Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-11-07 / 45. szám
tai hangoztatott téves feltogásra, mintha a tartalékalap pótlására nem lenne szükség, mert a folyó tag- és fenntartói dijak és az elhaló tagok helyébe beálló uj tagok rendes tagdijjárulékai fedezik a szükségletet. Hogy ezen feltevés menynyire téves, érthető a tartalék fogalmából, amelyet fentebb kifejtettem. Eszerint a tartalék a múltban tulfizetett dijak része, amelyre szükség van, hogy a jövő kisebb dijait pótolja. Vagyis az minden egyes tag múltban gyűjtött joga, amelyre saját magának a rizikójára van szüksége. A jövő befizetések tehát a fiatal tagoknál csak újabb (saját) tartalék képzésére szolgálhatnak, mig az idősebbeknél a régi tartalékuk adja a pótlást. Ha fennállana az, amit fentiek szerint némelyek tévesen állítanak, akkor mi szükség is lenne egyáltalán tartalékképzésre. Ámde a tartalék előteremtésére feltétlenül szükség van. Kérdés, hogy ez mikép eszköz- lendő? Ez a kérdés nemcsak itt, hanem az egész vonalra, állami és magánalkalmazottaknál egyaránt aktuális. Az eddigi megoldási módozatok különbözők, egyben azonban egyeznek és ez az, hogy a tag 100%-os igényét lényegesen redukálták. Az ev. egyet nyugdíjintézet újjászervezésnél feltétlenül figyelembe volt veendő, hogy i tagokat a szolgálati idő nagyságával iokozot- abb veszteség érte a tartalék elvesztésével, tc- lát a pótlásnál indokolt, hogy a hiány fedezése z ó részükről kisebb százalékban történjék, ^sak természetesnek vehetjük, hogy olyan tag, ki íind koránál, mind szolgálati idejénél fogva ma íár nyugdijba léphetne, nem pótolhatja azt az riási tartalékot, ami járadékának fedezésére imkséges, mert akkor a nyugdijkérdés ilyen igra illuzóriussá válnék. A szanálási terv első lépése volt, hogy a yugdij- és lakbérigény 50%-ra redukáltatott, ni által már csak féltartalék fedezendő. Ezt idokolta nemcsak a más (állami és magán) yugdijintézmények hasonló eljárása, de az a jrülmény is, hogy enélkül a kérdést egyszerűen 1 acta kellett volna tenni, mert a teher még y is szinte elviselhetetlenül súlyos és csak ndkivüli segítség igénybevételével enyhül. Az y redukált igénynek megfelelően megáüapitta- tt minden egyes tagnak egyénenként a tartalék anya pr. 1926. január 1. E tartalékhiányok két szre osztattak, fele a tag, tele a fenntartó rhére íratván. Tekintettel arra, hogy a fenn- rtók teljesítőképessége igen különböző, nagy1926. jában azonban kifejezésre jut az alkalmazott lelkész nyugdíjigényében, viszont, miután egyes fenntartók túlságosan megterheltelek volna, a fenntartókra eső féltartalékterhek összege felosztatott percentucll lelkészeik nyugdíjigénye arányában. / ugv kimutatott teher 5, 15, 20, 25 évi törleszthetésre osztatott. A félteher igy el volna intézve. A másik fele a tagok terhe. Itt az eljárás a következő volt. Tiz éves szolgálati időig minden tag teljes egészében maga viseli a saját félterhét. Tiz évi szolgálat esetében a tagtól átvétetik terhének 20%-a, minden további szolgálati év után a teherátvétel 2°/o-kal növekszik, úgy, hogy a 40 éves szolgálattal bírónál 80% vétetik át, ezentúl minden további szolgálati év 1% átvétellel növekszik, úgy, hogy 50 szolgálati évnél a teherátvétel 90%, mígnem 60 szolgálati évnél 100%. A tag saját terhe 10 évi részletfizetésre osztatott tel. A tagoktól igy átvett százalékok a jelenlegi (1926. I. 1.) taglétszámnál az összteher 62%-át teszik ki. Az ezen alapon létrejött számítási eredmények megnyugtatásra szolgáltak a bizottságban, mert egyrészt, bár a megállapított terhek igen nagyok, mégis nagy erőfeszitéssel, tekintve, hogy egyesek és családok jövójéróPvan szó, ha egyáltalán meg akarjuk oldani e kérdést, elbírhatok kell, hogy legyenek, másrészt, mivel a szerzett jogok szempontjából feltétlenül igazságosak. Amit már előbb kellett volna említenem, az, hogy az uj nyugdíjintézet tervezete 10 évi várakozási idővel 40 éves szolgálati idő alapján állíttatott fel, úgy, hogy 10 év után a nyug- dijigény 40%-kal indul és szolgálati évenként 2%-kal emelkedik. A régi nyugdíjintézet 5 évi várakozási idejét 10-re szintén olcsóbbodási szempontból kellett emelni, ami különben általánosan bevett szokás. Hátra volna még a magam szakvéleménye a fenti értelemben szanálni szándékolt nyugdíjalaphoz. A problémáknak a nyugdijintézeti bizottság által ilyképen eszközölt megoldását helyesnek vélem, csak két dologra nézve kellene még gondoskodásnak történnie: 1. Ha a lelkész a 10 évi várakozási időn belül elhalna, felesége az esetre is kapjon éiet- járadékot, azaz özvegyi ellátási dijat. 2. Mivel a nyugdíjigény 50%-osra redukáltatott, egyes lelkészek, akik esetleg erre képesek és hajlandók, nyugdíjigényüket 100%-osra emeltethessék, úgy, hogy a másik 50%-os tar359. EVANOÉLIKUSOK LAPJA
