Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-30 / 5. szám
46. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. hogy ne mondjam titka, melynek ismerete, illetve betöltése nélkül hiába minden. Hiszen ha nem igy állana a dolog, végre is össze tudnának hozni annyi pénzt, amiennyi a nyomdára kellene. De másutt van itt a baj, nem a nyomda körül! Mert lapunk, könyvünk, kisebb-nagyobb nyomtatványunk ha nincs is éppen annyi, mint amennyi kellene, vagy lehetne, de azért van! Ez tehát azt jelenti, hogy a nyomtatási munkán nem múlik eszméink, igazaink terjesztése, vagy azok védelme. A dolog másik oldala azonban az, hogy könyveink, kiadványaink nagyob- bára a raktárban, vagy a padláson hevernek s onnan üzenik nekünk mindnyájunknak, hogy addig hiába beszélünk nyomdáról, amíg kiadványainkat elő nem szedjük onnan a raktárakból és padlásokról s el nem adjuk. A szomorú tehát ebben a dologban az, hogy nem a nyomdát nem karoljuk mi fel, hanem a meglevő, hozzá még nem is drága irodalmi termékeinket nem vesszük és nem ter- ‘»i*io3i6! so pejsso sue^sojojjj« e ‘»ejejAÁuoyi gzs i e s z t j ü k. Mi ennek az oka, azt most nem keresem, mert csak magára a tényre akartam rá mutatni. Itt van az »Evangélikusok Lapja«, a »Harangszó«, a »Hegyen épült város«, a »Jőj- Luther Társaságnak kiadványai, itt a »Haranggyünk segítségére. Megállunk a negatívumnál, jetek én hozzám«, a »Fénysugár«, itt vannak a stb. Mennyi értékes könyv, mily nagy evangélikus tőke hever itt kamatozatlanul! Ugy-e, itt nem) a nyomda a hibás, hanem mi magunk, akik nem vesszük s nem terjesztjük azokat. Megelégszünk azzal, ha megkritizálunk, sokszor kíméletlenül megkritizálunk embereket és intézményeket, de az ügynek magának nehezen meKiváncsi volnék arra, hogy mennyi evangélikus kiadvány fogyott el a karácsonyi könyvpiacon s kiváncsi volnék arra is, hogy egyes gyülekezeteink itt milyen arányszámmal szerepelnek. Azt hiszem egy ilyen statisztika, ha el lehetne készíteni, sok mindenről szólna. Köz- ismeretes dolog, büszkék is vagyunk rá, hogy evang. népünk a legműveltebb rétege a nemzetnek, nálunk a legkevesebb az analfabéta. Ez azt is jelenti, hogy a mi népünk a legtöbbet olvas. De kérdem, gondolkoztunk-e már azon, hogy vájjon mit is olvas ez a müveit, olvasni vágyó és olvasó evangélikus nép?! Mivel evangélikus nyomtatványunk legnagyobb része ott hever eladatlanul, — igy hát egészen bizonyosan mást. Más újságot, más könyvet! Ne csodálkozzunk azután, ha ezekből az utóbbiakból nem az evangélikus egyház szellemiét szivja magába. Itt kell tehát elsősorban segíteni! Evangélikus sajtó van, — de tengődik részvétlenségünk miatt. Változtassunk ezért ezen a szomorú állapoton! Majd ha minden evang. gyülekezetnek lesz kis iratterjesztése vagy könyvkereskedése — amint már, hál’ Istennek, ma is van nem egy helyen —; majd ha minden gyülekezetben lesz egy valaki, aki gondoskodik arról, hogy az evangélikus nyomtatványok az evang. hívek kezébe kerüljenek; majd ha nem lesz evang. család, melynek ne volna bibliája, énekes könyve, evangélikus naptára, heti lapja, néhány hasznos evang. könyve, tractátusa, majd ha lesz valaki egyházunkban, aki sorra járja gyülekezeteinket s mindent félre téve csak a könyv- és irat- terjesztésnek él, — akkor, majd meglátjuk, lesz evang. nyomdánk is. Hogy mit lehet ebben a tekintetben tenni egy kis jóakarattal, azt bárki is megpróbálhatja. Aki pedig megpróbálta, az tudja. Csak megemlítem azért jellemzésül, hogy a Theol. Otthon iratterjesztése Karácsony előtt csak a »Prot, család és iskola« könyvsorozatból több mint egyezer kötetet adott el. De úgy sejtem, hogy theológusaink el akarják adni a többit is. S úgy érzem, hogy már is készül valahol az evangélikus nyomda és könyvkiadóvállalat. Csak nem tudjuk, hogy hol. De készül valahol. Dr. Deák János. Levél a szerkesztőhöz. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! B. lapja ez évi 2. számában Hetvényi Lajos emlékének megörökítés ével kapcsolatban »Jegyzetek« cim alatt az igen tisztelt Szerkesztő Űr a soproni líceumtól vár tájékoztatást a diákotthon ügyének jelenlegi állásáról és arról, hogy mekkora összeg szükséges az otthon felállításához. Ne vegye rossz néven, ha — betegségem miatt — kissé elkésve próbálom meg ezt a tájékoztatást. Hetvényi Lajos 1927. szeptemberére valóban meg akarta nyitni, ha szerény keretek között is, a líceumi diákotthont. Ehhez a terminushoz azért ragaszkodott, mert ez évben lesz tiz esztendeje annak, hogy a diákotthon eszméjét^ s ennek megvalósitása céljából egy líceumi diák- szövetség létrehozásának gondolatát a nyilvánosság előtt felvetette. A tízesztendős jubileumot úgy gondolta legméltóbban megünnepelhetni, ha rámutathat arra: ime az eszme testet öltött. Volt még egy oka e terminus kitűzésének. Az utóbbi időben mindjobban érezte ereje fogyását. Szolgálatának 30-ik esztendejét 1927. júniusában töltötte volna be; ha nem hangoztatta is, — tudom — hogy ez időre nyugalomba készült. De nem szeretett volna nyugalomba menni anélkül, hogy legkedvesebb eszméjét, életének, működésének céját megvalósulva ne lássa. Az isteni gondviselés másként látta jónak. A Diákotthonnak egyelőre szerény keretek között való életrehivását pedig úgy képzelte, hogy ha az építéshez nem lesz tőkénk, akkor kibérelünk egy kisebb házat, vagy csak egy nagyobb lakást, azt megfelelően bebutorozzuk
