Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-25 / 13. szám
pohár, amelyet a szentségben szerzett, egíy. A vér, amely a pohárban csillog, nem a halált jelenti. A vér az élet. A pohárban a Krisztus élete van. Áldozati élet. »Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért«. »Senki sem veszi el az életet én tőlem, hanem én teszem te azt én magamtól«. A keresztfán végétért élet nem elvesztett élet, hanem odaadott, megszentelt élet; a halál által megszentelt étet. »Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom ?« Aki részesülni kíván Jézus Krisztus javaiban, annak nem szabad azt felelni, hogy nem teheti meg. Mert a pohár visszautasításával azt jelentené ki, hogy nincsen része Jézus Krisztusnak sem halálában, sem életében. Amikor az Úrvacsora szentségével élünk, ezzel a cselekményével is a Jézus kérdésére felelünk. Az ostya és a bor vételével azt feleljük: »Megtehetjük«. De mit tehetünk meg? Mire vállalkozunk ? Miért olvassuk a Szentirásban, hogy az a pohár keserű, és miért azt is, hogy az a pohár a hálaadásnak áldott pohara? Keserű az a pohár azért, mert benne van a világnak, ai gyarló, esendő emberiségnek minden bűne. Azt mondja a Kiskáté, hogy mi naponként sokat vétkiezünk. Mindez a vétek teszi keserűvé a Krisztus poharát. Krisztus mindezzel a vétekkel az Atya szent akarata iránt táplált tökéletes engedelmességgel szembeszállt. Nem hajolt meg, nem hu- nyászkodott meg a zsarnokság, a képmutatás, a bigottéria, az önzés, az árulás, a gyávaság, a hűtlenség és irigység előtt. Engedte, hogy mindez kiélje magát őrajta, és eltiporja őt. És a világ bűne ebbe a látszólagos diadalba fulladt bele. Jézus poharának ajkunkhoz emelése jelenti azt, hogy készek vagyunk vállalni a világ bűneinek rettenetes terűéből akkora részt, amekkorát az Atya akarata reánkmér és nem keressük az »életművészetnek« azt az útját, amelynek lényege a terhek másokra rakása. A Jézus poharának ajkunkhoz emelése jelenti a testvériséget az emberek között, azt a közösséget, amely az Istenhez való viszonyba, az istenes életbe, a vallásosságba bocsátja le legmélyebb gyökereit. Az Isten országának mértékeivel méri meg azt, hogy nem vagyunk-e élősdiek, paraziták, eltartottak, a munkanélkülieknek juttatott társadalmi segélyből élők. Ha Jézus életének és szenvedésének fényénél vizsgáljuk a magiunk életét és munkáját, meglepő és megszégyenítő felfedezésekre juthatunk, és az ő Szentlelke bennünket is megfedd a bűn, igazság és Ítélet tekintetében. A papi rendről. A papságot ellenfeleink nem az ige szolgálatára és a szentségeknek mások részére való kiosztására értik; hanem az áldozásra értik. Mintha bizony az újszövetségiben is szükség lenne a levita papsághoz hasonlóra, amely a népért áldozatokat mutatna be és mások számára kiérdemelné a biinbocsánatot! Mi azt tanltjuk, hogy a keresztfán meghalt Krisztus áldozata elegendő az egész világ bűneiért. Azon kívül más áldozatokra nem szorul, mert ez azt jelentené, hogy a Krisztus áldozata nem volt elegendő bűneinkért. Tehát az emberek nem valamely egyéb áldozatok révén igazainak meg, hanem Krisztusnak amaz egyetlen áldozata által, ha hiszik, hogy ez az áldozat megváltotta őket. Ennél az oknál fogva a papokat nem arra hívják meg, hogy, miként a törvény alatt, áldozatokat mutassanak be a népért, hogy azok által érdemeljék ki a nép számára a bünbocsánatot. A papokat az ige tanítására hívják meg, s hogy a szentségeket kiszo’gáltassák a népnek. Más, a levitáihoz hasonló, papságunk tehát nekünk nincs, amint azt elég világosan tanítja a zsidókhoz irt levél. Ha azonban a papi rendet az ige szolgálatára értik, akkor nehezményezés nélkül szentségnek nevezzük a papi rendet is. Mert az ige szolgálatára vonatkozólag vannak isteni parancsok és magasztos Ígéretek. Róm. 1, 16: Az evangyéliom Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére. Továbbá Ésaiás 55, 11: Az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok. Ha a papi rendet így értelmeznék, még a kézrátételt sem vonakodnánk szentségnek nevezni. Mert az egyház kapott parancsot lelkészek beállítására vonatkozólag, s ezt a parancsot igen meg kell szívlelnünk, mert tudjuk, hogy Isten helyesli ezt a szolgálatot és jelen van ebben a szolgálatban. Ajánlatos is, hogy az ige szolgálatát lehetőleg ékesítsük a dicséret minden fajtájával azokkal a fanatikusokkal szemben, akik arról ábrándoznak, hogy Isten a Szehtlelket nem az ige által adja, hanem az ő ilyen vagy amolyan’előkészületeik kedvéért; ha a sötétben tétlenül, némán ülnek, miközben várják a megvi- lágositást, ahogyan valamikor az enthuziaszták tanították, most pedig az anabaptisták tanítják. Apologia. XIII. Cikk. 98. EVANGÉLIKUSOK LÁPJA 1928.
