Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-06-26 / 26. szám
1927 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 207. ges pedagógia megköveteli a keresztyén irodalom felépített elveinek tekintetbe vételét. 6. Azt tartjuk, hogy a káténak a tananyag bibliai anyagának megállapításánál megfeleld helyet kell juttatni, és a kátétanitást korán meg kell kezdeni olyan módon, hogy az anyag a tanuló korához és szellemi fejlettségéhez mérten állapittatik meg. 7. Azt tartjuk, hogy sürgetően szükséges a káté, a Szentirás, a szövegek és az énekek könyv nélkül vak) tanításának hangsúlyozása. 8. Arra való tekintettel, hogy’ a vasárnaponként rendelkezésre álló idő nagyon kevés, ta- nitószemélyzetünk gyakran nem elegendő és a felszerelés nem megfelelő, ajánljuk a hétköznapi vallásos iskolák felállítását es fejlesztését. HÍREK. Rádió-istentisztelet. Junius 26-án d. e. II órakor a magyar rádió Irányi Kamill székes- fehérvári lelkész prédikációját adja le a budai ev. templomból. Az egyetemes nyugdijintézeti bizottság junius 16-an ülést tartott br. Radvánszky Albert egyetemes felügyelő és üeduly Lajos püspök elnöklete alatt. A bizottság nem fejezte be az uj nyugdíjintézet alaps/abálytervezetét. Tárgyalásait junius 24-én folytatja. Dr. Szelényi Ödönt a kultuszminiszter saját kérelmére az V. fizetési osztálynak megfelelő illetményekkel és jelleggel nyugalomba helyezte. A Veres Pálné intézetnél tovább is működni fog. Esperes-beiktatás. Farkas Elemér büki lelkészt. a soproni á só egyházmegye újonnan választott esperesét junius hó 21-én iktatta hivatalába Hérints Lajos, az egyházmegye volt esperese. Evangélikus megmozdulás Baján. Junius hó 15. és 16. napjain megható szép ünnepély folyt le Baja városában, mikor is a pesti alsó evangélikus egyházmegye az újonnan tatarozott templom felavatásának és Kemény Gábor meghívott lelkész beiktatásának egybekapcsolásával tartotta meg rendes évi közgyűlését. Az egyházmegye elnöksége a gyülekezetek kiküldöttjeinek a kíséretében 15-én d. u. fél négy órai vonattal érkezett, a sajnos most határszéli városba. Szives fogadtatás után a vendégek az evang. testvéreknél elkészített szállásaikra kísértettek, majd félöt órakor megkezdődtek a holnapi közgyűlést előkészítő bizottsági ülések, melyeknek végeztével kezdetét vette a templomi vallásos est. Dr. Raffay Sándor püspök ur megbízásából Kruttschnitt Antal főesperes I. Tim. IV. 5. alapján avatta fel és adta át rendeltetésének a szépén restaurált templomot, tolmácsolván a főpásztor üdvözletét es áldás kivánatát, ezt követte dr. Kirchknopf Gusztáv Máté XVI. 13—19. alapján tartott előadása. Másnap, 16 án reggel 8 órakor báró Kaas Albert egyhm. felügyelő hatalmas beszéddel (melynek külön kiadását a közgyűlés elrendelte) nyitotta meg a/ évi rendes közgyűlést. A föesperes évi jelentése után napirend előtt szót kért dr. Kirchknopf, az Országos Luther Szövetség egyh. elnöke, erős, önérzetes beszéd kíséretében beterjesztette egy megszervezendő és rendezendő »Szövetségi nap«-ra vonatkozó határozati javaslatát, melyet az egyhm. közgyűlés magáévá tett és ennek va'amennyi egyházmegyének történő megküldését határozatilag kimondotta. Tizenegy órakor kezdetét vette a templomi istentisztelet, mikor is Bakay Péter alesperes János ev. XXL 15- 17-ből kiindulva, beiktatta az uj lelkészt, Kemény Gábort, aki ezt követőleg a 119. Zsolt. 105. és 106. alapján tartotta székfoglaló beköszöntő beszédét. A zsúfolásig megtelt tempómban megjelentek: Baja tvh. város főispánja, polgármestere, a vármegye, a térparancsnokság, a ref. és izr. lelkész, törvényszék, hivatalok és egyesületek képviselői, stb. Mindkét istentisztelet alkalmával elhangzott és szépen felépített beszédek mélyen bevésődtek a hallgatók szivébe. Általános elismerést aiattak. Valami különös és jóleső jelenet volt, mikor az istentisztelet végeztével tárgysorozaton kívül — a főispántól kezdve az összes notabilitások egymásután megjelentek a papiakon melegen üdvözölve úgy a beiktatott uj lelkészt, valamint az egyházmegye képviselőit Szintúgy jóleső érzési és szivbdi örömöt váltott ki az összes fent emiltett nota- bilitásoknak, az apálplébánosnak, a zirczi rend igazgatójának, az egyéb állami tanintézetek igazgatóinak a déli 1 órai közebéden történt megjelenése. Ezt különösen kell hangsúlyoznom a/ oknál fogva, mert ez volt az első eset, hogy a kicsiny, 400 lelket számláló bajai evang. gyülekezet által rendezett ünnepélyen megjelent a város és vármegye előkelősége. A szeretetven- dégség fehér asztala mellett elhangzott, evangé- liomi szeretettől és erőteljes magyar hazafias érzéstől hevített felköszöntők bensőségessé és kedvessé tették az összetalálkozást és a meg- megismerkedést. Most pedig magáról a bajai kis evang. gyülekezetről is kell egyetmást elmondanom, nyilvánosságra hoznom, az uj életrekelés egy-két tükördarabjának a bemutatásával. Dr. Makray László felügyelő, Lelbach Oszkár má- sodíelügyelő, Hellermann Fülöp gondnok, Jóos István érd. felügyelő vezetése alatt álló presby- térium és egyháztagok, az áldozatkészségben felülmúlták önmagukat. Nevezetesen: dr. Makray László, Lelbach Oszkár, özv. dr. Lelbach Laszlóné, Lelbach László 20 millió korona költséggel teljesen átalakították és rendbehozták a paplakot és bevezettették a villanyvilágítást. — Lelbach Oszkár 6,500.000 kor. költséggel bevezettette a templomba a villanyvilágítást, mire a hívek közadakozásból 10,600.000 kor. árban egy gyönyörű csillárt szereztek be a templom részére. Ezenfelül külsőleg tatarozták s belül kifestették a templomot 7 millió kor. költséggel.