Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-25 / 52. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 421. radó és azonos lényeg. Tehát a doxa és a hüposztazisz itt is a tub és a kábód. Krisztus az Isten valóságának, lényegének, örök és vál- tozhatatlan dicsőségének képmása, lenyomata egy más anyagban, a testben, az emberben. A doxát a világon elhomályosíthatja, sötétségbe burkolhatja a bűn (tub értendő itt doxa alatt), ellenben a hüposztazisz változhatatlan. Jézusban az Isten doxáját meggyalázták, a kisugárzást elfojtották (halálakor sötétség támadt), de a hüposztaziszhoz nem nyúlhattak, a keresztfán a valóságos ember és valóságos Isten függött; Jézust megölték, de a hüposztazisz sértetlenül megmaradt és ez az ő feltámadásának titka és ereje; ez egyúttal az isten ember legmélyebb misztériuma. '•* • A miniszterelnök a primási kinevezésről nem nyilatkozott, közben a kultuszminiszter először titokban, azután nyíltan Rómában járt Gas- parri bíborosnál (ugylátszik a pápai nuncius és a vatikáni magyar követség fontos ügyekben nem elegendők, de hát akkor miért vannakJ) és a tárgyalások eredményét nem tudatják velünk, igy tehát ebben a tekintetben semmi újabb mondanivalóm nincsen. Hihetőleg a kormány megkapta a szépségflastromot a Vatikántól, amely majd rajta is szárad. Ellenben itt vannak a szövetkezetek! A szövetkezeti eszmének én is szerény közkatonája voltam és vagyok, tehát az ügy meglehetős közelről érdekel. És ha báró Szterényi megállapítja hogy a jelenlegi pénzügyminiszter nem felelős azokért, amiket Erdélyi Aladár december 15 én kezdett el leleplezni, (én már igazán szeretném tudni, hogy egy felelős miniszter miért felelős a nyugdijba- menés erejéig, mert úgy látom, hogy mindennek, még a hadikölcsönök valorizációjának az eredete is a fehér szarvas futásáig megy vissza) akkor én még ehhez szeretném hozzáfűzni azt, hogy a botrányokért, amiket lelepleznek, a le- leplezők sem felelősek. A rend és csend jóbarátai t. i. rendesen azokra haragusznak meg, akik a társadalomban itt-ott mégis csak jelentkező úgynevezett éber lelkiismeret indítására kötelezve érzik magukat arra, hogy egy és más dologra reámutassanak. Most például arra, hogy vannak szövetkezetek, amelyeknél a pénzügyminisztérium 42 milliárddal (nem pengő) a kér. minisztérium 3 milliárddal, a tagok pedig csupán 45 millióval vannak érdekelve, 305.000 részvényből csak ötezer nem az államé, s ebben az ötezerben is érdekelve vannak más szövetkezetek. Egy másik szövetkezet az államtól előbb 80 milliárdot, azután 40 miUiárdot kapott mint üzletrészt. Az egyik szövetkezetnél a tőke 50 milliárd, az eladási forgalom 101 milliárd, a veszteség kilenc milliárd, az igazgatási és személyzeti költségek és a dologi kiadások több, mint négy milliárd, az áruosztály rezsije ezen felül még ötmilliárd, az ellenőrzési költség 885 millió. Egy másik szövetkezet végkielégítés ci- mén egyik igazgatójának egymilíiárd és kétszáz milliót, egy másik igazgatójának nyolcszáz milliót adott és ezek még most is igazgatnak és kapják fizetésüket és tandemjeiket. Hát én azt úgyis igen jól tudtam, hogy a reformáció emlékünnepén hazánkban csak az »ántánt< (az án- tánt ma az, ami gyerekkoromban a bécsi ka- marilla és a Habsburg volt) parancsára tartottunk takarékossági napot, és jól esett szemeimmel látnom a napot, mert takarékosságot sehol nem láttam, csak szegénységet és tékozlást, de hogy ennyire vagy unk, azt nem hittem. Ami a dologban lelepleztetek és ami a leleplezésben botrányos, azzal nem foglalkozom. Eggyel több. Ellenben érdekel az ügyben a szövetkezeti eszmének siralmas elbukása. Mert a leleplezésekben ez a legfájdalmasabb, és erre kell felfigyelnünk, ha a fák ellenére is meg akarjuk látni az erdőt. Ahol a szövetkezet tőkéjének csak egy százalékát teszi ki a tagok jegyzése, ott nyilván nem szövetkezettel állunk szemben, és a társadalomnak az a gazdasági ereje, amelyet a szövetkezetek reprezentálnak, egyszerűen nem létezik. A szövetkezetek Potemkin falvai. A szövetkezetek által végzett és közvetített ipar és kereskedelem tulajdonképen az államszocializmusnak, vagy kollektivizmusnak vagy nem tudom minek a megvalósítása. A társadalomnak minden anyagi erejét felszippantja az állam, s azután részint közvetlenül, saját üzemeiben, részint szövetkezeti álarcban átveszi az ipari termelést és a kereskedelmet. A gondolat talán nem rossz. Vannak lelkes hívei szerte a világon. Úgy hallom ama német zsidó Marx is ilyesmiről firkált Angliában. Mégis úgy érzem, hogy valami nem stimmel. Főleg az, hogy nagy a ráfizetés. Azt hiszem olcsóbb lenne azoknak az igazgató uraknak megadni a fizetést és mentesíteni őket a munkától. Mondjuk kezdjék az életüket mindjárt egy megfelelő nyugdíjjal vagy végkielégítéssel. Vastagbetüs sorokban, olvasom, hogy a pénzügyminiszter szigorú ellenőrzést igér. Még csak ez hiányzott! Az a szerencsétlen szövetkezet már elköltött a ßzigoru ellenőrzésre 885 milliót, mennyibe fog kerülni a még szigorúbb ellenőrzés, az ellenőrök, fő
