Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-02-06 / 6. szám

1927.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

37

festői kimonóban, mélyen kivágott nyak, fülönfüggők, festett ajkak, európai módra viselt szemöldök (aha!) és mindenek előtt kacéran tudatos pillantás... Aztán pedig a sárga dáma feláll, csípőiben ringatva magát... majd fotelbe veti magát, lábszárait keresztbe rakja, cigarettára gyújt és ami a legfeltűnőbb, szorgalmasan forgatja a szemét, mosolyog, ingerkedik, kacérkodik, szóval: leveti a sárga álarcot.« És még tovább: »És — nemde — valamely idegen kultúra mégis csak akkor hatolt be valahol teljesen, ha már a női szivekben is bejutott és női szivekben szólal meg?«

És — nemde — magyarán szólva, ez prostitúció? És — nemde — ilyen megbecstelenítő állítólagos kultúrának, amety a test érvényesítésében, a csípők ringatásában és a szemek forgatásában tombolja ki magát és a nói szivek szavát a lábszárakba vetiti, amely a nőt felébresztve prostituá ja és »az ember« testiségének rabszolgájává teszi, Keletázsia joggal kiáltja oda: Mars ki! A tokiói linperiál-szá ló lialljában ülő filmvigéchez az öntudatos és tiszta gondolkodású japán csak egy mozdulattal fordulhat: belerúg. Mert az az »imber« az emberi civilizációnak élósdi és undok férge, a do lár szolgálatában.

Elnöki megnyitó.

(A Mele 1926. november 10. Budapesten tartott közgyűlésén.)

(Befejezés.)

A protestántizmus s annak körén belül evan gélikus egyházunk senkitől sem érdemli meg a lekicsinylést, mert olyan munkát végzett, a mely ádásosan nyúlt bele az emberiség életébe s olyan egyéneket nevelt, akik tá pig emberek voltak. Ezt mi anélkül hangsúlyozzuk, hogy a hasonlót másoktól eltagadnánk.

Kedves Testvéreim! Sok gond és küzdelem, sok lemondás és nélkülözés az osztályrésze az evangélikus lelkésznek, mert hiszen a legtöbbje igazán szegényes életet él. De azért azt mondanám, hogy nem szabad meglankadnunk és a győzelem reményéről nem szabad letennünk. Nekünk a jó Istenen és megértő lelkek tömegén felül még egy hatalmas segítőtársunk van: az Idő géniusza, az emberi élet mélyén ott lüktető fejlődés törvénye, amely - bár sok akadályokon és visszaeséseken át folyton előbbreviszi az emberi nemet s hovatovább mind nagyobb tömegek tulajdonává teszi a tisztultabb felfogásokat. A Krisztus végül győzni fog!

Ami külsőleg hiányzik nekünk, pótoljuk azt ki bensőleg lángolóbb hitte1, lelkesedéssel, szorgalommal, evangéliumi öntudattal s erre ráneveléssel. Ezeknek birtokában ne féljünk. A kicsinyes gáncsok, akadékoskodások és hetven- kedések leperegnek majd arról az orsóró’, a melynek foggantyuját az Isten tartja a kezében s amelyen Krisztus dicsőségének palástjához a fonal készül.

Nagyon kívánatos, hogy mi ma kétszeresen éberek legyünk s erősen kezet fogjunk egymással s Egyházunkért és egymásért vállvetve dolgozzunk. Amellett, hogy önmagunkon kialakítani igyekszünk a valódi evangéliumi lelkipásztor kepét, arra is legyen gondunk, hogy a jövő lelkipásztorait is helyüket megálló férfiaknak neveljük. Én egyházunk érdekéből a gyakorlatibb lelkészképzést tartanám kívánatosnak. Ne vegye senki rossz néven, ha azt mondom, hogy még a mainál is több gyakorlati érzéket és ügyességet kell theológusainkba be len évelnünk. S e célból segítségükre kell sietnünk theológiai professzorainknak azáltal is, hogy a több év óta vajúdó lelkészi szeminárium kérdését mielőbb megoldáshoz segítsük.

Az én nézetem szerint az evangélikus tanítóké pzés ügye is aggodalomra ad okot. Csak egy példát hozok fe'. Az én gyülekezetem pl ez idén 7 tanitót tudott volna körzetében elhelyezni; s ki kell mondanom, hogy az állások mindenike inég ma sincs betöltve, egyenesen csak azért, mert nem á'lott rendelkezésünkre elég megfelelő ev. tanerő. Ez is méltó tárgy a gondolkozásra s időszerű lesz egyházunk érdekét ezen az oldalán is megfogni.

És meg kell fognunk az egyházi sajtó és irodalom olda án is. Hiába, ezen a téren sem állunk még a kivánt és elérhető nivón. Erről a dologról már beszé'gettiink, de még mindég nem tettünk eleget. Taán a holnapi gyűlés fog tenni majd valamit, mint amely elé szarvasi konferenciák javaslatait felterjesztettem.

És még egyet említek itten. Mai tanácskozásunk első tárgyául nyugdíjintézetünk ügyét tűztem ki, mint amely tovább nem maradhat mai rendezetlenségében. Méltóztatnak tudni, hogy ama t:z év óta, amióta elnöke vagyok e díszes testületnek, ezt az ügyet állandóan napirenden tartom, mert úgy érzem, hogy addig nem szabad nyugodtan lehajtani a fejünket, a mig ez az ügy tető alá nem kerül. Lehetetlen állapot az, hogy az egyház szolgáinak s a papi családoknak sorsa a véletlenektől függjön, s esetleges csapások esetén a ko’dusbotta! jöjjön érintkezésbe. Súlyos milÜárdokat veszített el nyugdíjintézetünk a pénznek szerencsétlen devalvációja folytán, amelyért ugyan nem okulunk senkit, de azért azt tartjuk, hogy lehetetlen, hogy ennek a dolognak gazdája ne legyen. Én nem tudom elképzelni, hogy az áliamkor- mány ne jöjjön a segítségünkre, ha mi őt ki- fosztottságúrikról alaposan tájékoztatjuk.

Midőn mindezeket s a többi 'megbeszélendő tárgyakat szives figyelmükbe ajánlanám, a megjelent Testvéreket szívből üdvözölve, mai közgyűlésünket megnyitom.

Paulik János, a MELE elnöke.