Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-03-28 / 13. szám
102. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. keresztül, miként azt a Protestáns Egyházak Segélyezésére alakult Központi Irodának Zürichben való felállítása bizonyítja. Morehead J. A. Hardeland Ottó. Lesújtó gyászhiri hozott a posta Hamburgból. Meghalt Hardeland Oltó, nyuga'mázott lei- kész, a hamburgi Kivándorló Misszió igazgatója. Neve e lap olvasóinak köréből talán csak nagyon kevesek előtt ismert. Méltó azonban arra, hogy nevét mindnyájan megjegyezzük és emlékét kegyelettel őrizzük. Nálánál jobb barátja kevés volt a külföldön a magyarságnak és a magyar lu the rámának. És kevés az a külfö’di, akinek oly bőséges alkalma lett volna mint neki. a szenvedő magyarok iránti rokonérzését kifejezésre juttatni. A hamburgi kikötőn keresztül sok, hazájában hontalanná lett magyar veszi útját az Újvilág felé, hogy a régi, elveszett helyett magának ott uj hazát keressen. Ha nincsen szive egyetlen világvárosnak sem, mennyivel szívtelenebb mindeniknél egy tengeri kikötővárosi Összeverődik otí ország-világ söpredéke, hogy a szegény, szerencsétlen kivándorlók zsebéből kilopja az utolsó fillért és kezéből kicsavarja az utolsó falatot. Hogy megmételyezze, meg rontsa a lelkűket és ne hagyjon mást számukra, csak az elkeseredést. A hamburgi kikötő ősz papja védelmébe vette szegény magyarokat. Nem ismerte a nyelvüket. De szelíd tekintete nemes szivének egész szeretetét feléjük sugározta. Megértették a beszédjét. Eljárt érdekükben a hajóstársaságok- és a hatóságoknál, megvédte anyagi érdekeiket és lelkipásztori gondozásba vette a lelkűket. Mennyi áldás szállhatott ősz fejére a kivándorló magyarok szivéből! Még több jót tehetett azokkal akik a nyelvét is megértették. Lesték is ajkáról a szót! Mikor a kivándor ócsarnokok kis templomában, vagy a kivándorlószállók egy-egy szobájában hosszú, fekete talárban, bibliával a kezében prédikált. hófehér szakáll-keretezte arcával s meggyőző erejű szavaival úgy hatott, mint egy igazi próféta. E sorok írójára azt a benyomást tette, mintha a vén Európa intézte volna utolsó intelmeit távozó gyermekeihez, mielőtt áldáskiván- s ágaival elbocsátotta őket kebeléről az Újvilág felé vezető útra. A régi ároni papi nemzetség utolsó sarjainak egyike volt ő. A hivőlelkü, képzeítelméjü, melegszívű, jgazi pap és lelkipásztor. Fiatalos erővel végezte hivatásának minden tisztét. Ha egy kivándorló érkezésének az idejéről tudomást szerzett, lett légyen az késő éjszaka avagy kora hajnali órán, mindég személyesen ment ki elé az állomásra és vette oltalmába. Mindenkor mindenre volt ideje. Történt egy alkalommal, hogy egy fárasztó nap munkája után sietett haza a lakására néhány órát pihenni, mert éjszaka már ismét a pályaudvarra kellett mennie kivándorlókat fogadni. Összetalálkozott az utcán két síró leánykával, akik elvesztették a hazafelé vezető utat. Nem elégedett meg azzal, hogy arra a villamosra ültette őket, amely a város másik végén, épp a házuk előtt, állt meg, hanqm maga is velük ment, hogy átadja az ijedt leánykákat bizonnyal aggódó szüleiknek. Egy eset csak az életéből, de jellemző az egész életére. Görnyedt testű aggastyán benyomását tevő 73 éves öregember volt, de a lelke erős, mint egy ifjúé. S ez a lelki erő emberfeletti munkára képesítette a gyenge testet is. Papja volt ő nemcsak a gondjaira bízott kivándorló gyülekezetnek, de a családjának is. A kinek alkalma nyílott meleg családi otthonában egy-egy estéi eltölteni, sohasem fogja elfelejteni azokat, a benyomásokat, amelyeket ott nyert. Vacsora után háziistentiszteletet tartott, rövid bibliamagyarázatíal zárva be a napot, maga olvasván fel azt az »Élet kenyere« címet viselő könyvéből, amely értékes irodalmi művei között tán a legértékesebb s családjának ajánlva. Amilyen az élete volt, olyan volt a halála is. Harmonikus. Hitvese és gyermekei vélték körül a haldokló betegágyát és kedves egyházi énekeit énekelték. Azoknak hangja mellett szállt eil a megfáradt íesitből a lélek, el, fel, oda, ahová a buzgóság szárnyain oly sokszor felemelkedett akkor is, amikor még földi sátorházába volt bezárva. »Az igaznak emlékezete áldott«. Olvasóinkhoz! Egy éve rrár, hogy a Luthe r-Szövetség tulajdonát képező Evangélikusok Lapjának szerkesztését és kiadását elvállaltuk, A munka, amit ezzel végeztünk, a megjelent 52 számból meg- itélhető. Megítélheti a nagyközönség azt is, hogy érdemes-e eg vetem es egyházunk egyetlen ilyen irányú lapját fenntartani, vagy nem? Sajnos azonban, hogy arra a kérdésre is feleletet kell keresnünk, lehetséges-e továbbra is fenntartani a lapot?! — A feleletet erre olvasóinktól s azoktól várjuk, akik 1925. évb n járatták, elfogadják a lapot, de előfizetési öiiukkal még hátralékban vannak. Hogy súlyos nvomdat kiadásainkat fedezhessük, kérjük, szíveskedjenek hátralékaikat letöri eszteni s egyben a f. évi előfizetést is a mellékelt csekklapon megújítani. Tisztelettel Hz .Evangélikusok Lapja szerkesztősége és kiadóhivatala.
