Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-09-16 / 35. szám

EVANGÉLIKUSOK LAPJA 279 1928. — Halálozások. Özv. Laucsek Jónásné szül. Rajcsányi Ida 6S éves korában, augusztus 25-én Pécelen. Az elhunytban László Miklós püs­pöki titkár és özv'. Révész Sándorné bezi lel­készözvegy édesanyjukat vesztették el. -- Ki.s- tatai Tatay Lajosné szül. Varga Terézia 56 éves korában, szeptember 2 án Bakonytamásin. Alkoholizmus. A római pipi elrendelte, hogy a Vatikán pincéiből minden bort vigye­nek a kórházakba a betegeknek. Értesítette a borkereskedőket és a bortermelőket, hogy ha ezután is küldenek neki bort, felbontatlanul egye­nesen a kórházakba szállíttatja. A római pápa tehát az antialkoholisták táborához szegődött. — Japánban a májusi képviselő választások al­kalmával 87 olyan képviselő kapott mandátumot, akik kötelezték magukat egv tórveny életbelép­tetésére, amely megtiltja a 25 éven aluliak ré­szére szeszes italok kiszolgáltatását. A Lelkipásztor s eptemberi száma Scherer Józseftől, Duszik Lajostól, I)r. Csengödy Lajostól, Horvá h Olivértől, Irányi Kamilltól, Kovács Andortól, Torda Gyulától és Vértesi Zoltántól hoz egyliá'i beszedeket. — Az Eperjesi ev. Kollégiumi Diákszö­vetség október 6 án d. u. 7 órakor tartja köz­gyűlését Budapesten. Dohány-u. 20. (Posch-féle vendéglő.) — Az Evangéliomi Egyházak Középeuró- pai Segélyirodájának bizottsági ülése Prágában folyt le. A protestáns egyházak helyzetéről I)r. Keller, Dr. Webster és mások nyújtót lak tájé­koztatást. Eszerint az egyházak fokozítosan ki- lábolnak a háború okozta nyomorúságból, de a pénz elértéktelenedése folytán bekövetkezett anyagi tönk és a középeurópji birodalmak fel- aprózása még mindig nagy nehézségek elé állít­ják őket. A legnagyobb nehézségeket a lelkész­képzés okozza; ebben a tekintetben a protes­táns minoritásu országok Svájc, Hollandia, Skócia és Amerika kollégiumaira vannak utalva. Az evangéliomi egyházaknak egyfelől az erősödő romanista propagandával, másfelől a tisztán ma­terialista gondolkozásu társadalommal kell meg­küzdeni. — ■ Szlovenszkó. A keleti egyházkerület köz­gyűlése csaknem egyhangú határozattál eluta- 6Ítotfa a magyar esperesség alakítására vonat­kozó javaslatot. Dr. Jánoska György püfpök a határozatot azzal indokolta meg egy hírlapi nyi­latkozatban, hogy bár elvileg nincsen kifogása uj egyházmegye alakítása ellen, a magyar egy­házmegye felállítását sem erkölcsi,' st*m anyagi szempontból nem tartja lehetségesnek. A Szlo- venszkói Magyar Evangélikus Szövetség szep­tember 19-én Rimaszombatban évi közgyűlést tart s ezen Törköly József szenátor, egyházfel­ügyelő fog referálni erről a tárgyról és javasla­tot fog előterjeszteni a további intézkedésekre. A magyar gyülekezetek nem mondanak le arról a jogukról, hogy magyar esperességet alkot­hassanak. Hollandia. A holland református egyház kifogásolta a királynőnek azt az eljárását, hogy az olimpiai versenydijakat augusz us 12 én, va­sárnapon os/to.ta ki; sajnálattal állapította meg, hogy a királynő példaadással járult hozzá a va­sárnap megszentségtelenitéséhez. Erdély. Az Evangélikus Néphphan dr. Fritz László foglalkozik minden kicsiny és sze­gény egy háznak, adott esetben az erdélyi zsinat- presbyteri evang. egyháznak egyik legsúlyosabb és legnehezebben megoldható kérdésével: a !e- készképzéssel. Ennek a kis egyháznak 25 gyű­lt kc/ete közül háromban már nincs lelkész. A 22 lelkész közül három meghaladta a 70 életévét (80, 78 és 77 évesek), hat pedig túl van a hatva­non. Ezt a jövendő lelkészncmzedékei részben a kolozsvári református theologia, részben a soproni fakultás neveli. Félő hogy a szászoktól kell lelkészeket kérni, pedig ezek csak németül tudó lelkészeket adhatnak, aminthogy a nagy- tnyedi és tordai gyülekezeteknek is németajkú lelkészeik vannak. Kossuth Amerikában. Pennsylvánia ál­lamban a hollidaysburg-i lutheránus Sion-egy- házközség most ünnepelte jelenlegi templomá­nak 75 éves jubileumát. A Lutheran-ban az ün­nepélyről közölt hir megemlíti, hogy »Kossuth, a magyar hazafi«, mikor 1850-ben keresztül uta­zott a városon, résztvett a gyülekezetnek a Wayne Str.eíen épült régebbi templomában tar­tott istentiszteleten. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Múlt számunkból anyagiorlódás miatt a folytatásos cikk (»Hofacker Lajos<) és néhány hir kimaradt. Szives elnézést kérek. Bizonyos idő kellett ahhoz is, hogy a távollétem alatt elmulasztott dolgaimat pótoljam és a munkába belctaláljak. Iskola. Sajnálatomra kérdezett tanintézet­ről ,ncm tudok. Levelét elküldtem Burgenlandba, remélem onnan választ és felvilágosítást kap. Felelős kiadó: FALMAI LAJOS. /

Next

/
Thumbnails
Contents