Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-05-12 / 19. szám
1929, __________________________EVANGÉLIKUSOK LAPJA K risztus Urunk s az Antikrisztus között. »Aki nincs velem, az ellenem van« mondja az Ur. Válaszút elé visz elhivatósunk: vagy Vele, vagy ellene. A világ ezen legnagyobb küzdelme nem Európa területén fog eldőlni, de rajtunk is múlik. Mindez arra int, hogy önmagunk kedvéért foglalkozzunk a külmis- sióval. Felelőssége tudatában Magyarhoni Evang. Mis- sióegyesületünk is részt kér e szent munkából. Nincs ugyan neki ezidöszerint külön munkamezeje, hanem a lipcsei evang. missióegyesülethez csatlakozva, ezt támogatja hűséges munkájával. A lipcsei missió két nagy munkaterületen serénykedik. A régebbi — IMI óta — Elöindia délkeleti részén folyik a 18.0O0.0U0 lelket számláló tamul nép között; az újabb — 1893 óta — a Kilimandzsáró és Mcru-hegy déli lejtőin lakó dzsagga, varo és aruscha négerek közt folyik, akiknek száma 1U0.000 lélek. Mindenütt megnyílt ajtót tár az Ur kegyelme elénk, de missiónk anyagi ereje nem bírja. India nagy elhatározás korát éli, Afrikában bő aratás van. »Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ö aratásába.« A lipcsei missió súlyos anyagi helyzettel küzd. Folyó évi költségvetése 660.000 márkáról szól. Ehhez járul 50 000 M deficit, úgyhogy 710.000 márka fedezéséről — majdnem 1,000.000 pengő — kell gondoskodnia. Ezzel szemben az elmúlt év csak 576.000 M. bevételt mutat, úgyhogy 24>o-os emelkedést jelent a vállalt feladatok teljesítése A központi miss'ói tanács nagy szeretettel kéri a mi magyarhoni evang. missióegyesületünk segítségét is Rámutat, hogy az egyházi év folyamán nem érvényesül eléggé a missió eszméje. Vizkercszten kívül az egyházi esztendő más vasárnapjain és fel kellene hívni — úgy vélik — a külmisszióra a keresztyén testvérek figyelmét. Hittestvéri szeretettel kérjük azért összes elöljáróinkat, a lelkészeket, tanítókat, valamint minden keresztyén gyülekezetünket, hogy emlékezzenek meg imáikban s adományaikban a külmisszióról. Ha lehetséges ajánljanak fel offertoriumot, s küldjék be ezt, avagy más adományukat Broschkó G. A. fö- esperes, misszióegyesületi pénztárosunk címére: Budapest, IV., Deák-tér 4. Ne vegye kérem senki kérelmünket szerénytelen tolakodásnak, kövesse ki-ki szive sugallatát. Felhívjuk a figyelmet az uj misz- S7iói gyüjtőperselyre, amelyből minden lelkészi hivatalnak küldünk, hogy alkalomadtán abba gyűjtsék a szeretet filléreit. Szívesen küldünk azonban bárkinek is ily perselyt, ha igényt tart reá. Nagyon melegen ajánljuk egyházunk hivatott vezetőinek és a híveknek figyelmébe, s szeretettel kérjük a misz- szió-egyesületi taggyüjtés fontos munkáját. Sopron, 1929. Rogatc vasárnapján. Hammann Károly s. k. a magyarhoni evang. misszióegyesület egyházi elnöke, dr. Molnár Gyula s. k. a magyarhoni evang. misszióegyesület világi elnöke. Köszönet és üdvözlet Izlandbél. Aközött a sok vendég kö/t, akik 1928. júniusában Budapestre érkeztek, hogy részt vegyenek egy nemzetközi konferencián, volt egy izlandi házaspár is, amely annak előtte Berlinnél tovább sohasem juttrtt cl. Egyikük sem ismert senkit Budapesten, de azt tudták, hogy ott lakik egy skandináviai lelkész és zsidómisszioná- rius, akinek nagyapja izlandi volt. Ennek irt a két izlandi és tőle kértek tanácsot és felvilágo- sitást. Mikor Budapestre érkeztek, ez a lelkes/, Gislc Johnson és magyar felesége, tárt karokkal fogadták őket, mintha csak testvérek lettek volna. Es az izlandi házaspár kétszeresen örült, mikor hallotta, hogv a budapesti kis papleánynak ugyanaz a neve, mint az izlandi nőé, aki látogatóba ment oda. Ezt a nevet igen jól ismerem, mert a feleségem és én voltunk az az izlandi házaspár. Mig feleségem a kongresszus ülésein volt, én felhasználtam az időt arra, hogy' megtekintsem Budapesten az egyházukat és a különböző jótékonysági intézmények *t, mert hazámban harminc év óta én is ezen a téren dolgoztam. Johnson Gisle barátom révén több magyar személyiséggel jutottam ismeretségbe. Ezek annyi szívességet tanúsítottak irányomban, s oly sok tanáccsal és felvilágosítással segítettek, hogy egyenesen kötelességemnek tartom, hogy nyilvánosan mondjak nekik köszönetét egy' lapban, amelyet ők is olvashatnak, aminthogy a saját lapomban és más izlandi lapokban is már korábban irtani barátságukról és vendégszeretetükről. Sajnáltam, hogy csak tiz napot tölthettem Budapesten. Nemcsak sok érdekes dolgot láttam ott, hanem az ottani protestáns egyházak munkáját is megtanultam ismerni és becsülni és behatóan érdeklődtem általában a magyar viszonyok iránt is. Magyarokkal folytatott beszélgetésekből és magyar könyvekből én, aki azelőtt sohasem hallottam magyarul, megértettem, hogy mi rejlik abban a három kis szóban: Nem! Nem! Soha! Ezért, Kedves Barátaim, hálás köszönetét mondok valamennyiteknek szivességtekért és vendégszeretetetekért. Az Ur áldja meg a magyar protestáns egyházakat és az Ur gyógyitsa meg azokat a sebeket, amelyekből minden jó magvar hazafi vérzik. Reykjavik, Izland, 1929. február 5. Gislason Sigurbjörn A. GONDOLATOK. Sok mondani valód akad jogaidról, s nagyon keveset gondolsz kötelességeidre. Csak egy elidegenithetctlen jogod van. Az a rmagasz- tos jogod, hogy teljesítsd kötelességedet mindenkor, mindenhol, minden körülmények között. Marvin F. R.