Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-25 / 13. szám
100. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928 Egységes egyházi éneklés, egyöntetű liturgia. Hozzászólás. Haberem G. Adolf hasonló cimü cikkét örömmel olvastam, mint sporadikus megnyilatkozását azon nem uj kívánságnak: egységes korátok szerint énekeljünk innen a Dunán. De megállapítottam cikkéből azt is, hogy minden buzgósága, szaktudása mellett a tényleges viszonyokat, a hazai százados énekügyi fejlődést nem ismeri, a kántori munkáról nincs elég tapasztalata, mert különben nem írna rólunk olyan elfogultan, ahogyan tette. Aki visszapillant hazad éneklésünk múltjába, megállap.thatja már az 1743-ban megjelent »Zengedező Mennyei Kar« szerzőjével, Ááchs Mihállyal, hogy »Az döbbeni németből magyarra fordított énekeknek nótáit se tudtuk eleinte«. Ez a nóta nemtudás három-nyelvű istentiszteleti nyelvvel, különféle énekesköny- vekkei, liturgiákkal, a más más dallam-jelzést mutató Skultéty korálkönyve, egyéb német kö- rálkönyvek, kéziratos hangjegy-gyűjtemények százféleségével tetézve nevelte századok alatt korál-éneklésünket azzá, ami. Dunántúl indult el legelőbb a fejlődés utján. 1859-ben a megalakult »Iskolatanitói képezde«, a mai soproni képző első igazgatója, Pálfy József Altdörfer Keresztényei indították meg az első lépést. Kiadja Pálfy »A szokottabb egyházi énekek egyhangú melódiákot 90 dallammal. Hozzáfog Altdörfer a dunántúli variánsok gyűjtéshez. Atyám múltjából tudom, hogyan énekelték le Altdör- fernek 1859-ben a Rábaközben, Vasban, Győr- rnegyében, stb. egyházmegyékben használatos helyi korátokat; természetesen helyi variánsokat Ezek java kiválogatva került belé az eredeti korálok mellé Altdörfer korálkö-ny vében »var«, >orig« jelzésekkel. Altdörfer Pálfyval az egyházegyetemnél is kopogtatnak, de Volckmann Róberttel szólva: »Fájdalom, erős ellenzés folytán a terv meghiúsult«. 1863-ban Prónay egy. főfelügyelőnk próbálja a három opponáló egyházkerületet Dunántúllal megegyezésre birni, de eredmény nélkül. Pedig nem kisebb zenei tekintélyek dolgoztak az egységes korái érdekében, mini Them Károly, Volckmann Róbert, Altdorfer egyik atyai nagybátyám s a kerületek kiküldöttjei. Magára maradván Dunántúl, megteremti korálkönyvéí, kiadja Altdörfer 1873- ban. JPár évre rá megjelenik Nagy Lajosé (1877.), Chován Zsigmondé (188.), mind a 6 kettő kifejezetten a felvidéki s az alföldi tót, magyar gyülekezetek használatára, de a német gyülekezetek kívánságait is tekintetbe veszik,később ifj. Kapy Gyuláé. Tehát négy egyházkerületben három korálkönyv szerint való éneklés, helyi variánsokkal tarkítva. így haladt a tiszai, a bányai és a dunáninneni kerületekben az éneklés, e szerint dolgozott a selmeci, az eperjesi, a szarvasi képző. Nem igy Dunántúl. Másfél évtized alatt látta a kerület, hogy a korálkönyv pusztán nem teremt egységes éneklést: a képzőtől az elemi iskolán, a kántorképzésen keresztül jutunk el a célhoz. Megszervezi azt a kántorképzést Sopronban és Felsőlövőn, mely a képző II—IV. éve alatt fokozottabb munkával gyakorlati orgonistává, kántorrá neveli a fiatal, életbe lépő tanítókat. Ezt abban az időben egyedül Sopron és Felsőlövő csinálta meg, máshol sehol az országban. A gyülekezetekben megmozdítja az érdeklődést a kerületi ev. zen?pá.toló egyesület működése iránt. Harmóniámmal, itt ott orgona-építési segélyekkel, tanácsokkal látja el a gyülekezeteket; kiadja Kap'; a Pálmaágak; később a Magyar Éneklőkar, újabban Vegyes- karok cimü műveit, évente kétszer elárasztja a legutolsó gyülekezeteket litografált kari letétekkel s ezt csinálja évtizedeken át. Rendez orgonahangversenyeket Győrött, Sopronban. Van két művésze: Altdörfer és Kirchner. Ez mind fejlesztette az egyházi zeneügyet. Eleinte hiába való munka a fiatalok munkája a hívek, sokszor a helyi énekléshez ragaszkodó kántorok, lelkészek ellenében. Gúny, nevetség tárgyai voltunk. A hívek a helyi variánsokkal elrontott éneklésben látták a vallásosság megnyilatkozását, szerintök profanizálja az »uj korák a helyi éneklést, bántja vallásos buzgóságukat alnémet korái«. Hűen fejezte ki ezt az a lelkész, aki munkánkról igy vélekedett: »A német embernek szögletes a szája, a magyaré gömbölyű; olyan a korálja is«. Radikálisan nem lehetett újat behozni. Lassanként félreáll az öregebb kántori, lelkészi gárda, a templomokból a bibliás nyelvű, énekes öregek el-elmaradoznak s helyébe lép az uj gárda. 2-3-4 hangú énekkarokkal, az iskola munkájával bekerül a korái a családba, hétköznaponként a templomba is; viszi hanggal az iskola serege. Mire eltelik egy emberöltő, átalakul Dunántúl éneklése, egyöntetűvé lesz. Az igaz, hogy még 20 év előtt is megvolt egy-egy helyi korái, de lassanként a párhuzamos dallamokkal, mellyel felcseréljük a helyit, elhallgattatjuk a régi elferdített koráit. Elhagyják az interludiumokat a versorok közt, kevesbítik a korálok számát (Lásd Altdörfer II. kiadását, 1896.), variánsok helyett kétféle korálalakot hagynak meg. Hogy milyen nehezen ment ez a munka, mutatja a győri egyház példája, hol az általa el. iskolái részére kiadott »Egyházi dallamok« cimü művé 1895-ben hozza az Altdörfer eredeti koráljait, de a győri variánsokat is megjelöli apróbb kótákkal. Lám ily nagy ^ egyház se tudott máról-holnapra a variánsokból kivetkőzni. Altdörfer II. kiadása már nem közöl annyi variánst, se győri variánst, mint tette I. kiadásában, felvéve Foly az idő a sírhoz koráit (20.) »a győri gyülekezet különös kívánságára«. Amit elért Dunántúl 60—70 év alatt, azt most akarja megkezdeni az egyházegyetem az egész országra kiterjedően. Máról-holnapra nem valósul meg. Sok az akadálya. Maga a Kap! egyet, korálkönyve mit sem ér. A tanitók, kán
