Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-01-08 / 2. szám
10. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 192$. Jeruzsálem, a szent város, egy jel volt, a melynek sokan ellenemondottak, amelyet évszázadokon keresztül ádázul ostromolt Kelet és Nyugat s amely végre is elbukott, úgyhogy belőle kő kövön nem maradt. Ámde nem anélkül, hogy Arimathiai József kertjének sziklájából, a városon kívül felállított keresztfának gerendáiból és a feltámadott Krisztusnak örvendező tanítványok hitéből ne épült volna fel egy uj Jeruzsálem és egy uj Templom, amelynek építő mestere a Krisztus. Ez az uj Szent Város a Krisztus Egyháza. Ez is jel, amelynek sokan ellenemondanak. »E világon nyomoruságtok lészen!« De ezen a városon a poklok kapui sem vehetnek diadalmat, a Krisztus Egyháza örökre fennmarad. Könyörögjetek Krisztus Egyházának békességéért! Jegyzetek. Ihmels Károlyt, a Lipcsei Misszió igazgatóját, felesége is elkísérte arra az útjára, melynek során végiglátogatja a missziói munkatereket. Ihmelsné az Alig. Ev.-Luth. Kirchenzei- tung-ba a keletafrikai munkamezőről 'többek között ezeket Írja: »Valahányszor egyik állomásunkról a másikra utaztunk, keresztül kellett vágnunk a pusztán, a hegyi állomásaink lábánál elterülő rónaságon. S ez a nagy, eddig néptelen, fűvel vagy bozóttal benőtt táj kezd éledni. Itt is, ott is kunyhókra, tanyákra, telepekre akadtunk. Vannak itt kereskedők, akik abbahagyták vándorlásukat, vannak fekete munkások az ültetvényekről, akik nem újították meg szerződésüket, hanem, főleg a folyók mentén, letelepültek. Vannak akik elszakadtak a hegyeik közt lakó törzsüktől, mert szülőföldjük már szűk lett s most lejöttek a síkságra, hogy ott találjanak lakhelyet és szántóföldet. Itt élnek a mazai-k is, akik messze délre elkalandoznak nyájaikkal legelőt keresve. így népesül be a róna, igy éled a sivatag, S amint az már megesik olyanoknál, akik megszokott életmódjukból kizökkentek, s uj életet kell kezdeniük, ezek az emberek felébredt^. Lelki életükben is valami újat keresnek. Mind általánosabbá válik az a nézet, hogy a régi pogányság nem »dini«, nem vallás. Ellenben a keresztyénség dini és a — mohamedánizmus is dini. A róna igy szintere lesz egy hatalmas küzdelemnek. Az izlám tetszik azoknak, akik újat akarnak és olyan emberek szeretnének lenni, akiknek van dini-jök. Nem kell sókat tanulni, ha valaki mohamedán akar lenni; az izlám parancsolatai elviselhetők. Meg lehet maradni a többnejüségnél, s ennek a vallásnak elfogadásával az ember magasabb rendű lesz. Sőt, magasabb rangra jut, mint ezek a »keresztyén kutyák«, akiknek a vallása ezenfelül még olyan nagy lemondást követel. És még valamit prédikál az izlam, ami a mostani fejlődésnek kedvez, ami vészjósló befolyását növeli: a fehér faj gyűlöletét!« * Tudja-e az olvasó, hogy mi az a sibbólet? Egy héber szó, amelyet a zsidók, aszerint, hogy mely vidékről valók voltak, hol sibbólétnek, hol pedig szibbóletnek ejtettek ki, s erről rájuk lehetett ismerni. Azóta bizonyos jelszavakon és harci kiáltásokan rajtaragadt a sibbólet elnevezés. Egyik ilyen hírhedt magyar sibbólet a keresztyén szó, amelyet hol keresztyénnek, hol kereszténynek Írnak és olvasnak azok, akik ma- gjyarul Írni és olvasni tudnak. Nos ezeket a sibbóleteket eggyel gyarapítja a dr. Sebestyén Jenő által szerkesztett és kiadott Kálvinista Szemle. Arra ugyan nem képes, hogy betükü- lönbséget tegyen protestáns és protestáns között, ámde segítségül hívja a nyomdatechnikát és az írásjeleket, nevezetesen az idézőjeleket, és igy mégis sikerül szemléltetnie, hogy hazánkban vannak protestánsok és »protestánsok«. Az idézőjel nélküli protestánsok azok a kálvinisták, akik Sebestyén Jenővel együtt azon a meggyőződésen vannak, hogy a kálvinista szellemben »mindaz benne van, ami a protestantizmusban lényeg és pozitívum, sőt aszó legtermékenyebb értelmében van benne«. Idézőjeles protestánsok azok, akik erről nincsenek meggyőződve, tehát jómagam is. Amint láthatjuk, a Kálvinista Szemle idézőjelek nélkül a kálvinizmusnak sajátít ki mindent, ami lényeg és pozitívum a protestantizmusban, a beati possidentes gondatlanságával megfeledkezve arról, hogy a kálvinisták az egyháztörténelem szerint még a protestáns elnevezést is csak idézőjelek közt alkalmazhatnák magukra, mert a kálvinisták 1529-ben, az evangélikus rendeknek a speyeri birodalmi gyűlésen bejelentett tiltakozása, vagyis protestálása idején még csak potencialiter léteztek. Annál különösebb, hogy egy ilyen szerencsés halfogás után, amely szinte széjjel szakítja a kálvinista hálót, és az evangélikus egyház vizeit faunájából és flórájából kifosztja, a Kálvinista Szemle igy folytatja: »Nincs szükségünk általános protestáns jellegű ellen-napilap akcióra, ha t. i. ez az akció, mint sejtjük, (és nem is lehet másként) egyenesen a református egyház vizeit szemelte ki halászati terület gyanánt«. Hát mit csináljanak az idézőjeles protestánsok? Éhen haljanak? Ha egyszer minden a kálvinistáknál van, akkor ott kell az idézőjeleseknek is a morzsák után kapkodni, ahol azok aláhullanak a gazdagok, az idézőjel nélküli protestánsok asztaláról! Örüljenek, hogy mindenük van, hogy bőven termett a földjük, hogy megnagyobbithatják csűreiket és napilapot alapithatnak. Ha tényleg vannak »protestánsok«, akik odatolakodnák az alapításhoz, lássák be ezeknek a szegényeknek
