Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-25 / 39. szám
r ^— - 316. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. templomi szószék mennyiszer támadja egyházainkat és azok elöljáróit, arra sem akarok kitérni, hogy a Communio in Sacris elkerülése cimén hogyan szorittatunk mindjobban háttérbe, arra sem akarok kiterjeszkedni, hogy a törvényben statuált vegyes házasság becsmérlő megítélésével és az e házasságból származó gyermekek lealázó minősítésével úgy e törvényeknek, mint a társadalom nyugalmának és a felekezetek békéjének állandó és tervszerű zavarását az állam kormánya milyen tétlenül nézi el; de arra kénytelen vagyok rámutatni, hogy amint azt Haller István minden kirakatban ki- áltóan hirdetett füzete nyilvánosságra hozza, a kultuszminisztérium egyáltalán nem tanúsított elfogulatlan magatartást a két egyház anyagi dolgainak szembeállitásánál, mikor Giattfelder püspök elaborátumát fölülvizsgáltatta s ezzel mintegy hivatalos munkálattá emelte; viszont mikor mi voltunk kénytelenek az elleniratot et- késziteni, semmiféle támogatásban nem részesített. Giattfelder püspök ugyanis egy beadványában azt vitatta, hogy a kath. egyház javadalmazásával szemben a protestánsok államsegélye méltánytalanul előnyös. Ebben a kérdésben a hivatalos felülvizsgálás alapján a minisztérium elfogultságát sajnááttal és fájdalommal vagyok kénytelen megállapítani. Ezzel az ügygyei különben a közgyűlésnek lesz módja részletesen foglalkozni. Hasonlókép igen fájdalmasan érintett, hogy a róm. kath. ecclesia militans egyik fővezére Haller István volt kultuszminiszter a parlament nyílt ülésén a protestáns egyházakról és különösen azok püspökeiről kellemetlen nyilatkozatokat tett, az e támadásra adott válaszban a miniszter ur élesen elválasztotta a hivatalos személynek és a felekezeti embernek rólunk táplált vélekedését és ezzel nemhogy kivédte volna, hanem úgyszólván hitelesítette a bennünket ért támadást, ö azonban legalább észrevette és szó- vátette a hántást, azt azonban már igazán szomorú jelenségnek kell minősítenem, hogy sem a képviselőházban, sem a felsőházban egyetlen vérbeli protestáns ember nem akadt, aki egyházaink megtámadtatását visszautasitotta volna. Ilyen helyzetben sem az államhoz való viszonyunkat, sem a fe'ekezetközi helyzetet nem ítélhetem megfelelőnek. Képmutatás, vagy rövidlátás volna az ilyen lehangoló jelenségeket akár mellőzni, akár szépíteni vagy éppen letagadni. Annál kevésbbé, mert újabban mind szélesebb körből hangzik a kiáltó panaszkodás, hogy a felekezeti békét mind bátrabban zavarják. Egyházunk híveit községi választásoknál, köztisztviselői állások betöltésénél, hivatalos előléptetéseknél stb. tervszerűen mellőzik. Szomorú volna, ha ez az elbánás, mely bizonyára csak egyes túlzók elfogultságának a szomorú következménye, elharapódzna és a társadalom nyugalmát, valamint a felekezetek békességét felborítaná. Haller István »Katholikus egyházi vagyon és protestáns államsegély« cimü füzetének alcíméül ezt irta: »Egyenlő elbánást kérünk«. Hát mi is csak ezt óhajtjuk és semmi mást. Egyenlő elbánást az országos törvények értelmében. Egyenlő elbánást az igazság és a szeretet névében. Egyenlő elbánást a nemzet java, a társadalom nyugalma és a felekezeti béke érdekében. Van törvényünk, mely a bevett egyházak egyenjogúságát és viszonosságát kimondja. Mi semmi többet nem kívánunk, mint ennek a törvénynek igazságos végrehajtását és minden bevett felekezettel szemben való azonos alkalmazását. Magyarország nem felekezeti állam, hanem a vallásegyenlőség alapján áll. Semmi egyebet nem kívánunk tehát, mint azt, hogy az állam a maga egészében és minden intézményében ezen az alapon becsületesen és őszintén maradjon meg és a vallások egyenjogúságát elfogulatlanul érvényesítse. Akkor majd biztosabb lesz a béke, nyugodtabb az élet, kevesebb a türelmetlenség, és áűottabb az egyházak versenye. Egyházi ügyünknek aktuális kérdései. — A pécsi lelkészi konferencián „Magyar Protestáns Hymnologia“ cimen tartott előadások befejező része. — (Folytatás és befejezés.) Egyetemes egyházunknak, a Luther Társaságnak és Luther Szövetségnek kellene felkarolni az egyházi zene irodalmát is. Sárospatakon a világháború előtt közös Prot. Zeneközlönyt is szerkesztett Fövenyessy. Ezt fel kell támasztani halottaiból. Örvendetes, hogy a Prot. Szemle újabban az egyházi zenéről is közöl híradást és kritikát. Vértesi Zoltán homiletikai folyóirata is közölt énekeket hangjegyekkel. De ez mind nem elég. A külföldi gazdag protestáns zeneirodalmat is ismertetni, kutatásaik eredményeit nálunk is értékesíteni kellene. Az Ev. Népiskola is olyan folyóirat, melynek kiváló értelemben kellene foglalkozni énekügyi kérdésekkel is. Szükség volna azután nagyobb külön kiadványokra is. Egy Magyar Protestáns Hym- nológia szükségét egész életemben nagyon éreztem. Ha más hivatott munkás vállalkozik reá, örömmel üdvözlöm; ha szükség lesz rám, munkatársnak szívesen beállók. Thury Zsigmond mezőtúri tanár 1912. közölte, hogy Éneklek- szikont készített az 1711. előtti énekeinkről s felszólalása beavatott hymnológusnak mutatta. Az ilyen fáradságos és értékes műnek kiadásához nekünk is hozzá kellene járulnunk. Szükségünk volna Énekeskönyvi Tárgymutatóra, vagyis Énekkonkordanciára is, amilyen külföldön sok van. Nálunk Csiky Lajos debreceni theol. tanár készített ilyent 1906. a régi ref. énekeskönyvhöz s Uray Sándor csinált már
