Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-15 / 20. szám
158. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. Ezt az emelkedést és alászállást mi legtöbbször úgy látjuk, mintha azok egymástól teljesen izolálva lennének. Nem vesszük észre, hogy a kettő össze van kapcsolva. Mint ahogyan a »te« és »én« szókat összekapcsolja az egyetlen és« kötőszócska, úgy köti össze ezt az alárendeltséget a fölérendeltséggel magának az egész viszonynak tulajdonképpeni lényege. Mert nem két különböző életmotivum kapcsolódik ösz- sze esetleges módon, hanem egy és ugyanazon élet lényegét látjuk csak más és más nézőszögből. A »te« növekedése és az »én« fogyása csak egyazon mérlegnek alászálló és emelkedő serpenyője, melynél nyomban felszökik az egyik, mihelyt a másik alábillen. A mérleg törvénye érvényesült ebben a viszonyban is: Addig leng, mig ismét vízszintes helyzetbe kerül. Mikor ugyanazon mérlegbe helyezett két élet közül az egyik meglátja a másiknák érette való alá- billenését, nyomban azon van, hogy helyrehozza a törvényszerű normális állapotot. így lesz azután az egész alárendeltség látszólagDssá. Az örökkévalóság szemüvegén ez az állapot éppen fordítottja annak, amit az ember szeme lát. És aki igazán beleélte magát ebbe, az megr sejtette az örökkévalóságnak istenadta boldog élet-egyesulyát. De szálljunk még mélyebbre; azonban ne a filozofikus elmélkedések lépcsőin, hanem a szív beszédének útmutatása mellett. Tedd életté és valósággá Ruth szavait és kiragyog belőled a szeretet diadala. Ezt a diadalt már Naómi is érezte. Alig peregtek le a szavak Ruth ajkáról, Naómi már nem unszolta őt tovább, hogy forduljon vissza és hagyja magára, hanem »nem szóla neki többet«. Ebben a hallgatásban elcsitul a fájdalom és keserűség vihara, kettétörik az ellenkezés fegyvere. A szeretet mindennél nagyobb. Nagyobb az akaratnál, nagyobb a fájdalomnál, nagyobb e világ minden gonoszságánál. Hadd mondjak el itt egy rövid mesét. Csatából tér haza a lovag s várva-várja otthon bájos menyasszonya. De a lovagnak útját állja egy bűbájos asszony, aki hízelgő szóval, forró öleléssel, égő csókjaival elcsábítja. Ez az asszony maga a Sátán tetszetős külső női formában. De a lovagban halkan megszólal a lelkrsmeret. A csábító észreveszi ezt s azzal bocsátja el magától kedvesét, hogy hozza el néki menyasszonya szemeit, mert szerelmük csak igy lehet zavartalan. A megcsalt mátka feláldozza szemevilágát, csakhogy vőlegénye boldog lehessen. A csábitó p /ónban nem nyugszik. Most kezeit áhitja. A leány ezeket is levágatja. Végül az ördög szivét követeli. A leány ezt is kész odaadni, csak mátkája legyen nyugodt és boldog. Már megvillan keble fölött a kard, midőn hirtelen megnyílik a leány barlang-lakásának mennyezete s angyalok hozzák vissza két ragyogó szemét, levágott kezeit. A túlsó barlangban pedig ez alatt az asszony visszaváltó zott ördöggé s tüzes lángot fújva dühében alásülyedt a pokolba. És a megnyílt barlangtetőn át sűrűn hullottak alá a virágok, olyanok, mint a leány szive: a szív- virágok. Ilyen sziv-virágokkal tele van hintve az élet útja. Ott láthatod őket a sáros, kormos földön, mint a tűzvészből fiókáikat mentő gólyaanya megégett tolláit, amiket röptében kapott el a láng. Ott láthatod őket a szántóföld barázdái között, mint fészekbe tépett finom pihést, amit öntestéből szakgatott ki a fogolymadár, hogy fiókái meg ne fázzanak. Ott láthatod őket Galicia csendes mezőin, a Doberdó fensikján, mint néma hősi sirt, melynek virágait pirosra festi egy mindenkiért átlőtt baráti szív kiömlött, piros vére. Szivvirágok fakadtak a tékozló utján, melyen visszatért atyjához. És szivvirágok özöne hullott az egész világra, mikor a Golgothán meghalt az Istenember. Mennyi diadaljele a szeretetnek, a lélekmentő, világot megváltó szeretetnek!... Nem azt olvasod-e ki mindegyikből, hogy az igazi szeretet mindig altruista, hogy »nem keresi a maga hasznát«, hanem mindig érted lángol, érted szenved és áldoz, — hogy csak egyedül te légy boldog!? Egetvivó nagysága, világot vonzó, magnetikus ereje onnan van, hogy benne maga az Isten él, aki a legtökéletesebb szeretet. Ez a »te« és »én« jelentősége. De ebben a három szóban két komoly tanítás is rejlik. Az egyik tanítás azzal lép az ember elé: Tanuld meg, hogy megosztott bánat félbánat. »Ahova te mégy, oda megyek«, — mondja Ruth Naóminak. — Talán elindultál egy bizonytalan jövendő felé s utadon csupa szomorú arcot találtál; lebeszéltek, hogy ne menj tovább; sajnálták erődet, tehetségedet, szépségedet és sötét vonásokkal rajzolták ki előtted jövendődet. Magad is megdöbbentél s talán kedvedet is vesztetted. Munkád eredménye, befektetett életenergiádhoz képest, lehetetlen arányban mutatkozott. Erőd is fogyatkozott lassan-lassan, reményeid is hervadni kezdtek s házadban tanyát vert a bánat. Egyszercsak valaki hozzádsimult s csendesen füledbe súgta: Ne csüggedj! Ahova te mégry, oda megyek én is. Talán mátkád volt, talán hitvesed, talán reszketős kezii agg szülőd áldása, talán szivárványragyogásu boldog gyermekkorod emlékei, avagy egy szívből fakadó buzgó imádban az Isten megérzése... Mert egyedül nem mégy sehova! Ahova mégy, valaki mindig veled van; még akkor is, ha nem látod, nem hallod... Az Isten mindig ott van. Csak hívd vissza ezeket a régen elhangzott, régen megtapasztalt boldog bizonyosságokat, meglátod, hogy mind a mai napig a szó legigazibb értelmében, még sohasem voltál egyedül. Csak Kain-lelkek vándorolnak egymagukban, csak Kain-lelkek kiálthatják a világba: »Nagyobb az én büntetésem, semhogy elhordozhatnám!« (Folytatjuk.)
