Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-09 / 2. szám

16. evangélikusok lapja 1927. kásságát és egyházszeretetét dicsérik. Vasár­napi iskola létesült, vezeti a lelkész és neje, ahol a gyermekek meleg szeretettől áthatott oktatásban részesülnek. Megalakult az evangéli­kus Énekkar is, melynek vezetését Berger Miéi karnagy és Berger Karolni vállalták. A munka' megindult az Isten országának építésére s mi csak egyet kérünk a seregek Urától, hogy az ő kegyelmével tovább is támogasson bennünket. Bertalan János, egyházfelügyelő. Templomszentelés Mezőtúron. Felejthe­tetlen szép napja volt ennek a két évve’ ezelőtt alakult gyülekezetnek derc. 19-én. Ezen a na­pon adta át rendeltetésének újonnan épült kis templomát dr. Raffay Sándor püspök. Már a kora reggeli órákban nagy tömegben sereg- lettek az érdeklődők és az érdekeitek a fel­szentelendő templom elé. Délelőtt fél 10 óra­kor érkezett meg hosszú kocsisorral a temp­lom elé a város és az egyház vezetőségének kíséretében az országoshirü püspök, kit az ál­lomáson dr. Spett Ernő po gármester, a temp­lomnál Wikkert Lajos helyi lelkész üdvözölt. A templom kulcsának átadása után a püspök ur- rai az élén vonult be a híveiknek serege a szé­pen feldíszített és fényárban úszó templomba, ahol a püspök Kovács Andor esperessel és Bar- tos Pál szarvasi igazgató-lelkésszel az oltár elé ment és megtartotta főpásztori avató beszédét az egybegyűlteknek meghatottságtói könnyező serege előtt. — Bár az Ur nem lakik kézzé’ csi­nált templomokban — mondotta Salamon sza­vaival mégis szükséges templomokat emel­nünk, hol lelkünk nyugalmat találjon az élet nehéz küzdelmében s inti a híveket, ne tekint­sék ezzel a ténnyel befejezettnek egyházalapifó müvüket, ezután jön a nehezebb feladat: meg­építeni a lélek templomát önmagunkban. Ennek tégláit gyűjtögesse mindenki egész életen ke­resztül. Ezután következett az áldás. Külön-kü- lön megáldotta a falakat, az oltárt, a szószéket s a harangot, amely az áldás szavai alatt kon- dult meg első ízben. Utána díszközgyűlés volt a templomban, ahol Wikkert Lajos lelkész fel­olvasta az egyház keletkezésének és a temp- lomépitésnek a történetét s a püspök ur fo­gadta az üdvözléseket. Elsőnek Zsilinszky Mi­hály felügyelő, az egyházközség, utána Kovács Andor esperes az egyhm. nevében üdvözölte keresetlen, meleg, őszinte szavakkal. Majd Cső­in asz Dezső ref. főgimn. igazgató az összes iskolák, dr. Spett Ernő polgármester az ösz- szes közhivatalok és egyesületek, Bartos Pál szarvasi lelkész a volt anyaegyház — Szarvas nevében üdvözölte a püspök urat. A gyűlés a püspök ur imájával ért véget, mely után bol­dogan és megelégedetten, egy szép nap emlé­kével a szivében oszlott széjjel a felekezeti kü­lönbség nélkül nagy számmal egybegyüit hall­gatóság. Délben 200 terítékes bankett volt az Ipartestület dísztermében, ahol dr. Raffay püspök a kormányzóra, Kovács Andor esperes és Vértes Vilmos országgyűlési képviselő a püspökre, Mohar József ny. tanitóképezdei igaz­gató az esperesre, dr. Spett Ernő polgármester az uj egyház vezetőségére és a hívekre, Cso- masz Dezső ref. lelkész a két prof. egyház to­vábbi testvéri viszonyára, Wikkert Lajos ev. lelkész pedig a ref. egyház és a város vezetősé­gére ürítette poharát. Dr. Söderbiom Náthán upsalai érseket, aki Párisban járt, a Francia Protestáns Szövet­ség az Oratoire-ban hivatalos fogadtatásban ré­szesítette, elismeréséül azoknak az érdemeknek, amelyeket a stockholmi konferencia körül szer­zett. Az egyik szónok az érseket, találóan, lelki Gusztáv Adolfnak nevezte, akii megmutatta az egyházaknak a szeretet útját. A World Alliance francia osztálya is lelkesen ünnepelte az érse­ket és Monod W. megemlítette, hogy az érsek­nek milyen kimagasló szerepe van három nem­zetközi mozgalomban: a World Alliance, a Life and Work és a Faith and Order mozgalmakban. Szerkesztői üzenetek. Ismételten megkérem olvasóinkat és elő­fizetőinket, hogy minden, a lap adminisztráició- jáia vonatkozó ügyükkel lehetőleg szívesked­jenek a kiadóhivatalhoz fordulni. A kiadóhivatal ügyköre ugyanis teljesen el van választva a szerkesztőségitől, úgy hogy ha nékem írnak, az késedelmet, zavart okoz. Kéziratokat nem szí­vesen küldök vissza. M. P. J. Jönni fog. Felelős kiadó: PÁLMAI LAJOS. Eladó Egy és 2 éves gyökeres sgölőolfpántjoft, sima és gyökeres amerikai oadaesszók. tökb fajban gyümölcsfák, akác és gledichia csemeték. !_8 Építéshez való ialazókő Árjegyzéket küld : Molnár Mihály Abaujszántó. Nyomatott aGv'ri Htflac nyomd*.! a$iutéi*t $«nr«»ait6itn Gyftt. Harnpí-ut 36 tziui — Telefon 339 — 6207

Next

/
Thumbnails
Contents