Evangélikusok lapja, 1927 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-02 / 1. szám

január 2. 1. szám. Szerkesztéséé : LÉBÉIY (Moson m.) Kiadóhivatal: GTÖR. ev. konvent-epület. Riadja: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1290. Alapította : DR. HÄFF8Y SÁNDOR püspök. SitrkHiMiérl teltlé. NÉMETH KÁROLY e«pir«i. Megjelenik belenként egyszer. vasárnap. Előfizetési Ar: Egész évre 80, télévre 40 negyedévre 20, egyes szám 2 ezer K. Hirdetési árak megegyezés szerint. Újév. • Ha valaki Krisztusban van. uj teremtés az; u régiek elmúltak, íme újjá lett minden Mindez pe ­dig Istentől van 2 Kor 5. 17 18 A keresztyén kultúrának diadalmas ereje jórészt abban is található, hogy az emberiség­nek páratlan magasan álló szempontokat ád a történelem esem (Ínyei nek értékelésére. Amilyen kétségtelen az, hogy történelembölcselet nélkül nincsen történelem, éppen olyan bizonyos a/ is, hogy a történelem-filozófia nem táplálkoz­hat az adott tények felhasználásából, hanem azokat a szellemi élet realitásainak alapján kell feldolgoznia. Ezek a realitások adnak a/ ese­ményeknek értelmet s több, mint immanens c.k és okozati összefüggést. S a kultúra éppen en­nek az értelemnek és ennek az összefüggésnek a felderítése és elsajátítása. Korunk zűrzavarában, fejetlenségében ezek nélkül a legmagasabb, a keresztyénség által nyújtott szempontok nélkül felfedezhetjük a vi­lágháborúból előálló következményeket, bajaink áradatát visszavihetjük erre a forrásra, de sem­miképpen nem juthatunk el annak a felismeré-, sért, hogy mindez nem puszta következmény, nem merő okozat, hanem ennél több, tudni­illik egy uj korszaknak vajúdása. Keresztyén hitünk tanit meg, hogy vissza- vigyük a történelemben megnyilvánuló romboló és rontó erőket nem az emberen kívül, meg­változtathatatlan tényezőkre, hanem a történe­lem alanyában, az emberben, s itt is az ember szellemi életében megtalálható tényezőre, a bűnre. Keresztyén hitünk tanit meg arra is, hogy ne a materiális, az anyagi civilizációban, hanem ugyancsak magában az. emberben, az embernek szellemi életében keressük a gyógyulást. Ez a történelem-szemlélet, amelyet alapjá­ban véve humanisztikusnak nevezhetnénk, az em­beriség előtt a lehetőségek széles skáláját, a perspektívák végtelenségét nyitja meg. Ereznünk kell azonban, hogy az emberiség élete a termé­szet életének, az emberiség történelme a világ­mindenség történelmének csak egy kis szelvé­nye lévén, az emberi szellem, bármilyen ma­gasra értékeljük és emeljük is azt, a vi'ágmin- denséget, annak életét és történelmét hordozni képtelen. A humanisztikus kultúra saját fejlődé­sének terhe alatt roppanna össze, a haladása folyamán összegyűjtött ismeretkincse zúzná ősz- sze és vinné meddő agnoszticizmusba, avagy tehetetlen szkepticizmusba, ha az ^mber szel­lemi életet nem tudná belekapcsolni egy még átiogóbb, még magasabbrendü abszolút és tö­kéletes szellemi életbe, amely az egész világ­mindenségnek láthatatlan alkotója, fenntartója és kormányzója. A humanisztikus kultúra vagy el- vtzet Istenhez, vagy csődbe megy. S az európai kultúra eljutott arra a pontra, ame’yen ez a vagy-vagy elutasithatatlanul felvetődött. Vagy összeroppan a saját súlya alatt, vagy pedig be­leilleszkedik benső és tiszta istenhitbe. Félreismerhetetlen jelei vannak, hogy az európai kultúra embere, ha csak humanisztikus szellemiségre van utalva, a saját kultúrájával és civilizációjával tanácstalanul és tehetetlenül áll szemben. Elveszti életbátorságát és intuí­ciója, amely minden teremtő erőnek, minden al­kotó munkának forrása, összezsugorodik, elsor­vad. Élete sablonossá, mechanikussá vánnyad. Az ember statiszta lesz és statisztikai adat. Az újat hajszolja és erőszakolja, de az újat nem önmagának megújulásában, hanem az adottsá­goknak uj kombinációjában keresi. Világa ka­leidoszkóp lesz, amellyel kíváncsisága játszik, de amelyből hiányzik a személyes élet odaszen- telésére való felhívás. Életenergiája kifelé hat, de rájön, hogy a világmindenségben minden energiája elenyészik, s ennek felismerése pesszi­mizmusba kergető. Mindazok, akik az európai kultúrát, s mind­azt, ami ebben nagy és maradandó értékű, is­merik és szeretik, tudják azt is, hogy ez a kul­túra olyan stádiumba jutott, hogy meg kell

Next

/
Thumbnails
Contents