Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-04-21 / 16. szám

im

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

123.

embertársainak szemét, hogy meglássák azt, amit 5 látott. Luther német ember volt és a lámpa Németországban gyulladt ki, de lámpák mindenfelé voltak és az egy lámpáról millió lámpa gyulladt.

Luther Márton személyének óriási jelentősége egészen sajátságos koncentrációt vitt bele az európai emberiség eme nagy harcába, amely következményeiben kihat ma az. egész világra. Luther Márton állott a harc középpontjában. A pártok ókörülötte kristályosodtak ki. Az imperializmus csatlósai azt kiáltották: «öljétek meg Luther Mártont!» E jelszó mögött állt a császár, a pápa és a nagy királyok. De a kisebb fejedelmek közül sokan, továbbá a nagy' tömegek, akik megismerték Krisztus evangéliomát és akiknek lelki szemei kinyíltak egy dicsőbb és nagyobb szabadság meglátásáfa, azt mondták: «Vigyázzatok Márton barátra. Ha a wormsi ediktumot végrehajtják, akkor a mi szabadságjogaink wie együtt égnek el a máglyán!» Ezeknek a tömegeknek csak homályos ismeretük volt a spanyol V. Károly császárról, az olasz pápákról és a franciaországi Bourbon királyokról. De ismerték saját választófejedelmeiket, grófjaikat és a birodalmi szabad városok magisztrátusait. A német és skandináv országocskáknak a Gondviselés ebben a korszakban olyan fejedelmeket adott, akik elég közel álltak a kereskedőkhöz és parasztokhoz s leikükön viselték azoknak jólétét. Bátrak és buzgók voltak alattvalóik javának munkálásá- ban. A maguk módján jó stratégák voltak. Ha szükséges, hogy Luther életben maradjon, ügy tervezték, hogy Luther ne juthasson az olasz, vagy a spanyol, vagy a francia kezére. A szász választófejedelem jó vezére volt az evangélikus fejedelmeknek.

Megemlékeztünk a pápai és császári imperializmus képviselőiről, akik Nyugatcurópában parancsoltak, de a játékban szerepel egy másik alak is, akinek része van az eredményben, jóllehet pogány volt. Általában a fajról nevezzük el ezt a szereplőt: török. A török akkor Konstantinápolyban székelt, abban a városban, amelyet az első keresztyén császár épített és a saját nevéről nevezett el. A mohamedánizmus komoly veszedelmet jelentett Nyugateurópára.

De a töröknek hasznát is lehetett venni. Ha V. Károly császárnak, vagy Ferdinánd magyar királynak, a császár testvérének, akinek birtoka: Magyarország, a török támadásnak közvetlenül ki volt téve, katonára volt szüksége, az evangélikus fejedelmek csak úgy voltak hajlandók katonát adni, ha a császár nem sürgette a wormsi ediktum végrehajtását s nem akadályozta az evangéliumi hit terjedését. A reformátort köny- nyen el lehetett volna fogatni. De ez egyértelmű lett volna azzal, hogy a törököt beeresztik Bécs- be, tehát a német fejedelmek beszéltek Ferdi- nánddal, Ferdinánd pedig beszélt Károllyal. Ez igy tartott évekig.

A német fejedelmek és a szabad városok követei 1526-ban a császár tekintélye alatt diétát tartottak Speyerben és megállapodtak abban, hogy a saját termetén mindegyik fejedelem a maga lelkiismerete szerint és a birodalomhoz való hűségben intézi el a vallási ügyeket. Ez volt az első birodalmi engedmény a reformáció hivei javára; ezt az engedményt csak azért nyerhették el, mert a katholikus és a császári tekintélyek egymással viaskodtak.

Ebben az időben VII. Kelemen pápa uralkodott. Nem annyira tehetséges, mint inkább akadékoskodó volt. V. Károly császár Francia- országgal folyton egyenetlenségben állott s Kelemen pápa úgy tudta közöttük a békességet fenntartani, hogy mindkét félnek port hintett a szemébe. Ezt is elég ügyetlenül tette. Ha a pápai szék csalhatatlanságot ád, Kelemen nagyon ritkán ülhetett le rá. Ez a VII. Kelemen pápa együk fő oka annak, hogy a reformáció diadalmaskodott és ö adja magyarázatát annak, hogy a német fejedelmek a protestantizmus mellé álltak. 1523-ban lett pápa, s tüstént beleártotta magát a SpaincJors/ág és Franciaország között folyó küzdelembe. Minthogy őszentsége az általa aláirt szerződéseknek oda se hederitett, ígéreteinek megtartásából sem csinált magának lelkiismereti kérdést, V. Károly császár elfoglalta Rómát, a pápát lecsukta és súlyos kártérítés fizetésére kötelezte. Ez a pápa elleni hadjárat 1525., 1526., 1527. évekre esik. Valószínű, hogy maga Károly császár is torkig volt a Vatikánnal és nem nagyon törte magat Luther kivégzése, az evangéliomi mozgalom elfojtása és ezen a réven a pápai tekintély megszilárdítása után. Tény az, hogy' az 1526. évi speyeri birodalmi gyűlés az evangélikusoknak kedvező határozatot hozott. Három esztendővel később Kelemen pápa már megjuhászodott és a császár elérkezettnek látta az időt arra, hogv Németországban a katholikus pártnak hóna alá nyúljon. Az 1529. évi speyeri birodalmi gyűlés az elsómek határozatait vissza- szivta. Helyenként zavarok támadtak és volt egy idő, amikor Németországban a polgári háború kitöréssel fenyegetett, amit a vallási pártoskodásnak tulajdonítottak.

Mielőtt búcsút vennénk VII. Kelemen pápától, megemlítjük, hogy ó volt az a pápi, akitől Vili. Henrik angol király azt kérte, hogy első feleségével, Aragóniái Katalinnal kötött házasságát semmisítse meg. Henrik királynak, akit Boleyn Anna bájai megigéztek, hirtelen lelki- ismeretbeli aggályai támadtak első házasságának érvényessége körül, mert Aragóniái Katalin Henrik testvérének az özvegye volt, jóllehet annak idején diszpenzációt kapott. Kelemen pápa hajlandó lett volna a második házasság útját egyengetni, mert az angol király barátsága 1527-ben nem volt megvetendő dolog. De különböző halasztásokat szenvedett a dolog s végül is V. Károly császár beláttatta a pápával, hogy' jobb lesz Henrik király ellen határozni. Henrik király 1531-ben házasságra lépett Boleyn Annával.