Evangélikusok lapja, 1926 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1926-05-09 / 19. szám

146.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

ha továbbá nftnden hívének megadja azt, amit egy egyház tag egyházától méltán elvárhat s a templom nem léleknélküli formákat, a szószék nem üres szalmát s az érintkezés nem ridegséget nyújt neki ;

ha belső háztartását ugiy rendezi be, hogy ne legyen kénytelen híveit anyagilag túlságosan megterhelni, ami tudvalévőén sok elégület- lens égnek szóik ott lenni a forrása ;

ha a belrrvissziói hálózatát akként építi ki, hogy ebben az országban ne legyen egyetlenegy ev. család, ne legyen egyetlenegy ev. ember sem, aki egyházi tekintetben elhanyagolva érzi magát;

ha kebelében akcióképessé s elevenné teszi az egyházépitésnek egyik hathatós eszközét: a sajtót, a vallásos irodalmat, annyira, hogy annak termékei a legegyszerűbb otthonokba is eljussanak ;

és végül in capite et membris olyan köz- szellemet alakit ki, falai között, amelyről mindenki megérezze, hogy egy szeretetközösség- ben él.

E feltételek bármelyikének hiányában egyházi életünk sántikálni fog.

Én a kedves testvéreik megítélésére bízom annak az eldöntését, hogy mi van meg és menynyire ezekből a feltételekből, de amennyiben a komoly mérlegelés azt konstatálnia, hogy bizony belőlük itt is, amott is hiányzik valami, úgy nekünk ezeket a hiányokat okvetlenül megszüntetni kötelesség|ünk.

Én nem tartozom azok közé, akik talán a protestantizmust féltik. Nem ! Én tudom, hogy a protestantizmusban olyan erők rejlenek, amelyek megtíacolnak minden viharral s elhaladásának utjíából elgörditenek minden akadályt. Magyar hazánkban nem csupán ma, hanem mindig nehéz volt egyházunknak a helyzete, mivel olyan egyházak közé volt ékelve, amelyeknek a múltból datálódó gazdagsága, fénye s nem egy privilégiuma nagyon ráfeküdt Egyházunkra s szabadabb mozgását és terjedését nagy mértékben akadályozta. Ezekhez hozzájárult legr utóbb a megcsonkittaíásunkkal járó óriási vérveszteség s az ebből eredő elszegényedés. így hát a mi helyzetünk a többi egyházakéval ösz- szehasonlitva idehaza meglehetősen hátrányos. Nem ilyen azonban azokban az országokban, ahol a szellem szabadon szárnyalhat s a meggyőződés veszélytelenül érvényesülhet. A szabad Amerikában pl. az utolsó 50 év alatt a pro1926.

testánsok arányszáma 7.9-ről 11.7-re emelkedett s végösszegben a protestánsok száma 85 millióra, a római katholikus hívek 15 milliójával szemben. Egy század alatt pedig' a föld kerekségén a protestánsok száma közel 100 millióval szaporodott s 232 millió hívével már közelségbe jutott a katholicizmus 265 milliónyi létszámához.

Mindezeket csak azért hozom fel, hogy eloszlassam a kishitűséget s kellő mértékben szállítsam le azt a nem minden kárörvendezéstől ment próféciát, mely a protestántizmus lassú szétmállását s elsorvadását jósolgatja.

Ó nem ! A protestantizmus a benne rejlő hatalmas erőkkel csodákat müveit már a múltban s bizonyára művelni fogj a jövőben is. Csaknem szabad elcsüggedni s mert ma talán egy és más tekintetben szekerünk döcöjgve halad, a csonka hazában, nem szabad a gyeplőt kiejtenünk a kezünkből. A nehéz idők köteleznek. Köteleznek minket elsősorban arra, hogy Egyházukért mindent megtegyünk, ha kétszeres önfeláldozással, hát kétszeressel is, mivel az ő ügye nemcsak az övé, hanem a Krisztusé s általa az egész emberiségé. A nehéz idők köteleznek arra is, hogy egymásért is megitegyünk mindent, hogy itt mindenkinek kijárjon az őt megillető kenyér és tisztesség s minden becsületes törekvés megtalálja a maga méltó támogatását. Köteleznek arra is, hogy keressük a jóindulatát külföldi testvér e i n k n ek is, akiknek érdeklődését s igazi testvéries áldozatkészségét egyes buzgó s minden dicséretre érdemes testvéreinknek máris sikerült irántunk felkölteni. Mindezeket annál is inkább kell ápolnunk, mivel ezáltal nemcsak egyházunknak, hanem hazánknak is teszünk szolgálatot. És végiül keresnünk kell a megértést azokkal is, akik velünk egy szellemnek a szülöttei és hordozói: református testvéreinkkel akikkel való szoros együttműködésünk kimondhatatlan hasznára válnék a magyar protestantizmusnak. Az én szivemet ig'az öröm töltötte el nemrégiben, amikor a »Dunántúli Protestáns Lapban« református részről egy olyan értelmű cikket olvastam, amely szerint a két magyarhoni, protestáns egyháznak közelednie kellene egymáshoz. Én is azt vallom, hogy ezt az elméletben már régien meglévő igazságot realizálnunk kell mielőbb. Mert ma nincs helye annak, hogy aprólékos dogmatikai eltérések felett töprengjen a két házai protestáns egyház híveinek bármejyike is, akkor, amikor közös nagy veszélyek és közös nagy feladatok szoros kézfogásra hívják fel