Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-08-01 / 31. szám
242. EVANGÉLIKUSOK LAPjA 1926. gondolatát elutasította, mint olyasmit, ami Is^ ten dolgaiba ártja bele magát. Ellenben a mi napjainkban a Megváltó hatalmának és önzetlen szereíetémek nincs nagyobb bizonyítéka, mint a világmissziók. Különböző nemzetiségű és hitvallású Keresztyének a mi napjainkban éppen igy állottak meg a Megváltó tanításának tőszavai előtt: »Isten országa«, vagy jobban mondva »Isten uralma.« Vájjon komolyan vette-e a keresztyén- ség Jézusnak e szavait? Királyié Krisztus? Ha Krisztus valósággal uralkodik az emberek szivében, akkor elkerülhetetlen, hogy uralkodjék életükben is, mi több, az emberi társadalomban, a népcsoportok és nemzetek kölcsönös viszonylataiban. Ez az alapgondolata annak a mozgalomnak, amelyet »Keresztyén Élet- és Munkaközösségnek« hívunk, s amely tavaly augusztusban Stockholmba gyűjtötte össze a keresztyénség nagyobbik részének képviselőit. Különös lenne, ha most a Megváltónak merész hódítási terve nem találna ugyanarra az ellenmondásra és nem lepné meg éppenugy a keresztyének egy részét, mint korábban a külmissziói gondolat. Foglalkozzék-e az Egyház nemzetgazdasággal és politikával? Azonban Krisztus nem tágít azoknak a hatalmaknak és erőknek eltiprásától, amelyek diadalmenetét hátráltatják. Legyen Krisztus a királyunk. A keresztyénség körén belül és azon kívül, különösen Amerikában, az Isten uralmáért való lángolás ezzel a jeligével haladt a győzelemre. A pápa az anno santo-t, a római jubileumi évet egy bullával zárta be, amely uj ünnepet rendel el októberra, a Király-Krisztus tiszteletére. Az evangéiiomi diákmozgalom jeligéje ilyen messze eljutott. Azt is hallottuk, hogy az 1925-iki jubileumi évet szentté tette az evangélikus és orthodox keresztyénségnek az Élet és Munka múlt augusztusi konferenciáján való szövetkezése. Krisztusnak három tiszte van: a prófétai, a főpapi és a királyi. A keresztyénség) tanításában és fogalmában eddig a két első foglalta el a főhelyet. A konzervatívnak, orthodoxnak vagy evangéliominak nevezett csoportok különösen a főpapot tisztelték, aki önmagát hozta áldozatul és szent áldozatával minden áldozati szolgálatot megszüntetett az istentiszteletben; a rendszerint liberálisnak, vagy progresszivnak nevezett csoportok pedig hirdették Krisztust a prófétát, aki hirdette az igazság igéit és aki maga az igazság. Most eljött a Király-Krisztus ideje, aki megalapítja Isten uralmát. Szolgáljunk neki, nem mintha segíthetnénk — magunk ismerjük legjobban érdemeden vol unkát — Krisztus uralkodjék és vessen mindeneket lábai alá és az ő kegyelme által szolgálatára lehetünk. Egyik egyházlátogató körutamon egy iskolás gyermekekkel megtöltött templomban hallottam, amint egy idősebb tanítónő a jól begyakorlott gyermekektől különös kérdésekre kért és kapott választ. Nem is sejtette, hogy milyen közeli rokonságban áll a gnosztikus metafizikával. .Azt kérdezte: »Mit teremtett az Isten?« Sok apró kéz emelkedett. Gyorsan perdült a felelet, mint a karikacsapás: »Világosságot.« »Mit nem kellett Istennek teremtenie?« Felelet: »Sötétséget.« »Mit tudott Isten előre?« Felelet: »Hogy az ember bűnbe esik.« A gyermeki lélek aligha tud megemészteni ilyen mély bölcsességet. Még rosz- szabb, ha a gyermek maga kerül szembe a go^ nősz problémájával. Semmiféle jóhiszemű filozófia nem tudja megmagyarázni a gonoszt, még kevésibbé tudja eltüntetni. Az életnek nincs kínosabb krízise, mint mikor a gyermek először fedezi fel a gonosznak létezését és titokzatos hatalmát. A három éves Ingrid nem érti, minek van csalán, mikor a csalán csip. Egy hírneves francia tudós, aki egy tehetséges fiút adoptált, tanácsot kért tőlem. Mit feleljen a gyermeknek arra a kérdésére, »Dien pourquoi ne tue-t-il pás le diable?« (»Miért nem öli meg Isten az ördögöt?«) Kant Ernánuel beszél a radikális gonoszról (»Das radikale Böse.«) Valósággal azonban az ő filozófiai lángelméje sem hatolt mélyebbre, mint az a gyermek a maga gyermekesen kifejezett aggályaival és kérdezősködésével. A keresztyénség egyetlen megoldást ad; azt, amely a korimthusbeliekhez irt első levél 15. részében található, ahol megígéri, hogy Krisztus eltiporja a gonosznak minden hatalmát. Ha széjjelnézünk a világiban és ha fürkésszük szivünket, nehéz elhinni, amit az apostol kilátásba helyez: hogy minden ellenség, bűn és gonoszság, romlottság, nyomor és halál eltiportatik. Mert ismerjük a gonosznak szilaj hatalmát, legalább is mi öregebbek, akik ifjúságunk múltán, talán férfiuságumk számos esztendejének múltán, amely idő alatt az emberi élet hitványságából sokat nem ismertünk, kénytelenek voltunk beletekinteni a Sátán mélységeibe. Van-e valami szörnyűbb, mint egy fiatal, zsenge szív bemocs- kolása? Kifosztják és eltapossák a legmagasz- tosabbat és legnemesebbet is. Azt kérdi az ember: »Történhetik-e ilyesmi, hä van Isten?« De
