Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-05-13 / 20. szám

192S, EVANGÉLIKUSOK LAPJA

___________________________157.

me

rt a Krisztusnak konkrét, személyes, egységes, céltudatos életébe kapcsolódik. Az ilyen élet tartalomban gazdagodik, terjedelemben tágul, tudatosságában fejlődik, de minden fokozaton egész, anélkül, hogy befejezett volna, s minden fokozaton nagyobb lendülettel veti magát az életmunka elvégzésére, mert mindenütt ujulást pillant meg uj lehetőségekkel és uj inspirációk erejével. A törvény cselekedetei az életet rutinná teszik, egyre mélyülő kerékvágásba szorítják, a hit által való élet ellenben uj meg uj utakat lát meg annak vezérlete alatt, aki azt mondta magáról: Én vagyok az ut. A Megváltó életének a hivő életével való egy- beforrottsága nem engedi, hogy türelmetlenek, nyugtalanok, aggságoskodók, idegesek legyünk; de nem a futás kedvéért, nem sportból; nem szelegjünk, akár renyhén elfeküdjünk. Futunk, de nem a futás kedvéért, nem soprtból; nem is céltalanul. Futunk, mert megragadott bennünket a Krisztus életereje, amely a hit által a magunk életerejévé lett. Megállunk a hitben, de nem mint a cövek, amelyet a földbe vertek, hanem amint megáll a bügócsiga is, éppen azért, mert mozog, és a mozgás ad neki egyensúlyt, erőt. A Krisztus életlendülete életünket igyekezetté teszi és ebben az igyekezetben leljük meg az élő békét és nyugalmat.

(Folytatjuk.)

A szentségek szociális jelentősége.

(Befejezés.)

Az sem mellékes körülmény, hogy az utolsó vacsora egy a zsidó nép életében történelmi vonatkozással biró, vallásos jellegű vacsora volt. A húsvéti bárány elköltése minden külsőségeivel együtt (lásd: 2 Mózes 23, 15; 3 Mózes 23,

5—8; 4 Mózes 28, 16—25; magát az eredeti vacsorát lásd 2 Mózes 12, 1—20.) emlékeztette a zsidó népet Isten csodálatos kegyelmére, de egyúttal Isten népének az Isten csodái által megvalósított közösségére és összetartozandó- ságára is. Az Úrvacsora jelentőségének megállapításánál a zsidó Hús vét jelentősége is figyelembe veendő. Az a tény, hogy ilyen vallásos jellegű étkezések és lakomák a pogány vallásu népeknél is többnyire megvannak, s hogy a hinduizmusnak és a mithraitizmusnak a hatása a római katholikus és a görögkeleti egyház urvacsorai szertartásában és tanában kimutatható, ezen a helyen nem foglalkoztat bennünket, legfeljebb annyiban, mert ebből is kitűnik, hogy az Úrvacsora szentsége mélyen benne gyökerezik azr emberi lélek vallásos alap- természetében. Egyébként pedig a Jeruzsálemben elköltött utolsó vacsorának nincs is semmi köze sem a hinduizmushoz, sem a mithraitiz- mushoz, mert az a zsidó ünneppel van összeköttetésben.

De az eddig mondottakból is kétségtelen, hogy az oltári szentség már eredetétől fogva arra van rendelve, hogy egy közösségnek, egy társaságnak cselekménye, szertartása legyen. ,Á/ egyház a legrégibb időktől fogva igy tanít.

Az Úrvacsoráról, mint egyházi szent cselekményről, az Ujtestámentomban Pál apostolnak a korinthusbeliekhez irt első levelében található a legrégibb tanítás: »Azért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást. Mint okos emberekhez szólok hozzátok, ti magatok ítéljétek ineg, amit mondok. A hálaadásnak pohara, a melyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk«. (1 Kor. 10, 14—17.) Ehhez az idézethez mindenekelőtt megjegyzem, hogy Pál apostolnak a bálványimádásról mondott szavai, amelyhez a 19—22. versben még van mondani valója, valamint az Izrael áldozatairól a 18. versben mondottak mutatják, hogy az egyháznak kezdettől fogva védekeznie kellett idegen kultuszok behatolása és befolyása ellen, szakrális étkezések voltak a zsidóknál és pogányoknál egyaránt. Viszont az egyház kezdettől fogva tudatában van annak is, hogy az igazi és szent közösséget az istenséggel csak az Úrvacsora szentsége hozza létre. A zsidók szakrális étkezése közösséget létesít az oltárral; a pogá- nyoké az ördögökkel; a keresztyén szakramen- tom a Krisztus testével és vérével. Ez a keresztyén közösség Pál apostol tanítása szerint éppen úgy jelenti az élő Krisztussal, mint annak anyaszentegyhá/ával való közösséget, mert hiszen Krisztus feje az egyháznak, s az egyház teste a Krisztusnak (Ef. 1, 22. 23.)

Az apostol a korinthusbeliekhez irt első levél idézett helyén is egészen határozottan tanítja, hogy az Úrvacsora a vele élők között is közösséget hoz létre: »Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk * (1 Kor. 10, 17). A görög eredetiben az Úrvacsora által létesített közösség még pregnánsabban domborodik ki, amint Masznyik jól fordítja: »egy test vagyunk mi is, habár sokan vagyunk«. Ebből a szabatosabb fordításból még jobban kitűnik, hogy az apostol nyomatékot helyez arra, hogy az egy kenyérből való részesedés által lesz a sok ember egy testté, vagyis közösséggé. — Ugyanez vonatkozik a megelőző, 16-ik versre is: »A hálaadásnak pohara, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?« A Károli- féle revid.á t fordítás, Cegjlédyével é» Masznyik- nak Weizsa eke révei egyező fordításával együtt, nem egészen precízen, bár nem hibásan, adja vissza a görög szöveget. »A Krisztus vérével való közösség«, »a Krisztus testével való kö-