Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-05-20 / 21. szám

1928

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

163

maga is nagyra tart, ami életének főszabálya: mindig szeme előtt lebeg a cél, s ingadozás, habozás, kerülők nélkül egyenest futja pályáját e felé a cél felé. Életéhez a kulcsot ez a cél adja meg. Ennek ismerete nélkül az apostol élete céltalan bolyongásnak látszik egyik városból a másikba; ügy tűnhetik fel, mintha ellenségei kényszeritenék arra, hogy tovább-tovább menjen; de aki tud erről a célról, az belátja, hogy az apostol futása célegyenes. Azok az utak, amelyeket szárazon és tengeren megtesz, és a melyeket ha megrajzolunk, különös cikk cakkok formájában jelennek meg a térképen, a cél szempontjából tekintve egy hatalmas verseny- futásnak a képét adják. Mert akármerre jár. hite és munkája mindig az Isten elhívásának jutalmára törtet. Az isteni elhívás, az evangeliom hirdetésére való kiválasztás adja meg életének célját. Ez az elhívás egyfelől kötelezettség, másfelől kegyelem és erő. Kegy elem és erő annyiban is, hogy jutalmat igér. Ebben a vonatkozásban sem álszerénykedik az apostol, és nem mondja azt, hogy »önzetlenül« cselekszik. Nem; ö azért dolgozik, fárad, fut, szenyed, hogy elnyerje a jutalmat: az üdvösséget. Amikor a mai világban, amely époly önző, mint a tegnapi, annyit halljuk emlegetni az »önzetlenséget«, akkor ne feledjük, hogy a felebaráti szeretetről szóló parancs azt mondja, hogy felebarátunkat úgy kell szeretnünk, mint magunkat; tehát a magunk szeretete nem erkölcstelenség. Az apostol önfel- áldozóan munkálkodik, hogy a maga részére elnyerje a jutalmat; a cél szempontjából értéktelen, vagy alárendelt értékű javakról lemond, . bogy az egy szükséges dolgot, a lelke üdvösségét elnyerhesse, amely legfőbb jó, miként az elhívás is, a Krisztus jézusban van. Az apostolnak egész figyelme annyira előre, a cél felé irányul, hogy megfeledkezik azokról, amik a háta mögött vannak. A múlt nem akadályozhatja meg igyekvését, nem lassíthatja futását, nem béníthatja munkakedvét. A múlt alatt értenünk kell nem csupán a kudarcokat, a bűnöket, a csalódásokat, a tévelygéseket, hanem értenünk kell a diadalokat, a felmagasztosultságo- kat is. Mert az embert sikerei éppen úgy megbéníthatják, mint a kudarcai; erényei éppen úgy, mint bűnei. A kudarcok gyávákká tehetnek, a sikerek pedig arra csábítanak, hogy kiélvezzük őket. »Nekem úgy sem sikerül semmi«, ez az egyik. »Én már eleget dolgoztam «, ez a másik. Az apostol nem engedi, hogy a múlt kitérítse célegyenes futásából.

Kinevezés. Dr. Németh Károly főispán dr. Kovácsié» Sándort, az ujmalomsoki egyház- község felügyelőjét, a győri egyházközség prez- biterét, járási tiszti orvost, vármegyei tb. főorvost, egészségügyi tanácsost, Győr szab. kir. város tiszti főorvosává nevezte ki.

Elnöki megnyitó.

(A MKLK 1928. május 2. Orosházán tartott konferenciáján.)

Az orosházi gyülekezet prezbitériumának testvéries meghiva-a késztetett engem arra, hogy tavaszi konferenciánkat ide, ezen nagy magyar gyülekezetünk körébe, hívjam össze, amely gyülekezetnek már eddig is tapasztalt előzékenysége mindnyájunkban azt a jóleső érzést kelti, hogy jó helyen járunk s Lelkészegyesületünk törekvései itten kellő megértéssel fognak találkozni, amiért is mindjárt konferenciánk elején hálás köszönetemet sietek kifejezni itteni hittestvéreinknek, ama forró esdekíésem kapcsán, hogy a kegyelem Istene árassza e Gyülekezetre a maga legjobb áldásait s mostani itt idózésiinkkc! is erősítse az evangélikus hívek között az együttérzést.

Hálával és kegyelettel áldozom e helyütt Orosháza volt nagynevű papja: bold. Veres József fóesperes emlékének, mint a ki Lelkészegyesületünknek megalapozója és hosszú esztendőkön keresztül elnöke volt s aki ebben a minőségében is magas szellemi charismáival igaz megértéssel, férfias bátorsággal és nagy buzgóságga! szolgálta mindig Egyházunk és az ev. papság ügyét. Az c város temetőjében domboruló sírja felett ott lebegjen állandóan az Isten nyugosztaló lelke, mint ahogy állandóan ott él a mi lelkűnkben is az ő tevékeny életének a buzdító példaadása.

Nem külső, világi érdekeket keresünk mi itten, hanem az Istenors/ága érdekeit. Tanulni, épülni kívánunk egymástól, hogy oda kint az élet harci porondján annál sikeresebben vehes- siik fel a harcot az Egyházat és erkölcsöt rongáló hatalmasságok ellen.

Én, kedves Testvéreim, minél jobban előhaladok a korban, annál jobban átérzem a papi pályának nemcsak a nehézségeit, hanem a hord- erejét és a szépségét is. Micsoda gyönyörű el- hivottság az, hogy a papiember már kenyér- keresetből is, hogy ugvmondjam, mindig a legszebb, a legmagasztosatb dolgokkal foglalkoz- hatik és hogy sűrűn odaállhat tömegek elé, hogy azokriak lelkére rásugározza a maga lelkének legtisztább fényét, nem szólván itten az emberekkel való mindennapi érintkezésről, a mely közben egy igazi lelkipásztor szintén nagyon sok jót tehet. Vannak, akik a mi hivatásunkat nem sokba veszik, talán azért, mert nem mindég van módjukban annak külső eredményeit is látniok, de az ilyenek gondolnak-e arra, vájjon, hogy mi lenne a világból, ha az Isten szolgái nem állanának ott oszlopokként abban a védő gátban, mely a világön végighömpölygő pusztító áradatoknak útját vágni s romboló ere- ' jüket lemérsékelni van hivatva. A világ, látjuk, ha benne valahol közrendet és erkölcsöt felforgatni célzó forrongás támad, rendszerint a papságra támad legelsősorban s leghevesebben,