Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-04 / 36. szám
282. EVANGÉLIKUSOK LAPJA mi. nemcsak a kortársakra nézve kötelezi az egységnek, hanem évszázadok futása felett benső egységbe kötik a nemzedékeket. Ezért mi lutheránusok nagy figyelemmel követtük a World Conference on Faith and Order törekvéseit. És egyházunknak ma itt jelenlevő tagjai rokonszenvvel kisérik ennek a zsinatnak irányzatát és munkálatait. Há lát adunk Istennek, hogy lehetővé vált a keresztyén egyházak zsinatának összejövetele, amelyen a hitnek, a tannak és a dogmának kérdései komolyan latra kerülnek. Tartunk ugyan attól, hogy a meginduló megbeszélések súlyos eltéréseket hoznak napfényre. Mégis örülünk annak, hogy itt a széttagoltságot gyökerénél akarjuk megragadni. A mi fotóival ásunk azt tanítja: »Ad veram unitatem ecclesiae satis est consentire de doctrina e van-gel i i et administratione sacramentorum. Nec necesse est ubique esse similes traditiones humanas, seu ritus ab hominibus institutas::. Örömmel látjuk tehát, hogy itt a keresztyének egységére a Consensus de doctrina evangel! i alapján tétetik lépés. Mert a történelemből tudjuk, hogy az egységnek vannak pótszerei is, amelyek az egységet ott akarják elénk varázsolni, ahol a keresztyéneknek valódi egysége, az igazságban való egység', nincs meg. Nem úgy jövünk tehát ide, mint egyes emberek, hanem mint egy nagy közösség, amely az egész világra kiterjed és amely századokra kiterjed. Sőt, egynek tudjuk magunkat mindazokkal, akik minden korszakban ugyanúgy vallották a keresztyén hitet, mint mi. Másodszor tehát azt kivánjuk ennek a zsinatnak, hogy az a nagy egység, amelyre törekszik, ne rombolja szét a már meglevő egységeket, hanem mint egy édes anya felnőtt és önállóvá lett gyermekeit, fogadja be őket házába. III. Hisszük, hogy ezzel nem mondjuk ki a konf essziók elküiönültségének peirmánenciáját. A mi egyházunkra vonatkozólag ettől csak az esetben kellene tartani, ha reformátorainknak a 16. században az lett volna a véleményük, hogy új egyházat alapítsanak és az Ecclesia Catholica- tól elszakadjanak. De nem ez az eset forog fenn. Brenz, Württemberg reformátora, ezt irta a mi fő reformátori hitvallásainkról: »Pro mediocritate mea judico, haec omnia convenire cum sacra scriptura et cum sententia verae kai gnésiés catholicae ecclesiae.« Es éppenigy gondolkodtak többi hitvallóink is. Főhitvaílásunk igyekszik kimutatni az ősegyházzal való megegyezést. Ennek megfelelően theiológusaink még a 17. században is igényt formáltak arra, hogy az igazi katolikus egyháznak tagijai. Aki a mi hitvallásainkat vallja, annak a katholicitast is akarnia kell. Amikor azt kivánjuk, hogy minden évszázadnak igazhitű egyházával megegyezésben legyünk, akkor másfelől igeneljük a történelmi fejlődést is. Minden keresztyénnel hisszük, hogy a Szentirásnak, mint az Isten történeti kijelentéséről szóló okiratszerü bizonyságnak számunkra isteni tekintélye van. De azon a meggyőződésen vagyunk, hogy lehetetlenség az ős- keresztyén s égnek viszonyait és berendezkedését amelyet a Biblia tár elénk, reprodukálni. Azért a lutheri reformáció vezetői elutasították maguktól azt, hogy a meglevő egyháznak egész épületét lerombolva, annak helyére az ősegyház mintájára állítsanak épületet. Tudták, hogy ez utópia lenne. Iparkodtak tehát kiküszöbölni azokat a becsúszott visszaéléseket és tévtanokat, amelyekről azt hitték, hogy az evangéHornmai ellentétben vannak. Azonban ahol ilyen visszaélés nem volt bebizonyítható, ott konzervativok- nak bizonyultak. Kapcsolatot tudtak tehát találni a középkori egyház dogmájával mindenüt ott, ahol nem találtak semmi evangéiüomeíle- neset. Átvettek sok liturgiái formát. A középkori egyház egyházi énekét átültették a maguk nyelvére. Több helyen megtartották a püspöki alkotmányt. Sőt, hitvallásaink gyűjteményében benne van Melanchtonnák az a mondata, hogy jure humano meghagyható a pápának a püspö kök feletti fennhatóság. A történelmi fejlődés ezen igenlésén alapul egyházunk nagy toleranciája in externis és temporalibus. Megtűrjük az alkotmánynak és a rítusoknak sokféleségét. És elismerjük egymást az igazhitű egyház egyenjogú tagjainak, inert egyetértünk ugyanazon hit válásiban. Azért harmadszor azt kívánjuk ennek a zsinatnak, hogy az alkotmányban és rítusban való eltérés ne legyen akadálya azon egység elismerésének, amelyre az igazságban törekszünk. Rokonszen- vünk mindenesetre elsősorban azon formáké, amelyek külsőleg is kifejezésre juttatják az ős- egyházzal való összefüggést. IV. Patres reverendissimi! Fratres carissimi! Az egységre való felhívás elhangzott. Mi meghallottuk és kötelességünknek tartottuk, hogy annak engedjünk. Megpróbáltam önöknek megmondani, hogy mi az, ami bennünket ezen felhívásban megragad és a lutheránus egyház álláspontján szóltam. Mert hiszem azt, hogy senki sem hagyhatja el a saját partikuláris egyházának álláspontját anélkül, hogy el ne vesztené a kapcsolatot általában a Krisztus egyházával. De hisszük azt is, hogy ennek a zsinatnak tanácskozásait azokkal a tapasztalatokkal és ismeretekkel szolgálhatjuk legjobban, amelyeket az az egyház szerzett, amely a mi otthonunk. Ahoz a nagy örökséghez, amelyet mi a mi egyházunk atyáitól kaptunk, hozzátartozik a ka- thclicitas akarása. És szeretném, ha önök az én szavaimból mindenekelőtt a katholicitásnak ezt az akarását hallották volna ki. Reszketünk azon nagy felelősség alatt, a mellyel Istennek tartozunk. De reszketünk azon nagy felelősség alatt is, amellyel hittestvéreinknek tartozunk. Bizonyára nem nehéz találni
