Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-04-10 / 15. szám
1927. EVANGÉLIKUSOK LABJA 115. nem kerülhetjük. Isten s/ent haragja reánk nehezedik: »A mi Istenünk megemésztő tűz.« Mit cselekedjünk? 2. Minden kérdés közül ez a legfontosabb, és erre a kérdésre a mi Urunknak és Megváltónknak ama szavai adják meg a feleletet: »Jöjjetek én hozzám, kik megfáradtatok és megterheltettetek.« Megváltónk ezen szavai tárják Tel előttünk Isten kegyelmének áldott misztériumát. Megváltónk nemcsak a/ az Egyszülött, aki Istennek kegyelmét hirdeti: Istennek kegyelme az ő müve, amelyet szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával pecsételt meg. Isten kegyelmének ő az egyedüli közvetítője. Ennek a kegyelemnek csodája hármas. Először, a Szent Isten haragjának helyébe lép az ö irgalma és szere- tete; másodszor minden vétek megbocsáttatik; végül a bünbocsánat uj életnek kezdetévé válik. Hogyan részesülünk Istennek ezen hármas kegyelmében és hogyan bizonyosodunk meg a- felől? Felelet: Egyedül a hit által, ha hiszünk Abban, aki feltámasztotta a mi Urunkat a Jézust a halálból, ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért. (L. Róm. 4, 24. 25. és Smalkaldi Cikkek I. 1.) II. A keresztyén ember viszonya a világhoz. Itt egy reális problémával találjuk magunkat szemben, amely olyan régi, mint maga a keresztyénség és reánk, mai lutheránusokra nagyon jelentős. Állandóan az a veszedelem fenyeget, hogy a világi eszményeket (demokrácia, népszövetség, szocia'izmus) összezavarunk keresztyén eszményekkel. Az ősegyház nem ismerte ezt a kisértést, mert a primitiv keresztyénség az Ur második eljövetelét és az utolsó Ítéletet várta. Annak a viszonynak az eszményét, amelyben a hivő ahhoz a világhoz van, amelyben él, egy szóval kifejezhetjük, ez a szabadság. S ha magunk körül tekintünk és azt kérdezzük, hogy' ez a szabadság hol talált magának igazi otthont és biztos helyet, akkor úgy fogjuk tapasztalni, hogy az evangéliomi keresz- tyénségnek lutheránus típusa adja meg a választ kérdéseinkre. A szó valódi értelmében szabad lenni annyit jelent, mint függésben lenni életünknek Isten által adott törvényétől. (Deo servire libertas.) Ez vonatkozik Istennek minden rendeletére; a természet törvényére, az emberi civilizáció haladását kormányzó elvekre és szabályokra és a szellemi élet törvényeire. De nem szabad összezavarnunk a természetet és a kegyelmet. Nem szabad elfelejtenünk az Ur sza vait: »Az. én országom nem e világból való.« Ebben a világban vagyunk, de nem vagyunk ebből a világból valók. Eszményünk nem a kolostori eszmény. Másfelől, nem vagyunk rajongók, és nem várjuk azt, hogy Krisztusnak országa előbb jön el, mint maga Krisztus. III. A keresztyén ember viszonya az egyházhoz. Az egyház és az állam az élet különböző szférájához tartoznak. Az egyház az államtól szabad, és igy van rendjén. Még az egyház szervezetének is összhangban kellene lennie belső életével. Azonban, jóllehet az egyház szabad, mégis a hívőknek és hitvallóknak teste. Az egyház hitvallása nem az egyházpolitikának vagy a külső szervezetnek körébe tartozik, hanem magára az egyházra nézve alapvető és lényeges jelentőséggel bir. Külső szervezetét és megjelenését tekintve az egyház emberi; eredetet és misszióját tekintve az egyház isteni. Az egyháznak csak egy feladata van: hirdeti az evangéliomot és kiszolgáltatja a szentségeket. Az egyháznak kiváltsága és kötelessége, hogy bizonyságot tegyen Jézusról. I lutheránus erük mozgósítása. Irta: Dr. Moreheud J. A. Az 1915. esztendőt megelőző idők, kor túlságosan kifejlett nacionalizmusa nagy mérvben befolyásolta a különböző országok egyházait, még ha ugyanazt a hitet vallották is. Az érdeklődés szűk határok között mozgott és a kül- misszió munkatereit kivéve, az oikumenikus lelket elfojtotta. Az egy Tiiten levő egyházak sokszor nem is ismerték egymást. Az egész helyzet megváltozott a világháború kitörésével, a nemzetek szorult helyzetbe jutásával és a keresztyén felebaráti szeretet azon aktiv megnyilatkozásával, amely a háború után segítségére sietett az ínségeseknek. Istennek gondviseléséből igy a lutheránusok is, mint más keresztyének, az egész világon megismerkedtek egymással. A lutheránus világ-konvent mozgalom, amely 1923-ban az eisenachi nagy konferenciával kezdődött, a pánlutheránus tudatnak határozott kifejezése szabad konferenciák és az Állandó Bizottság formájáüan s egyúttal ezen tudat kooperációjának is a kezdete. Ez a tudat annak a felismeréséből táplálkozik, hogy egyek vagyunk az evangéliomi hitben, amint az a Szentirásban kijelentetett és az evangélikus lutheránus egyház történelmi hitvallásaiban meg- állapittatott. Szükséges, hogy a lutheránusok tudatára ébredjenek számbeli erejüknek. A lutheránusok képviselik a protestántizmus hetvenöt százalékát. Szükséges, hogy felismerjék, hogy a szolgálatnak mily nagy lehetőségei nyílnak meg a lutheranizmus előtt, ha mindezeket az erőket az evangéliomi po/itiv hitben élő egységgé tudjuk forrasztani és Krisztus országának ügyét összetett erővel, közös akcióval visszük előre. A lutheránusok a világot átfogóan gondolkodtak és cselekedtek a nagy ínség nyomása alatt, még mielőtt a pánlutheranizmus tudatának gondolata kifejezésre jutott. Mikor a háború az európai lutheránus külmissziói társulatokat a Kínában, Japánban, Indiában és Afrikában levő misszióiktól, az amerikai lutheránusoknak igazi pánlutheránus és keresztyén szellemben siettek segítségre pénzzel és emberrel és Isten kegyel
