Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-08-14 / 33. szám

1927 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 271. A bclmisszió és a diakónia kontinentális szövetsége folyó évi szeptember 20—23. nap­jaira tűzte ki választmányi üléseit Eisenachbd. Az ülések sorrendjéből úgy a-egyesülőt munka­körét, mint a most megtartandó választmányi ülések anyagát minden további magyarázót és fejtegetés nélkül megismerhetjük. Szeptember 20-án este 7 órakor a vacsora után jönnek az üdvözlések. Szeptember 21-én a Q órai reggeli istentiszte’et után féltiztól egy óráig u. a. tárgy­ról ketten fognak előadást tartani. Egyik Cen­terwall Upsalából, a másik Prick Rómából. — A tárgy: »A diakónia mélységéről és terjedel­méről.« D. u 1—7. ismét ketten beszélnek u. a. tárgyról, Stahl Berlinből és Graef Utrechtből, »A kér. szeretetmunka az. a lami és társadalmi jótékonykodás körén belül, nemzeti és nemzet­közi vonatkozásaiban.« Ez előadás és annak megvitatása után hét órakor rövid vacsora, me­lyeit FüUbrug előadása követ ezen a dinen: «Képek a belső missióról a kontinens különböző államaiban.« Minthogy Fülburg a múlt eszten­dőben nálunk is járt, bizonyos, hogy a nálunk szerzett tapasz alat Írói és benyomásairól is be fog számolni. Mi is beszámo'unk majd az általa mondottakról. — Szeptember 22 én a 9 órai reg­geli áhitat után féltiztól egy óráig Giuehn dor- páti lelkész tart előadást e elmen: »Milyen kö­zös ellenségei vannak a keresztyénségnek a kon­tinens államaiban?« Ez az előadás és annak megbeszélése az egész délelőttöt igénybeveszi. Délután 2—5. kirándulás a Hehe Lome magasla­taira. Öt órakor Norel, Lenwardenbö! és I>ür- leman Ncirillybl e elmen tart előadást: »A kü­lönböző államok hogyan tudnák egymást leg­jobban szolgálni a maguk tapasztalataival az apologetika és a/, evangélizácio terén ?« Este a vacsora után az előadott téma megbeszélése. Szeptember 23-án a kilencóra-i áhitat után fél- tiztől hárem óráig teljes ü.és, melyen a hivatalos folyóügyeket beszélik meg és melynek kereté­ben Keller zürichi lelkész tart előadást e cí­men: .«A belmissió nemzetközi kiépítése és a többi nemzetközi kér. szervezetekhez való viszo­nyulás.« Délután félötkor kirándulás Warth- burgba, ahol a várkápolnában lesz a befejező ünnepi aktus. Am nt látjuk, a külföldi testvérek alaposan kihasználják a gyűlésekre szánt időt s közben még csak nem is dohányoznak. Úgy tudjuk, hogy ezeken az üléseken Rafíay püspök és Kuthy lelkész is részt vesz. A Magyarországi Ag. Hitv. Evang. Missióegyesület pénztárába 1927. Julius havába a következő összegek folytak be: Tagdíjak: Scholtz Ödön esperes Ágfalva 5 P. Broschko G. A. esperes-lelkész Bpest 3 P., b) Adomá­nyok, gyűjtések, oífertóriumok: Turóczy Palika, Ózd 6 P, Turóczy Mártuska Ózd 1 P, Puszta­vám ofefrtóriuma 5 P, Szeks/árd offertóriuma 0.90, Dabrony, Veszprémmegye offertóriuma 2.40 P. Az Ur á'dó kegyelme legyen mindnyá­junkkal! Broschko G. Á. sk. misszióegyesületi pénztáros, IV., Deák-tér 4. Budapest. Az evangéliomi egyházak középeurópai segéiyirodájának bizottsága két hete London ban három napig tartó élteké letet tartott. D/. Keller Adolf, a segélyiroda titkára tájékoztatta a bizottságot az egyházak helyzetérő'. A sze­génység még most is igen nagy még olyan or­szágokban is, mint Németország, Franciaország, Belgium és Csehszlovákia, N/iszont Lengyelor­szágban, a balti országokban, Oroszországban, Romániában és néhány más államban az egyhá­zakat külföldi segély nélkül végpusztulás fe nyegtti. A bizottság két irányban dolgozik: pénzbeli scgé.yt áj ínséges lelkészeknek, gyüle kezeteknek, másfelől pe ig gyükk zeli vezet k kiképzését támogatja azáltal, hogy ösztöndíja­kat ád nem saját országukban tanul > tneológu- soknak, diakonisszáknak, evangélistáknak. Ta valy száz ösztöndíjat osztott ki. Segélyben ré­szesült néhány thteológiai fakultás is. A segély- iroda költségei mindössze öt százalékát teszik ki a bevételeknek. Felügyelő-választás. Az ambró/.alvai ág. hitv. ev. cgyházkörségnek f. évi Julius hó 31-én megtartott közgyüése nagy L k.s d.se. Bulla Pál mezőin gyesi m. kir. gazd. főintézőt vá­lasztotta meg az egyházközség r.n.lc; felügye­lőjévé, aki egvbcii a mezőhegyes leányegyhá - közsegnek is a felügyelője, akinek ünnepély.s beiktatása szeptember hó 4-én fog vég :emennI ; amely alkalomból az oltári funkciót Kertés' Ferenc helyi lelkész, a szószéki prédikációt Szlik Gusztáv csarádalb. rt. le kész, a beiktatást pedig Saguly János, a csanád-csongrádi cg - házmegye főesperese fogja végezni. Istennek gazdag áldása kísérje a megválasztott egyház- felügyelőnek új működése Űrén végzendő és kifejtendő, honmentő és egyházépitő munkás­ságát. Az ugyancsak ezen a vasárnapon meg­tartott közgvülés az egyházközség másodfel- felügyélőjévé Czabarka János egyháztanácsost, helybeli lakost választotta meg, akit ez:n új hivatalában szintén szeretettel köszöntünk. A kőszegi leánygimnázium átszervezése. A leányközépiskolai törvény a leányok számára háromféle középiskolát szervezett. Leánygimná­ziumot, líceumot és kollégiumot. A törvény alapján az országban egyelőre lesz h it leány­gimnázium, három kollégium és huszonöt lí­ceum. A kőszegi evangélikus leánygimnázium líceummá szerveződik át. Kőszegen az átszer­vezés folyó évi szeptember havában az 1. és V. osztályokban kezdőd.k meg. Ennek követkéz tőben az ötödik osztályban megszűnik a latin nyelv, amely csak fakultativ tantárgy lesz és azok tanulják, akik akarják. A latin helyett a német és francia nyelv tanítása lesz intenzivebb, és uj tantárgyként fog szerepelni a művészet­történet. A leányliceum nyolc éves tanulmányál szintén érettségi vizsgálat fejezi be, amely egye­temre és főiskolákra képesít.

Next

/
Thumbnails
Contents