonatkoztatom. Ebben a felfogásban szólok a nagy emberhalászatról, melynek munkamezője az egyház, munkaeszköze a szent ige, győzedelme pedig a kegyelemmel megkoronázott hivatáshűség.

1. A nagy emberhalászat munkamezöfe az egyház.

De az emberek gondolatvilágában sokszor kiüresitett fogalomként húzódik meg az anya- szentegyház. Mikor az egyházra gondolnak, paragrafusokkal, törvénnyel, szabályrendelettel körülbástyázott szervezetet látnak maguk előtt, mely tanácskozik, törvényt hez, szervezkedik, belenyúl az emberek életébe: tanít, irányít, fegyelmez, rendelkezik. Ezek számára az egyház csupán egyház jogi szervezet.

Mások az igazság hősét látják benne, ki ba- bérkoszoruzott fejjel, az igazság keresztjét hordozva halad történelmi hivatása útján. Bálványként piedesztálra helyezik dicső múltját és nem az élők munkaverejtékével és bűnbánati köny- nyeivel, hanem a múlt idők dicsőségével akarják erősíteni az egyházat. Ezek számára az egyház egy kiszakított történelmi öntudatot jelent.

Ismét mások a reformáció kulturális értékeinek foglalatját látják az egyházban. Világnézeti és kulturális jelentősége mellett elsorvadni engedik tulajdonképeni vallási lényegét.

Tegyünk újból bizonyságot arról, hogy egyházunk Lényege és hivatása Jézusban van elrejtve, ,,kinek mindeneket lábai elé vetett az Isten, kit mindenek felett az anyaszentegyház fejévé tett, mely az ő teste teljessége őnéki, ki mindeneket betölt mindenekkel". Ef. 1. 22—23. Az egyház a Megváltó Krisztus teste. Tehát nem emberi organizáció, hanem örök isteni organizmus. Örök hivatása abban rejlik, hogy emberlel- keket fog. Ébresztgeti a lélek mélyén pislogó istentudatot. Lángoló tüzzé szítja az örökkévalóság utáni vágyakozást. A bűntudat korbácsával véresre szaggatja a lelkiismeretet, Megerősít Isten igéjével s a szentségekkel, hogy azután megadja a Krisztus váltságában számunkra biztosított isteni kegyelmet.

Ez a hitbeli közösség természetszerűleg ki-