Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-05-20 / 21. szám
1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 165 Minket, az evangélium hirdetőit, azonban ezek a jelenségek nem zavarhatnak meg abban, hogy mi úgy a falakon belül, mint a falakon kivül minden igazi értéket és érdemet megbecsüljünk és a béke-séget még ön megtagadások árán is keressük. A mi helyzetünk nem rózsás a csonka hazában. Minket nyomorított meg s fosztott ki legjobban a kegyetlen erőszak. Híveinknek kétharmadát s jeles intézményeinknek egész tömegét csatolta el tőlünk. Egyházunk gondterhes napokat él. Keservesen összekuporgatott tőkéink elvesztek, vaga’ semmivé törpültek és azok között nyugdíjintézetünknek is több milliót kitévó arany-paritásu alaptőkéje is. Éppen azért nagy szerencsétlenségnek kell tekintenünk azt, hogy a várva-várt valorizáció elmaradt, ami által nemcsak mi papok jutottunk félszeg helyzetbe, akik hajdan igvházainkat és híveinket hadikölcsön jeg/zésre buzditottuk, hanem újabb nehézségek eé k.riiltek gyülekezeteink is, amelyek folyton megújuló újabb és újabb terhekkel kénytelenek magukat megterhelni. Bizony kívánatos lenne, hogy ez a méltánytalanság mi- lőbb eltüntettessék, úgy a magyar állam tekintélye érdekéből, valamint annak a nagy elégület- lenségnek az eloszlatása okából is, amely e hiány nyomán támadt s amely sokszor kedvezőtlen kedélyhullámzásokat provokál az egyházi életben is. Ilyen körülmények között nagyon fájdalmasan érinti papikarunkat az is, hogy a békeidőben anyakönyvi veszteségeinek kárpótlására adott korpótlékot sem kapja meg még mindig az egész vonalon, holott — amint hallom — a gör. katholikus klérus azt már mindvégig élvezi. Ez is olyan méltánytalanság, amelynek orvosszerét sürgetnünk kell az illetékeseknél. Sokan Egyházunkat az elsorvadástól féltik. S tényleg olyan óriási a háborgó tenger körülöttünk, hogy annak hullámai könnyen átcsaphatnak rajta, ha nem vigyáz s elhagyja magát. Nekem azonban az a benyomásom, hogy Egyházunk ma nagyon jó végin fogta meg a dolgot, amikor fokozottabb belmissziót éleszt, misz- sziókat szervez s templomokat épit. Vértanukat ugyan nem termel, mint termelt a múltban bőven, de hősöket igen. S ezek azok a szétszórtan, kedvezőtlen egyházi viszonyok közt élő evangélikus hívek, akik sok fáradtsággal, sok gonddal s óriási ön megterheléssel igyekeznek azon, hogy egy kis templomocskát maguknak kiszorítsanak, hogy a szent tiiz ki ne aludjék. Legyenek áldottak! Nyúljon ezeknek a hónuk alá minden istenfélő ember! Az evangéliom — hősei közé sorolom azokat a lelkésztestvéreinket is, akik apró s szegény gyülekezetek körében, szűkös kenyéren, sok nélkülözéssel s önmegtagadással forgolódnak az evangéliom oltárai körül s elismerésből minél kevesebbet, emésztő gondokból pedig minél többet élvezve, ott állnak kitartóan az őrhelyen, hogy a szent tiiz ki ne aludjék. Hősiesség ez, Uraim! S én igaz szeretettel és nagyrabecsüléssel szorítom meg a kezüket. S Egyházunknak nem kívánok most egyebet, mint azt, hogy a hősiességnek ez a lelke lüktessen ott mindannyiunk szivében smin- dinikünk azon a helyen, ahová az Isten állította, s azokkal a charizmákkal, amelyekkel az Isten megáldotta, bátran és kitartóan küzdjön Egyházunk s Hazánk igazságaiért, még az ellenséges erők tombolásai közepette és még haldokolva sem adván fel azt a reményt, hogy az általunk képviselt igazságoknak lesz egykor virágos kikeletjük. S ebben a reménységben, szeretettel üdvözölvén a megjelent testvéreket, nyitom meg mai konferenciánkat. Paulik János aMELE elnöke. »Teremtés és megváltás.« (Nyilatkozat.) Az »Evangélikusok Lapja f. é. máj. 6-i számában egv névtelen cikkíró tollából a Jegyzetek rovatában foglalkozik "Mandáizmus és óskeresz- tyénségc címén a Theo!. Szemlében és külön lenyomatban is megjelent referátumommal; a szerző kifogást emel Behm göttingeni professzornak a cikkben idézett nyilatkozatának egy félmondata ellen. Behm az idézett helyen nagy vonásokkal szembe állítja a mandáizmus és a ke- rcsztyénség tanát a megváltásról. Hangsúlyozza, hogy a kettő közt alapelvi különbség van; a mandáizmus szerint u. i. a megváltás végeredményben a metafizikai dualizmus alapján épül fel és a lélek kiszabadítását jelenti az anyag bi- lincsei-ből. Közelebb, a megváltás az ősidőkbe nyúlik vissza és minden mennyei követ kinyilatkoztatása csak abban áll, hogy az őskinyilatkoztatást, azaz a lélek mennyei eredetéről és oda való visszatéréséről szóló tant hozza. Ezzel szemben a keresztyén megváltáshit szerint a megváltás Jézus Krisztus munkájában s nevezetesen halálában jut teljességre s lényege szerint nem tanítás (mint a mandáizmusban), hanem bűn- bocsánat. Behm párhuzamának ezen némileg interpretáló összefoglalása adja meg a következőnek értelmét. »Innét (t. i. a mandáizmus megváltás-tanának ezen jellegéből) érthető, — mondja Behm, — az a sokszor zagyva összekeverése a kozmogoriának és soteriologiának a mandáis iratokban, mig az újszövetség megőrzi a kimért távolságot a teremtés és megváltás tényei közt«. Aki ezen sorokat elfogulatlanul olvassa, az első pillanatra látja, hogy azok, hogy úgy mondjam, egy történeti és nem dogmatikai Ítéletet foglalnak magukban s azt akarják mondani, hogy az újszövetség szerint különbség, ha úgy tetszik, »kimért távolság« van »teremtése és »megváltás« közt és hogy az újszövetség szerint nem lehet ezt a különbséget mythikus spekulációkkal eltüntetni. Semmit sem
