Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-17 / 3. szám
22. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926. méit. Igenis, minden magyarnak, mert én az evangélikus egyházias irányú irodalmat is olyannak gondolom, hogy annak olvasása minden magyar ember épülésére szolgál. Azt hiszem, hogy a sajtóértekezlet mégse hiábavaló. Egyszer már el kell kezdeni ezen a téren a szervezkedést. Aki nyitott szemmel jár az emberek között, szomorúan látja, hogy menynyire tehetetlenek és védtelenek vagyunk mi, evangélikusok. Ki vagyunk szolgáltatva mindenféle támadásnak, mert senkisem tekint bennünket veszedelmesnek és erősnek. A közélet küzdelmeiben nem az a fontos, hogy valamely támadást megfelelően visszaverjünk, hanem hogy ilyen támadás meg se induljon. Olyanformán gondolom a dolgot, hogy egy evangélikus sajtószövetséget kellene szervezni, amelynek tagjai lennének az egész országban. A tagsági dij legyen igen kevés, de,arra köteleznénk minden tagot, hogy vagy a »Harangszót«-t, vagy az »Evangélikusok Lapjá«-t járassa, mert ezekben a lapokban jelennének meg ezt a sajtószövetséget érdeklő közlemények. Ha például valamelyik napilap az evangélikusokkal szemben rosszakaratú cikket közöl, ezt a sajtószövetség tagjainak tudomására hozzák. Ha valamely fontos egyházi eseményről tudósítást küldenek be a lapoknak és valamelyik lap nem közli, tudomására kell hozni a sajtószövetség tagjainak. Nem egyszer jelennek meg sorok között alattomos támadások, amikre jó rámutatni. Lehet aztán olyan eset is, amikor a sajtószövetség tagjait körlevélben szólítják föl, hogy valamelyik lap járatását szüntesse be. Mert, hogy a sajtószövetség tagjai milyen lapot járatnak, arról pontos kimutatással kell bírni és szükség esetén ezt egyik vagy másik lapnak be is lehet mutatni, ha valamely egyházunkat érdeklő cikk közléséről van szó. Ez az a néhány ötlet, aminek megvalósítását ma lehetőnek vélem, sőt szükségesnek is. Mert, hogy csak egy-egy hívünk bátorságától és becsületétől függjön a sorsunk, mint legutóbb, amikor egyházunkat törvényen kívül helyezte egy bírói Ítélet, ezt tovább tűrni alig lehet. Ha pedig tovább türjük, megérdemeljük azt, ami velünk történik. Hamvas József. * (Kiváló írónk cikkéhez megjegyzem, hogy a február havára tervezett evangélikus sajtó- értekezleten, bár magától értetődőleg felvetődhetik — egyebek közt — az evangélikus napilap gondolata is, ennek a gondolatnak megvalósítása annyira lehetetlen, legalább jelenleg, és a közel jövőben, hogy annak behatóbb tárgyalása és megvitátása mellőzhető lesz. Az értekezletnek semmi esetre sem lehet a napilap kiadása a vezértémája, s nem is annak az ötletéből szükséges annak megtartása. Szerkesztő.) Keresztyén önszeretet, mely nem egoizmus. Hogy a keresztyénség a szeretet vallása, azt főleg a karácsonyi ünnepkör domborítja ki. A szeretet rendszerint az Isten és felebaráti- szeretet látószögéből nyer meg vi’ági ást, noha a szeretetnek, mint keresztyén önszeretetnek vizsgálata és méltatása is gyümölcsöző. A szeretet örökkévalóságából következik annak számunkra, időben élő emberek számára való mis- tikus jellege, melyet semmiféle tapasztalat feloldani nem tud. Ezért a szeretetről soha nem tudhatunk eleget, noha szerétéiből és szeretet- ben élünk. Önszeretet? Nem ellenmondás e szó maga? Nem úgy hangzik-e ez, mint »önzés, szeretet- nélküliség, egoizmus«? Nem! (Nicht Eigenliebe, sondern »Selbstliebe«.) Az önszeretet is krisztusi parancsolat. »Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!« Az önszeretet az ismeretesebb (eredeti természetünkben), a felebaráti szeretet a kevésbé ismeretes. Ez azt jelenti, hogy az önszeretettel kezdődik a felebaráti szeretet. Ennek az önszeretetnek ellensarki ténye: az egoizmus. Mi az egoizmussal szemben a keresztyén önszeretet az egyén és nemzet életében? Egyénileg az önszeretet nem más, mint a bennem lévő lefátyolozott örökkévalóságnak megsejtése, megérzése. A belém fektetett, rám pazarolt isteni gondolat áhitatos felismerése, örömteli (de nem öntelt) igenlése. Itt a kapocs az Istenszeretettel! Megváltottságomnál fogva önmagam megbecsülése. Az önszeretet biztosítja a jobbik én, az »ideális én« életalakitó erőinek szabad érvényesülését. Az önszeretet nem állapot, hanem folyamat: önmagam kiművelése és kidolgozása. Ennek legfontosabb eszköze az ima. (Nem a terméketlen kontempláció.) Csak ha önmagamat keresem és megtalálom, fogom tudni az utat, mely másikhoz vezet. így a helyes önszeretet involválja a felebaráti szerete- tet. Az önszeretet primär megnyilvánulása az önbirálat, az öngyülölet. (A bünbánat profán megnevezései.) Csak ebből nőhet ki az igazi önszeretet. Jaj annak az önszeretetnek, mely nem igy kezdődik! Ez feltartóztathatlanul egoizmusba csap. De mi az egoizmus? Tapasztalati énem sze- retete. A bennem lévő dekadensnek, rossznak és mindannak, ami ezt kívülről szolgálni alkalmas, konok akarása. Az egoista nemcsak enged a lefelé huzó tömegerőknek, hanem egyéni, bűnös akarati aktivitásával azokat a maga részéről is növeli. Az egyéni ön szeretetnek és egoizmusnak hatványozott megnyilvánulásai a nemzeti ön- szeretet és nemzeti egoizmus. Hazánk, népünk ma fokozott mértékben rászorul a helyes nemzeti Önszeretetre. A nem-
