Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-02-12 / 7. szám
54. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. ban már eleitől fogva féltékenységgel eltelve nézték az apostol működését, római sikerei pedig irigységet keltettek bennük. Az irigységlben mindig megnyilvánul bizonyos kényelemszeretet is; és az irigységnek egyik fullánkja az, hogy a tekintélyét kényelemben élvezni akarót, a mennyiben tekintélyét továbbra is fenn akarja tartani, fokozottabb tevékenységre kényszeríti, így történt Rómában is. Voltak, akik irigységből hirdették a Krisztust, mert nem akartak elmaradni az apostol mögött, s nem akarták elveszteni a gyülekezetben szerzett helyzetüket. Közülök némelyek titkolták irigységöídet; úgy tettek, mintha szívből feküdtek volna neki nagyobb buzgalommal a munkának, mások azonban nem titkolták, hogy az apostollal akarnak versenyre kelni, részben azért, mert nem tűrhették, hogy az apostol fölibök kerekedjék, részben azért, mert annak tanításával nem értettek mindenben egyet. Ebből azután nyílt versengés, vitatkozás, pártoskodás keletkezett. Az apostol komolyan elitéli ezeknek az: irigykedcknek és pártoskodóknak az eljárását, amikor azt mondja, hogy ezek nem tiszta lélekből hirdetik a Krisztust; a bizonyságtételük nem felel meg a keresztyén erkölcs követelményeinek. Rosszul ismerik őt, ha azt vélik, hogy a maga dicsőségét keresi; csalódnak, ha azt gondolják, hogy a bilincseit sulyosbbitják irigységükkel és versengésükkel. Ami az apostolnak fájdalmat okozhatna, csak az evangéliom ügyének hátráltatása lenne. Hiszen ő az evangéliom védelmében került Rómába, annak oltalmazása végett kell huzamosabban ott maradnia, egész élete az evangéliumért van. Jól tudják ezt mindazok, akik jóakaratból és szeretetből hirdetik a Krisztust. S mivel ez igy van, azért csak1 örülni tud annak, hogy az irigyek és versengők prédikálják a Krisztust. Az evangéliomban Istennek ereje van a hívők üdvösségére. Ez az erő nem függ emberi tudástól, erőtől; nem azért kegyelem eszköze az evangéliom, mert szentek hirdetik, hanem mert Isten hatalma működik azáltal smert a Krisztusról teszünk általa bizonyságot. Az apostol, miként önmagát teljesen átadta a Krisztusnak s az evangéliom szolgálatának, úgy iri- gyeiben s a vele versengőkben is meglátja azt, ami a gyülekezetét építheti, a Krisztus hirdetését. Éppen Rómában ahol az irigység, pártos- kodás, nagyravágyás és gőg olyan nagyra nőtt a későbbi évszázadokban, ahol a püspök önmagát mindenek fölé emelte, s Krisztus földi helytartójának tette meg, éppen Rómában tapasztalja az apostol már a keresztyén ség első századában, hogy milyen tisztátalan indító okoktól vezérelteinek sokszor azok, akik Krisztus nevét írják fel zászlajukra, de csak egyéni sikerekért küzdenek. S éppen Rómában tesz az apostol vallomást arról, hogy örülni lehet azon, ha Krisztus prédikál táti k, s elitéi minden türelmetlenséget, minden fanatizmust, amely a keresztyén vallás leple alatt irigységből, versengésből arra szeretné kihasználni Krisztus bajnokainak nehéz helyzetét, hogy a saját hatalmát és tekintélyét, növelje. Sadjnos, az egyház történelme számos példát mutat arra nézve, hogy a keresztyének fogságának nyomorúságát megnevelni szeretnék olyanok, akik magukat keresztyéneknek nevezik. Nem tiszta lélekkel cselekeszmek, de amig a Krisztust prédikálják, addig a keresztyén ség körén belül vannak. 1, 19. 20. Amikor az apostol annak örül, hogy a Krisztus prédikáltatik, kijelenti, hogy öröme állandó és bizonyos, azt tőle senki el nem veheti. Mert miről van itt szó? Mi forog kockán? Az apostol teste, amelyre bilincseket raktak, amelyet tömlöcbe vetettek. S mi történhetik ezzel a testtel? Vagy életben marad, vagy megölik. Ámde az apostol tudja, hogy teste úgy az élet, mint a halál által szolgálni tudja a célt, amelyre rendeltetett. Ez a cél az üdvösség és a Krisztus dicsősége. Hogyan foszthatnák őt meg örömétől az irigyek és a versengők, holott erre még azok sem képesek, akik elég hatalmasok voltak arra, hogy börtönbe juttassák s arra, hogy kivégezzék? Aki örülni tud a hó- hérpallos alatt, azt nem keseríti meg a tisztátalan lelkű áskálódás. És nincs is magára hagyatva. A gyülekezet imádkozik érte, a keresztfára feszitett Jézus Krisztusnak Lelke támogatja. A földről és a mennyből támogatják. Azt maga sem tudja, hogy élve szabadul-e fogságából. De nem is ez a lényeg. Semmiben sem fog megszégyenülni, ezt bátor bizalommal reméli, s ez a fő. Sem életével, sem halálával, sem hitével, sem munkájával nem vall szégyent. Testével a Krisztust szolgálta, s ha Krisztus szolgálatában teste áldozatul esik, megöletik, ez csak egy része, befejező része annak a szakadatlan életodaáldozásnak, amely a Krisztus dicsőségét növelte, hirdette, magasztalta. Halála nem jelenti az apostoli munkának végét, hanem annak summáját, befejezését, teljességre jutását. A test halandó, a halál tehát nem szégyen. Ha valaki a Krisztusért élt s a Krisztusért hal meg, ugyanazon egy cél szolgálatába szegődtetve mindent, sem üdvösségét nem vesztegette el, sem a Krisztust nem alacsonyitotta le. Ellenkezőleg: üdvösségét és Krisztus dicsőségét munkálta. 1, 21. Az apostol nem önmagának, s nem önmagából élt. Átadta magát Krisztusnak, aki őt teljesen birtokába vette, szolgájává tette s korlátlanul uralkodik felette. Néki az élet Krisztus. Teste is Krisztusnak él; teste nem az ő teste, hanem Krisztus teste, amelyben a Krisztus ma- gasztaltatik. Az ellenség nem talál az apostolban semmit, sem testét, sem lelkét, ahol halálos sebet üthetne rajta. Megpróbálták^ Jézus Krisztussal, aki azonban feltámadt a halálból s
