Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-07-25 / 30. szám
236. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. évi jelentése, melyből egy részletet szószerint idézünk: »Nekünk, nógrádi evangélikusoknak, pedig kettős okunk van arra, hogy megállapodjunk ez évfordulónál s a megemlékezés áldozatát mutassuk be a megtartó Istennek. Mert a 41 gálya- rab közül hatan egyházmegyénk lelkészei sorából valók. Névszerint: Goes Mihály, kálnói, Leporini Miklós, poltári, Mázod Dániel, losonc- tamási-i, Nikléczi Boldizsár, alsósztregovai, Trif- kovics (Timkovics) János lesti és Turóczi Végh András, fülek! evang. lelkész. Mind a hatan végig szenvedték — odaadó lélekkel — a rájuk mért nyomorúságnak minden terhét, a megszabadulás hálaadó zsolzsmájára azonban csupán hárman nyithatták meg ajkukat. Gócs Mihályt, a 60 évnél idősebb kálnói lelkészt, Olaszországban, útközben törte meg a szenvedés. 1675. május havában Aorsa mellett halt meg. Hulláját az ut árkában hagyták temetette nül. Mazóri Dániel, losonc-tamási lelkésze, Syra- cusa mellett 1675. december havában a gályán lehelte ki lelkét — s a legközelebb eső parton temettetett el — 60 éves korában. Trifkovics (Timkovics) János, lesti lelkész, szintén minden nyomorúságnak részese, 7 hónapon át hajtotta a gályát, mígnem teljesen kimerült és 1676. febr. 11-én, tehát aznap, amikor fogolytársai láncai lehullottak, a halál angyala a nápolyi kórházban őt is megszabadította szenvedéseitől. 1676. február 11-én Nápoly elé érkezik hajóhadával De Ruyter, holland tengernagy. Ünnepélyesen fogadják. De ő igy szól: »Hogyan örülhetnék a megtiszteltetésnek, mely itt osztály részemül jutott, ha.az én kedves testvéreim, a prédikátorok, gályapadon ülnek és úgy kinoztatnak.« Mire még aznap szabadon bocsátották a még életben maradt 21 gályarab lelkészt. Ekkor szabadult ki az alsósztregovai Nikléczi Boldizsár, kinek további élete folyását nem ismerjük, a poltári Leporini Miklós, akit a többivel Tigu- riumban nagy tisztességgel fogadnak és ünnepelnek, majd Genfben találkozunk vele — és Turóczy Végh András, fülek! evang. lelkész, aki súlyos betegen szintén eljutott Svájcba s ott 1676. junius 17-én elhunyt. A börtönök rettenetes szenvedése, a gálya- rabság igyilkos öldöklése közepette ott él s tüz- oszlopként világit a Jézus Krisztusban gyökerező, mindhalálig való hűségen által az Urnák megtartó ereje.« A közgyűlés másik kiemelkedő pontja volt Kirchner Rezső, püspöki titkár, javaslata a lelkészválasztási szabályrendelet módosítására s egyetemessé tételére vonatkozólag, melynek alapján az egyházmegyei közgyűlés kimondta: 1. A lelkészválasztási szabálv rendeletnek no- velláris módosítását nem tartia elégségesnek, hanem annak teljes átdolgozását, és egyetemes érvényűvé tételét kívánja. 2. Felkéri az egyházkerületet, hogy keresse meg az egyetemes közgyűlést, hogy az egyetemes egyházra kiterjedő érvénnyel siürg'psen alkossa meg a lelkészválasztási szabályrendeletet. 3. Kivánatosnak tartja, hogy az uj szabály- rendeletben gondoskodás történjék a választás megakasztásának lehetetlenné tételéről, a lelkészek cseréjéről, a választhatóság korlátozásáról és a jelölésből való kizárás el jeni felebbezés lehetőségéről. Ezek után a gyűlés közigazgatási, gyámintézeti, nyugdijintézeti, stb. ügyeket tárgyait sima mederben. Örömmel vette tudomásul, hogy a dunán- inneni evang. egyházkerület közgyűlése a nóg- rádmegyei Galgaguián lesz megtartva augusztus hó 10, 11 és 12 napjain. A közgyűlés tagijai Rákóczy István: világi elnök be rekesztő szavai után megnyugodott lélekkel oszlottak szét, hogy a gyűlésre szánt két napot az Isten, az egyház és a haza dicsőségére, használták fel. M. Jegyzetek. Látjátok feleim semtechel mic vogrnuc. Mi vagyunk a kimondott és leplombált kulturfölé- nyes, nagy Pipáju és kevés Dohányu nemzet. Az a nép, amelynek Pipája mindig nagiyobb, Dohánya mindig kevesebb lett, de önmagában füstölögni nem szűnt meg soha. Akadtak, akik panaszkodtak a Dohány csekélysége miatt, de nem akadt a párduckacagányos ősöknek olyan unokája, aki a Pipát nagyollotta volna, Sőt. időközönként a Pipát bölcs államférfiak megna- gyobbitották, hol uj kupakkal, hol uj szopókával, hol meg uj pipaszár-baklókkal tették díszesebbé és szemnek tetszetősebbé. A Dohány kevés volta miatt azonban az állandó füstölgés mellett és annak ellenére is a világháború után meg- csonkitott haza polgáraiból egy millió analfabéta volt, néhány százezer alfabéta létére sem olvasott semmit, néhány százezer maszlagot olvasott s általában a Kultúra a sok füstölgéstől ámuldozott és hervadozott. Ugyanezekben a kul- turfölényes időkben aktuálissá vált a tisztviselő- kérdés, mivel az Államnak felette sok tisztviselője volt s ezen Tisztviselők képviselték a kultúrát, tehát le kellett őket bontani. A lebontás olyan módon történt, hogy a Tisztviselőket részben nyugdíjazták, részben a községek nyakába vörös posztónak odavarrták s helyükbe újakat neveztek ki. A bábák azonban kímélni akarták a Tisztviselőket s azért gyékényből font ládács- kákba is sokat elhelyeztek. A ládácskák finom
