Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-11-18 / 44. szám
EVANOEUKUSOK LAPJA 349 1928. és értékes költészetének köszönhetjük.*) Az ö uj énekeivel találkozunk benne, a régi jók mellett, lépten-nyomon. A 600 közül 92 eredeti és 69 fordított vagy átdolgozott ének tőle való. Az ö szenvedő leikéből és erős hitéből fakadtak az olv vigasztaló énekek: Él Isten az égben, Légy jó reménységben (39b), vagy: Lelkem légy nyugodtan, Minden bölcsen s jól van (379), Tűrd kereszted mindhalálig, Legyen példád Jézusod (461), amit a gyászolóknak mond, maga is átérzi: A jó Isten akarta ezt, A szív nyer akkor is, ha veszt, Javamra lesz még a kereszt (368). És mily hatalmas lendülettel szólanak az ó szép himnuszai: A hatalom Istenének (22), Nagy az Isten és hatalmas (23), Teremtő Isten, bármily messze menjek (43), Oh békesség olajága, Hitünk buzgó imádsága (26). Mily szépek és hangulatosak az ó reggeli ésjesti énekei: Szétárad ismét szép napod világa (73), Atyám, űzd el bús éjszakám (101). Az. évi ünnepkört is mennyire gazdagították dallamokban is változatos, gyönyörű énekei. Az ádventi: Nagy örömhír jó a mennyből (126). A karácsonyi: Zendülj magasztos, angyal ajkú ének (144). És a húsvéti: Koporsó, hol vagyon fu- lánkod? (226). Mily mély és igaz érzést fejeznek ki az ó szép böjti és bűnbánati énekei. Mily sikerültek az óévest', reformációi és szabadságünnepi (133, 273, 5%). Az ó termékeny, dús költészete biztosítja uj énefceskönyvünk eredeti magyar nemzeti jellegét a fordításokkal szemben. És az idegenből átvett énekeket is ki tudta volna olyan mesterien magyarrá tenni, mint ő: Hagyjad a jó Istenre, Oh miként fogadjalak, Keresztfán az Isten fia, Oh fó, vérző sebekkel, Elég immár és a többi. Sok régi éneket szedett elő az Ó-graduálból és öltöztetett szebb ruhába. Sok elrejtett énekkincsét gyülekezeteink még nem is fedezték fel könyvükben. Sántha ez énekeivel nagy áldást terjeszt és örökre beírta nevét egyházunk történetébe. íme hármas mezőn ismertettük Sánthát, mint magyar protestáns költőt. Néki mindig magas véleménye volt a költői hivatásról. Mint Katona Józsefhez irt ódájában mondja:----.. Oh minő egy élet A költő álma, e szent látomás! örökléttel fölér a percnyi ihlet, Az Ideálért a fellángolás. Hol zeng a dal, megszépül a valóság, Szúró tüskéi mindmegannyi róz ák; Hol zeng a dal, megisteniil, mi földi, És enyhe béke a szivet betölti. A költészetnek ez a varázsereje tartotta fenn Sánthában az ifjúi életerőt. Nyolcvanadik évén *) A református testvérek több mint ötven évijz dolgoztak uj énekeskönyvükön. Zsinati határozat tette kötelezővé es sok helyen még sem fogadták el. Igen kedvezőtlen bírálatok jelentek meg róla. A ml uj énekeskönyvünk minden kötelező határozat nélkül maga hódított tért magának. túl a világháború rettenetes napjaiban is nagy számmal es csodás szellemi frisseséggel irta verseit. Megszégyenített ifjakat. A háborús évekből való versei: a Mária Dorottyáról szóló és a reformáció négyszázados ünnepére irt ódája. Vörösmarty szavaihoz: »Fogytán van a napod« 1920-ban irt egy lelkes buzdító költeményt. Ekkor jelentek meg: Gyászünnepen, Fohász, Hadi foglyaink, Kis falum, százszor is megákllak s a töb bi. Mutatóul, hogy midőn a trianoni béke után Vae victis! Jaj, a iegyő/őtteknik kiáltással volt tele az egész magyarság, az ősz költő mennyi lelki erővel és mily művészi formában hirdette a bizalmat és feltámadást, itt közlöm még egy rövidke énekét, melyet a Légy’ csendes szívvel« dallamára irt: Velünk az Isten! Miért sírnál Reménység nélkül, óh magyar? Emelt fővel állj meg a sírnál, Hogy az téged el nem takar. Sinink csak magvetésre ásva, Múltnál is szebb virágozásra, Velünk az Isten! ' • Velünk az Isten! Népek Atyja, Te védtél tiz századon át; Szent István a kezében tartja A keresztet és koronát. Napunk bár vált bús éjszakára, Mi nézzünk Mit) ás csiPagára, - Velünk az Isten! Velünk az Isten! Föllegétü! A nagy igazság felragyog. S Árpád hazája újra épül. Esküdjünk erre, magyarok! Zengjen az ige szájrul-szájra, Erős telkekből égre szállva: Velünk az Isten! ősz Simeonunknak életéhez méltó szép volt a halála. Augusztus végén verses Epilógust küldött a Harangszónak s érezte meg is irta, hogy ez az utolsó verse. Halála napján szept. 6. még derült, vidám kedéllyel fogadta Kapi püspök látogatását s azután az esti csendes órán karos székében békével az Urban elszenderült. Amely napon az Epilógus megjelent, azon a napon már Raffay püspök búcsúztatta Budán a farkasréti temetőben. Valóra vált az Istenhez vágyódó legutolsó srrófa: Estém itt, jöji csendes álom, Szebb életre niv halálom. A test lesz csak szálló köddé, Él a lélek, él örökké. Azzal végzem, amivel kezdtem. Sántha költészetét nem ismeri és nem méltatja eléggé magyar irodalmunk. Világos és bántó bizonysága ennek az, hogy a legutóbb megjelent Magyar Irodalmi Lexikon vastag kötete, mély sok kis poétának sok apró versét is számba veszi, Sántha Károlynak, aki több kisebb füzet mellett egy
