Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-05-05 / 18. szám
VII.CrizeUa-a.23 XV. évfolyam. 1929. május 5. 18. szám. Szétosztáséi is klaüiüivatal: LÉSÉIT (Mason ■.) kiadja: I LOTHCR-SZQVETSÉG. Poslatakarékpénztárl csakkszánla: 1290. Kaphatta : DR. RAFFST SÁIOOR püspök. Siiikiuliiért I.UM. NÉMETH KÁROLT ««per«». Meiielanik keltaként egyszer, vasárnap. Előfizetési ir: Egész érre 6 P. 40 (ill., létéire 3 P. 20 ML, negyedévre 1 P. 60 ML Egy szén 16 Ilii Hirdetési Arak ■egapvtzés szerint. re Keresztyénség és a világ. „E világban nyomoruságtok lészen ; de bízzatok: én meggyőztem e világot.“ Ján. 16, 33. Jézus tanításából határozottan kitűnik, hogy egyfelől a világ cvangélioinelleues hatalom; másfelől pedig az evangéliomnak rendeltetése van a világ irányában. Az evangéliom ezt a rendeltetését úgy tudja betölteni, ha a világot legyőzi és meggyőzi, ha a világot Krisztushoz téríti. «A szántóföld a világ. » «Tegyetek tanítványokká minden népeket » «Lesztek nékem tanúim a földnek mind \\5gsó határáig.» A világ alatt értendő a világmindenség, amelyet Isten teremtett, fenntart, kormányoz, amely világban azonban elhatalmasodott a bűn, és pedig a teremtésnek legkiválóbb alkotása, az ember révén. A bűn az ember által lett nagyhatalommá a világban. A bűnt tehát az emberben kell legyőzni és meggyőzni. Azért lett Isten a Jézus Krisztusban emberré. Egy ember bűne által származott át a halál és egy ember szentsége által lett erőssé a megváltás. A világ tehát jelenti az Ujtestámcntom nyelvén a gonosznak princípiumát, elvét, amely legyőzendő; de jelenti a konkrét valóságot is. És amikor a keresztyénség elé a Megváltó feladatul állítja oda a világ megtérítését, vagy ma használatos kifejezéssel élve,- a világ evangéli- zálását, akkor a «világ>> szónak mindakét jelentését szem előtt kell tartani. Csak ennek szemeiéit tartásával ismerjük fel feladatunk természetét és jelentőségét. Nevezetesen csak igy látjuk meg a Krisztus által történt megváltás örök érvényét, amely megváltás a gonosz diadalmas erejét elvette, úgyhogy a bűn többé nem uralkodik a világban abszolút hatalommal, sem univerzális érvénnyel, mert föléje emelkedett az evangéliom, mint Istennek ereje; s gátat vet neki az egyház, Krisztusnak teste. Az evangéliom és a Krisztus egyháza jelenti és bizonyítja a világban a Krisztus gyözedelmét. A kovász még nem járta át teljesen a tésztát, a világosság még nem oszlatta el teljesen a sötétséget, de a kovász benne van a tésztában, s a világosság fénylik a sötétségben. Ez a tényleges helyzet. Ebben a helyzetben a világ még mindig nyomást gyakorol az cvangcliontra és az' egyházra, amint Krisztus mondja: «E világban nyomorúság*ok lészen. A kereszt vénségnek tudnia kell, hogy ez a nyomás nem jelenti a világ győzelmét, másrészt, hogy ez a nyomás állandó figyelmeztetés arra, hogy a keresztyénség a világgal nem léphet szövetségre. Az egyház a világban kezdettől fogva az időknek végezetéig harcoló egyház marad. Mint harcoló egyháznak vállalnia kell a nyomorúságot, amelv- lyel még diadalmas hadjárat is a hadviselőre jár. Ez a nyomorúság éppen azt mutatja, hogy az egyház teljesiti Urának parancsát és harcol. I la nem érezné a világ nyomását, akkor hűtlenné vált volna Urához. Másfelől a < világ szó helyes értelmezésével ismerjük fel azt is, hogy a keresztyénségnek, a Krisztus egyházának nem lehet feladata az, hogy a világtól, amely gonoszságban vesztegel, visz- szavonuljon. A világ az egyháznak munkatere és harctere. Az egyház nem érheti be azzal, hogy a saját körén belül iparkodik tökéletességre és szentségre; és önmagát iparkodik megtisztítani a világ szennyétől, bűnétől, immunissá tenni a világ fertőzésétől. Mindenesetre lényeges kötelessége és munkája a szakadatlan belső reformálás, a tannak és életnek meg nem szűnő tisztítása és javítása. IX’ ez a belső reformáló munka nem elég. Időbe felt, inig a protestáns egyházak ráeszméltek arra, hogy a reformáció munkája, a belső megszervezkedés és megújhodás, még nem meriti ki az egyház feladatkörét, hanem ezen felül szükséges, hogy a világ irányában is teljesítse hivatását. A missziótudat és misszió- munka stagnálása részben visszavezethető ugyan a reformáció és ellenreformáció korabeli viszo-
