Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-27 / 13. szám
100. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1927. viselők és a közösség vezetői között ellentét áll fenn, a közösség a szekták előszobája. A közösségi mozgalmak révén időnként ébredések (revival) mutatkoznak; ezek Ukrajnában és a Krímben az egyház szempontjából csak fel- írissitőleg hatnak; ellenben máshol, mint például Volhiniában, veszedelmesek az egyházra, így az 1920—1922. ínséges esztendőkben chi- liasztikus tévtanok a legszélsőségesebb rajongásnak adtak tápot. Újabban a Volga mentéről jelentenek vallásos tévelygést. Egy laikus prédikátor Krisztus közeli eljövetelét hirdeti; az összejöveteleken az extázjs őrültséggé fokozódik: nehogy az Ur, mint a balga szüzeket, őket is aludva találja; vidám dalokat énekelnek és tombolva táncolnak, éppen azért »táncoló testvéreknek« nevezik őket. Általában véve azonban a jelentések arról szólnak, hogy ezek a vallási tévelygések megszűnőben vannak. Mindeddig a szekták nem igen tudták kikezdeni a lutheránus egyházat, s ahol az egyház el tudja látni a hívek vallásos szükségletét, ott nagyobb veszteségektől nem kell tartani. Levél a szerkesztőhöz. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Mikor az egyetemes közgyűlés határozatát olvastam, amely a rádíóistentisztJet ellen foglal állást — pláne abban a megdöbbentő tormában, hogy »időelőtti«-nek tartja — rögtön akartam irni, hogy ezt a kérdést azok szempontjából világítsam meg, akik szükségletnek érzik a rádióistentiszteletet. Krayzell Miklós hivatottabb tolla megelőzött és én örömmel olvastam cikkét, hisz telkemből beszélt. Sói olyan érveket sorakoztatott fel, amelyekre én nem is gondolhattam, pl. hogy még jogi szempontból is veszedelmes volna a rádió mellőzése. Lapunk 9. számában Stefezius Istvánná úrnő levele újból felhívta a figyelmet erre a fontos kérdésre. Úgy érzem, hogy mindenkinek kötelessége ehhez hozzászólni, akit közelebbről érint az a kérdés, fogunk e mielőbb evangélikus rádióistentisztel etet hallgathatni vagy sem. A közóhajnak kellene megnyilvánulnia, hogy a felsőbb fórumokat jobb belátásra bírjuk. Ezért írom meg én is, hogy mindenben aláírom előttem szólók véleményét és csak azt fűzöm hozzá, hogy aki pusztán él és még hozzá sokszor beteg is, mint én, az a rádiót pótolhatatlannak tartja és nem bírja felfogni, hogyan lehetséges ezt a nagyszerű lehetőséget kiaknázatlanul hagyni. Templomtól távol élő és beteg hivő pedig van elég. Megjegyzem azt is, hogy aki vágyik a vasárnapi áhítatra, az evangélikus istentisztelet hiányában gyakran fogja rádión hallgatni a református vagy akár a katholikus istentiszteletet is, mert az is jobb, mint a semmi. Nagyon jónak találom Stefezius Istvánná úrnőnek azt a javaslatát is, hogy a délutáni és esti órákban is volnának istentiszteletek. Most volna a legjobb alkalom elkezdeni, hogy már a böjtben kapjunk megfelelő lelki táplálékot. Szerkesztő ur bizonyára tudna valami módot rá, hogyan lehetne eredményes akciót kezdeni; talán memorandum szerkesztésével és aláírások gyűjtésével? A velemérzők nevében kérem tehát, tegye magáévá az ügyet és indítsa meg a cselekvést. Maradok igaz tisztelettel Nyíregyháza, 1927 márc. 14. hálás olvasója dr. Piufsich Oszkárné. A család. A házassági elválások statisztikai adatai megdöbbentő hatását mutálják azoknak az erőknek, amelyek a családi életet bomlasztják, s a család integritásának feldulásával a legfontosabb társadalmi és erkölcsi értékeket devalori- zálják. Egyúttal kockára teszik azt a jövendőt is, amelynek sorsa elsősorban attól a nemzedéktől függ, amely most a családi légkörben nyeri az egész jellemére kiható benyomásokat. Az egyháznak, államnak, társadalomnak eleven érdeklődéssel kellene fordulniok a családi élet problémája felé; ki kellene kutatni azokat az okokat, amelyek egyfelől a családalapítást megnehezítik, másfelől megkötött házasságok felbontását előidézik, s a fennálló házasságokat is sok esetben boldogtalanná teszik. Mert ne feledjük, hogy a fel nem bontott házasságok sem mutatják sokszor azt a képet, amely megfelelne azoknak a követelményeknek, amelyeket a keresztyén családokkal szemben joggal támaszthatunk. A család a legfontosabb nevelőintézet, a vallásosságnak, az erkölcsnek, a jel emnek veteményes kertje. A lélektannak egyik legmesz- szebbrc kiható, vívmánya az, hogy kimutatta, hogy a legzsengébb gyermekkorban nyert impressziók milyen kitörölhetetlenül folynak, be a jellem alakulására. Minden tanító tapasztalhatta, hogy tanítványain mennyire meglátszik annak a családnak hatása, amely a gyermeket az iskolába küldi, milyen nagy segítségére van egyik esetben a gyermek otthona s milyen leküzd-
