Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-03 / 40. szám
314 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. könnyen behódolok gondolhatják azt, hogy ez a tan táplálható szociális elméletekké! és ez a remény fűthető a társadalmi igazságtalanságok feltárásával, de a keresiztyéniség legmélyebb lényege ennek a hiedelemnek mindig ellene fog mondani, mert a második eljövetel, az Ur Jézus Krisztus eljövetele csak ott válik élő reménységgé, életet megszentelő és szivet megtisztító erővé, ahol a Krisztus Jézushoz való hűséges, odaadó, alázatos, engedelmes és türelmes Sizeretétből fakad. Nem »proletár« gyülekezetek, nem társadalmi lázongok, elégedetlenek és sansculotteok közössége az a környezet, amely ennek a tanításnak édességét vigasztaló és boldogító erejét élvezi és megérti. Ennek a tannak nyájas és tiszta sugara abban a gyülekezetben ragyoghatja világát, amely a Szentlélek kegyelmi ajándékaiban gazdag és termi a Léleknek gyümölcseit, amelyek (érdemes felettük szociológiai szempontból is elmélkedni) ezek: szeretet, öröm, békesség; béketü- rés, szívességi, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség (Gál. 5,22). Az Ujtestamentom egy érte lemmel tanítja, hogy az eljövetel reménye teljesen Krisztushoz tapad. Jézus, a szinoptikus evangéliomban azt mondja: »Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Urnák nevében! (Máté 23, 39).« János evangéliumában pedig: »Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, isimét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.« (Ján. 14,3.) A mennyekbe ment Jézus után tekintő tanítványokhoz igy szólnak az angyalok: »Mit állótok, nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, amiképen láttátok őt felmenni a mennybe?« (Ap. Csel. 1, 11) János Jelenéseinek könyve és vele együtt az egész Szemt- irás pedig a Krisztust váró gyülekezetnek abba az imájába csendül ki: »Ámen, bizony jövel Uram Jézus!« Nem vonom kétségbe: a második eljövetel reménye elválaszthatatlanul együttjár e világ múlandó és hiú voltának felismerésével és ebben a tekintetben egy, a világ felett mondott értékítélet, amelyre a kutató, mérlegelő ész, a mélyen szántó bölcselet helyett a keresztyén lelkiismeret nyomja pecsétjét. De ez az értékítélet ennek a tannak nem speciális tulajdonsága és együttjárója. Ellenben a második eljövetel hite és reménye az, amely a világ teljes megromlottságának tudata mellett is megóv a kétségbeeséstől, a pesszimizmustól és a cinizmustól. Mert látja a célt: Ülj az én jobb kezem felől, mig'len vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. S ezért a kegyelmi ajándékokban gazdag keresztyénség' és keresztyén lélek mindemkor kész Istennek munkatársává szegődni és mindem erejét látbavetni, hogy Isten országának eljövetelét előmozdítsa és Isten jó és kegyelmes akaratának megvalósitását munkálja. A tant félremagyarázzák azok, akik az eljövetel helyét, idejét, módját állítják előtérbe. A tan sarkalatos lényege azt követeli tőlünk, hogy a lelki életünk legyen annak megfelelő: »Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.« Viszont: »Legyeitek béketürők és erő- sitsétek meg sziveteket, mert az Urnák eljövetele közel van.« És: »Akiben megvan ez a reménység Ö iránta, az mind megtisztítja őmagát, amiképen Ö is tiszta.« Tehát itt is az örök, igaz evangéliom: »Boldogok, akiknek szivök tiszta: mert ők az Istent meglátják.« Codex Juris Canonici. (Két válasz az ily címen megjelent két cikkre.) I. Ily címen megjelent cikkemre két cikkben választ kaptam. Mindenekelőtt hálás köszön etemet fejezem ki az általam mindig nagyra becs ült cikkíró urnák, hogy azon tévedésemre figyelmeztetett, miszerint az egységes pápai törvény- könyv nem 1922-ben, de 1918-ban jelent meg. Amikor a világháború, az emberiségnek ez a nagy katasztrófája, vége felé közeledett, akkor fejeződött be az a mű, mely az absolut in- tolerancia alapján álló egyház támadó alapját megerősítette — hogy hatalmi nagy terveit a züllött és felfordult társadalomban megkezdhesse. . A cikkíró ur is, mint mások is, nem lelkész- köreink közül a lelkiisme retszabadságba ütközőnek tartják egyházunknak a vegyesházassá- giofckal szemben legújabban elfoglalt álláspontját. De nézetem szerint ez nagyon téves szemszögből való megítélése a helyzetnek. Egyházunk nem átkozza ki azt, aki vegyesházasságra lép; de hűtlenségnek tekinti azt, ha az evangélikus fél más egyház javára reverzálist ad. Azt hiszem, hogy az a legelemibb védelem, ha az egyház kijelenti, hogy ezen hűtlenséget elkövetett egyének soha semmi tisztséget egyházunkban nem viselhetnek, tehát nem lehetnek sem presbitereik, sem gondnokok, sem felügyelők. Az ilyen házasságot ev. lelkész nem áldhatja meg, sem azt a vegyesházasságot, me-
