Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-01-08 / 2. szám
1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 13. érintett kérdéseket illetőleg mindenki cselekedjék és viselkedjék úgy, ahogyan gondolja, hogy megállhat Istene es császára előtt. Ez a határozat állította fel azt az elvet, amely a cuius regio eius religio szavakban van tömören ösz- szefoglalva, ami azt jelenti, hogy az ország vallását az uralkodó vallása szabja meg. A speyeri birodalmi gyűlésnek ez az egyhangú határozata adta meg a reformáció egyházának szervezéséhez a jogi alapot, ennek alapján keletkeztek Németországban a tartományi egyházak. A határozat csak provizórium akart lenni, addig, a mig a zsinat határoz, de a német fejedelmek és birodalmi városok siettek annak gyakorlati konzekvenciáit levonni, amelyeket többe visszacsinálni nem lehetett. Az első tartományi evangélikus egyházat Fülöp hesszeni órgróf hozta létre. De, miként az ilyen provizórikus, se hideg, se meleg intézkedésekkel történni szokott, a speyeri határozattal sem sikerült a tüzet eloltani, hamarosan teljes erővel fellángolt az megint az 1529. évi, ugyancsak Speyerben tartott birodalmi gyűlésen. Itt a katholikus többségnek sikerült keresztülvinni azt a javaslatot, amely szerint az 1526. évi provizórium mégsemmisitte- tett, vagyis megint előállott az 1526. előtti helyzet, amely szerint a wormsi ediktum határozatai végrehajtandók. Ezeknek végrehajtása pedig egyet jelentett azzal, hogy a reformáció továbbterjedése lehetetlenné válik, s ott is, ahol már gyökeret vert, kiirtatik. Visszatérés lett volna ez a régi rendhez, tehát a róm. kath. püspökök egyházi juriszdikejójához. Az evangélikus rendek a speyeri gyűlés határozata ellen 1529. április 20-ról keltezett tiltakozást jelentettek be, s innen ered a protestáns elnevezés. A tiltakozást tizennégy város is aláírta. A helyzet kiéleződött. Mindegyik fél szervezkedett és szövetségeseket keresett. Abban azonban egyetértettek, még a speyeri 1529. évi birodalmi gyűlésen is, hogy a vallási ügyek elintézésére egyetemes egyházi zsinatot kell összehívni. De a zsinat összehívását VII. Kelemen pápa sem szükségesnek, sem pedig tanácsosnak nem tartotta. Az 1530. évi augsburgi birodalmi gyűlésen megjelent V. Károly császár, aki az 1521. évi wormsi gyűlés óta nem vett részt személyesen a gyűléseken. Az augsburgi birodalmi gyűlés feladata volt a törökök elleni hadjárat megszervezése és az egyház békéjét és egységét megbontó vitás ügyek elintézése. A császár javaslatára a törökök elleni hadjárat dolgát elhalasztották, hogy a vallási «kérdéseket alaposabban elintézhessék. Mindakét fél bízott abban, hogy a helyzetet békés utón sikerül rendezni. Nem sikerült. Sem az evangélikusok nem engedtek, sem a császár. A birodalmi gyűlés ez evangélikusok hitvallását megcáfolnak jelentette ki és 1531. április 15-ig adott nékik időt arra, hogy magukat a birodalmi gyűlésnek, a pápának és az Egyháznak alávessék. A császár kijelentette, hogy el van határozva a wormsi ediktum végrehajtására. De megígérte azt is, hogy hamarosan egyházi zsinat fog összeülni. Az augsburgi gyűlés tehát nem sokat változtatott a helyzeten. Kivéve, hogy az evangélikusoknak most már volt hitvallása, és ösz- szetartottak. A reformáció terjedt. A megígért zsinatból semmi sem lett ugyan, de most már az evangélikusok nem is sürgették, mert a pápával való békés megegyezés az augsburgi gyűlés után mind lehetetlenebbnek látszott. A császár is úgy látszik inkább arra használta fel a zsinat tervét, hogy vele a pápát féken tartsa. Végre is azonban a pápa 1537. május havára összehívta a zsinatot, amelyet mint fentebb láttunk, Luttyr már 1520-ban kívánt, s a melyet azóta a németek nem szűntek meg sürgetni, összehívta Mantuába, tehát nem német városba. A szász választófejedelem kezdettől fogva közömbös volt e zsinattal szemben, különösen azért, mert külföldön akarták tartani, s mert a pápa azt kívánta, hogy a zsinatnak határozatait az evangélikusok is kötelezőnek ismerjék el magukra nézve. Luther a pápa legátusát, aki azért jött, hogy a mantuai zsinat számára Németországban kedvező hangulatot teremtsen, kedélyesen fogadta. Végül is Luther, Melanchton s a többi evangélikus theológusok is úgy gondolkodtak, hogy’ a meghivást elfogadják. 1536. december első felében a szász választó megbízta Luthert, hogy a mantuii zsinati tárgyalások számára szedje cikkekbe, hogy meddig hajlandók elmenni az evangélikusok az engedékenységben. Ezeket a cikkeket a protestáns nemesek Smalkaldenben, 1537. februárjában tárgyalták le, ott a protestáns rendek elfogadták és a theológusok aláirták. A mantuai zsinat nem jött össze, mert a fejedelmek nem voltak hajlandók azon megjelenni. De a smalkaldeni cikkek mégis megtették az evangélikusoknak azt a szolgálatot, hogy egynémely szőnyegen forgó kérdésben szabatosabban forinuíázta álláspontjukat, mint az Ágostai hitvallás, amelyben Melanchton itt ott túlengedékeny volt. A smalkaldi cikkek után a wormsi edik- tumnak háború nélkül való elintézése lehetetlenné vált. S ezután már az evangélikusok sem kívánják a zsinat összehívását. Ez volt tehát az utolso lépés, amelyet az evangélikusok a római egyházzal való megegyezésre hajlandók voltak tenni. A Smalkaldi Cikkek jelentősége és fontossága egyre fokozódó elismerésben részesült, a mig végül a Konkordia Könyvben foglalt hitvallási iratok között is helyet kapott. S.
