Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-02-26 / 9. szám

1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA _____ _____69. le n lenne; másodszor, hogy az adott helyzete­ket, eseményeket, feladatokat ugyanegy meg­világításban látják, egyformán itéik meg segy- érteTemben igyekeznek a nehézségeket elosz­latni, a feladatokat teljesíteni, az ügyeket el­intézni. A Krisztusból és a Szendétektől kell szár­maznia az egyöntetűségnek, mert ha embere­ket állítanak előtérbe s embereknek kötelezik el magukat, akkor alig kerülhető el az, ami az egységet megbontja, az összhangot elrontja. Mert némelyek erre az emberre, mások amarra az emberre hivatkoznak, versengés, pártosko­dás támad s ezzel együtt szakadások keletkez­nek, amikor is nem törődnek sem a gyülekezet egészével, összességével, sem pedig a szeretet­nek és alázatosságnak parancsoltaival, hanem elvakultan és kíméletlenül tiporják el azokat az erkölcsi elveket, amelyekért a Krisztus egyháza áll; és aminek az lenne a rendeltetése az egy­házban, hogy az egységet munkálja, az lesz a visszavonásnak eszközlője, a viszálynak szító ja. Ha embereknek adnak dicsőséget, akkor min­dig akadnak olyanok, akik ezt a dicsőséget a maguk számára kivánják megszerezni, s olya­nok juthatnak mérvadó szerephez a gyülekezet­ben, akik önző célokból, hiü dicsóségvágyból, beszélnek és cselekesznek, elannyira, hogy végül nem a Krisztust és annak igéjét hirdetik, ha­nem önmagukat; nem a Szentlélek által vezé­reltetnek, hanem a hiú és kérkedő világ pom­pájától. A gyü’ekezet egységét nem biztosíthatja valamely külső szervezet, vagy alkotmány sem, amely megállapítja, megszabja a gyülekezeti élet rendjét, és felállítja a tisztségeket, megha­tározva mindegyiknek felelősségét, teendőjét, helyét. Ebben az esetben is előállhat a versen­gés és szerephez juthat a dicsvágy, mert mind­egyik tiszt és hivatal törekedhetik arra, hogy a saját hatáskörét és tekintélyét a másikaknak rovására növelje, kiszélesítse, s ezen törekvé­sében megfeledkezhetik a közös érdekről, szem elöl tévesztheti a Krisztust és az Istennek or­szágát. A Krisztus és a Szentléleknek adomá­nyain alapuló egységet az ember csak őszintén alázatos lélekkel tudja ápolni és megtartani. Az alázatos lélekkel tudja ápolni és megtartani. Az és munkájának értékét, tiszteletben tartja má­soknak jogait. A versengést és a hiü dicső­ségvágyat lehetetlenné teszi az alázatosság, mert nem elfogult sem önmagának hibái, sem másoknak kiválóságai iránt. A maga gyengéit nem kívánja mások ócsárlásával takarni és a maga erényeit nem kívánja azáltal ragyogóbbá tenni, hogy megtagadja az elismerést mások erényeitől. Ez az alázatosság, amely együttjár a mások nagyrabecsülésével és a tisztesség­adással, biztosítja a helyes szemmértéket és le­hetetlenné teszi, hogy felülkerekedjenek a gyü­lekezetben olyanok, akik hízelgéssel, vagy önző érdekeknek kedvezéssel próbálnak maguknak pártot avagy dicsőséget szerezni. Az alázatos­ság láttatja meg velünk mások ugyét-baját, a mikor is azután szeretettel karoljuk fel úgy az egyeseknek, mint a köznek dolgait. A mások dolgai iránt való érdeklődés, ha alázatos leiek­ből fakad, nem lesz illetéktelen beavatkozás, nem lesz léha kiváncsiskodás és beszélgetési tárgy, vagy p'etykának szülője, hanem a sze­retetnek megnyilvánulása és alkalom a jócse- lekedctre. (Folytatjuk.) HÍREK. Ferenc József unitárius püspök február 10-én, 93 éves korában Kolozsvárott meghalt. 1876-ban választották püspökké, fi alapította a »Keresztyén Magvető c. unitárius folyóiratot. Több müve jelent meg, amelyeket id.gen nyel­vekre is lefordítottak. A Protestáns Nőszövetség f. évi október hónap folyamán rendezi V.'Országos Nőimunka Kiállítását. Kiállítók már mostantól kezdve je­lentkezhetnek Írásban bármikor, személyesen minden szerdán délelőtt 10—2 óráig a Vili., Ül!ói-ut 24. sz. a. irodában. Előadások a theol. fakultáson 1927—28. tanév második felében. A pécsi tudományegye­tem Sopronban elhelyezett theológiai fakultásán a második félévben a következő előadások tar­tatnak: dr. [teák János: DeuteroEzsaiás köny­vének magyarázata; A fogság utáni zsidóság vallása; Héber nyelv; Arab nyelv. Dr. Kiss Jenő: János evangéliomának magvarázata; Új­szövetségi theológia; Részletek az apostoli kor történetéből. D. Dr. Prőhle Károly: Kér. er­kölcstan; Theol. encyclopaedia; Vallástörténet; A legujabbkori filozófia története. Payr Sán­dor: A legújabb kor egyháztörténete; Symbo- lika. Stráner Vilmos: Lelkipásztorkodástan. Dr. Kovács Sándor: Magyar prot. egyháztörténet; Magyar evang. egyházjog. Lie. Dr. Karner Ká­roly: Az 1. Korinthusi levél magyarázata; Új- szövetségi görög nyelv. Mint rendkívüli tárgyak szerepelnek a görög, német és tót nyelvi gya­korlatok Németh S., Lie. Dr. Karner K. és Bo- thár D. mint lektorok vezetése alatt. Benka Gyula szobor Szarvason. Néhai Benka Gylunnak, a szarvasi ev. gimnázium egy­kori jeles igazgatójának, országoshirü pedagó­gusnak emlékezetére a szarvasi ev. főgimná­zium és a szarvasi Öregdiákok Szövetsége Ke- viczky Hugó szobrászművésszel elkészíttette Benka Gyula mellszobrát, amit junius 2-án. a gimnázium udvarán fognak szép ünnepség ke­retében leleplezni. A szarvasi öregdiákok Szö­vetsége a nemrégen elhunyt Hoitsy Pál felső­házi tag, hírlapíró emlékezetére egy emléktábla elkészíttetését vette tervbe, amit a gimnázium

Next

/
Thumbnails
Contents