Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-29 / 22. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LAPJA csak az előfizetőkben van a hiba, hanem a sok szerkesztőben is, a sok túlfűtött egyéni ambícióban, érvényesülési akarásban s kedvezményes l-sö osztályú vasuti-évijegy elnyerésében, melynek aztán az adózó hívek kell, hogy megadják az árát. S aztán: nemcsak az »eklézsia« szegény; hanem szegények a hivek is, kik, mint hűséges hazafiak, többnyire elvéreztek a hadikötvényeken s a szanáláson. Ideje lenne, hogy mi is összefogjunk az egész vonalon, mert sajnos, nem sok üdvös dolgot tapasztalhatunk jelenünkben s, — aki éber szemmel nézi a dolgok folyását, — észreveheti, hogy még kevesebb jót várhatunk a jövőtől. Az ipari koncentráció mintájára fog'aljon tért a szellemi koncentráció is. Olvasszuk egybe sok fölösleges lapjainkat, vagy legalább érjük be 2—3 nagyobb terjedelmű, nagyobb példányszámú lappal, melyeknek befelé is, kifelé is súlya legyen, melyeket a hivek szívesen járatnak s olvasnak s beLlük n gyjában mindenről tájékozódhassanak, ami Lucherán ában mindenütt történik; természetesen elsősorban itthon. S szűnjenek meg a kis »lokál lapocskák«. Ha a »konszolidáció« igy folyik tovább, mint eddig, félek, hogy jövőre jó magam is legfeljebb ha 1 evangélikus újságot tudok járatni. S igy leszünk, alighanem sokan. Budapest, 1927 május 18. Mario Kornél. Jegyzetek. f A kultusztárca költségvetésének országgyűlési tárgyalása során a miniszter beszámolójában felemlítette, hogy a múlt évihez képest a felekezeti oktatás céljaira adott összeg három millió pengő emelkedést mutat. A hitfelekezeti iskolák dotálásával is honorálni kívánja az egyházak munkáját. A pénzügyminiszter hozzájárult ahhoz, hogy a hitfelekezetek állami támogatását 35 évre lekösse abból a célból, hogy ezen az alapon a felekezetek vallásügyi beruházásokra tiz millió pengő kölcsönt vehessenek fel. Amikor a kultuszminiszternek a felekezeti oktatás irányában tanúsított jó ndulatát köszönettel vesszük tudomásul és elismerjük a kormányzatnak az egyházak munkája iránt tanúsított megértő és támogató jóakaratát, másfelől sajnos nem lehet elhallgatni azt a szomorú tényt sem, hogy maga az egyház, értve nem annak hivatalos képviselőit,’ hanem tagjainak nagy többségét, közoktatási és nevelő intézményeink iránt nem viseltetik azzal az érdeklődéssel, amelyet méltán el lehetne várni. Uj idők sodrába került bele egyházunk éppen úgy, m nt hazánk, államunk és társadalmunk. Az egyházi élet terén is nagyszabású, egyöntetű, összefogott konstruktiv munkát kellene végeznünk. Régi intézményeink kiépítése, a megváltozott viszonyok ál171. tál követelt uj feladatok halmaza azt követeli tőlünk, hogy erőinket összeszedjük és felsorakoztassuk. Elsősorban gondolok most tanintézeteinkre, iskoláinkra, intemátusainkra. Azt hiszem, hogy nekünk ezen a téren egészen világosan kellene meglátnunk azt, hogy iskoláink nem csupán a közművelődés elmozdításának cél ából fenntartott egyházi, hitfelekezeti jellegű intézmények, hanem és elsősorban ezekben az iskolákban és ezek által maga az egyház nevel önmagának tagokat és híveket. Vonatkozik ez a megállapítás elemi és középiskoláinkra; és különös jelentőséget nyer tanítóképző intézeteinket és a lel- készképzest illetőleg. A különböző fokozatú hitfelekezeti iskolákba és nevelőintézetekbe éppen ez a speciális feladat: egyháztagoknak és egyházi tisztviselőknek nevelése visz egységet. Ha ezt a vezérgondolatot mindig szem előtt tartjuk, ha az iskolát mint az egyháznak munkaterét tekintjük, akkor fogla'juk el irányában azt a helyes á Iá pontot amelyről kötess ge nket és feladatainkat is világosan megállapítani tudjuk. Egyházunknak az jskolaügyek intézésére megvannak de’egált szervei, a különböző bizottságok. Az egyetemes felügyelő kifejezetten egyházi és iskolai felügyelő. Ezek a szervek a maguk funkcióját hiven és lelkiismeretesen elvégzik és egyetemes felügyelőnk olyan buzgó es odaadó munkát végez egyházunk iskolái és iskolai ügyei érdekében is, amelyet a távolállók talán nem is sejtenek. De bizonyos, hogy semmiféle bizottság és az egyetemes felügyelőnek még olyan odaadó működése sem pótolhatja az egyházat, annak összességét. A tagoknak, az egyház egészének érdeklődése, bu/gó’kodása nélkül az egyház hivatalos szervei nem elég erősek a munka halmazának elvégzésére. Vonatkozik ez egyházunknak minden feladatára és áll oktatásügyünkre is. A bizottságok beállítása nem jelentheti azt, hogy a bizottságokban helvet nem foglaló egyháztagok minden kötelezettség alól felmentve érezhetik magukat. Az egyház és annak intézményei kölcsönösen elkötelezettjei egymásnak. Az egvház nem fogadhat el olyan terveket és nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyeknek kiviteléhez és végrehajtásához nem tudia vagv nem akarja megadni a szükséges eszközöket. Viszont vétkezik az az intézmény is, amely az egvház érdekeit elmellőzve elősködik az egyházon, vagy annak tagjain. Ezen szempontoknak állandó szemelőtt tartása megóvhatna bennünket sok csalódástól, mert nem volna annvi félbenmaradt terv, annyi sinylődés és annyi rom. * Valamikor már Írtam — az azóta e’szende- redett »Jöjjetek én hozzám < c. hetilap megjelenéséről, illetve meg nem je’enéíéről dmé kedve — arról, hogy ha valamely lap magát evangélikusnak nevezi, az valamiképpen magyarországi ágostai hitvallású evangélikus egyházunkat kép
