Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-12-27 / 51. szám

4.

evangélikusok lapja

1925.

kormányzatát végeredményben az egyházi tisztviselők kormányzatává változtassák. Ön- kormányzatunknak legkényesebb pontja éppen ez: milyen mértékben vegyenek részt az egyház önkormányzatában az egyháznak fizetett tiszt Viselői. És ezt a kényes és fontos ügyet az idei zsinati javaslat sem tudta kielégítőbben megoldani, mint az érvényben levő zsinati alkotmány. A zsinati javaslatból az tűnik ki, hogy ezt a részt csökkenteni akarja. Itt lehet pro és kontra érvelni. De olyan megoldást találni, amely minden igényt kielégítene, szinte lehetetlen.

Én a tanítók javaslatából is csak azt látom, hogy a mostani, igen sok vonatkozásban, iskolapolitikai vonatkozásban is, átmeneti, kialakulatlan helyzet zsinattartásra és zsinati törvények alkotására nem alkalmas. Hogyan alkossunk törvényeket és alakítsunk át intézményeket és állítsunk be uj szerveket most, mikor az államkormányzat máról- holnapra rendeleti utón egész egyházi háztartásunkat felboríthatja, s hogyan intézzük el például a tanítóság »minimális kívánságait«, amikor nem tudhatjuk azt, hogy iskoláink minimális szükségleteit ki tudjuk-e csak a jövő évben is elégíteni. Mindennek megvan a maga ideje. A zsinattartásnak határozottan nincs itt az ideje. Hiszem azt, hogy a helyzetnek logikája előbb-utóbb megérleíi a többségben azt a belátást, hogy ha egyáltalán összeül a zsinat, annak más feladata nem lehet, mint néhány elódázhatlan kérdés ideiglenes megoldásának az egyetemes közgyűlés hatáskörébe való utalása.

S talán nem jut e tekintetben mellékszerep annak a megfontolásnak és szempont-; nak sem, hogy az apostoli király által szen-j tesitett alkotmányunknak van bizonyos tör-' ténelmi súlya, és vitális jelentősége.

Keresztyen nniversalizmus és evangélikus öntudat.

(Befejezés.)

Azt az öntudatos határozottságot, amely se csábítás, se erőszak szavának nem enged; nem hagyja el apáinak hitét, ha áldozni kell is érte. És nem Ígéri él pl. gyermekeit, a jövendő reménységét más, tőlünk mégis távolabb eső felekezetek számára. Gondoltunk-e épen ez utóbbira testvéreim, hogy mit jelent az, hogy még egy nem is létező utódunk, s igy ennek utódai elől is elzárjuk az evangéliom igazsága megismerésének azt a lehetőségét, amelyet a mi egyházunk nyújt! Felelősséget vállalhatunk-e azért, hogy ez utón évenként egy-egy népes gyülekezetre menő veszteséget kell elkönyvelnünk saját lanyhaságunk, saját közönyösségünk alapján. Lesz-e válaszunk rá, ha esetleg halljuk

azoknak vádló szavát, akiket saját anyagi érdekünkből kizártunk egyházunk kötelékéből, még mielőtt megszülettek volna? S mit szólunk majd, amikor az ítéletet tevő Ur kéri számon tőlünk a ránk bízottakat? Vigyázzunk testvéreim! Nyilt seb ez egyházunk testén, mely elvérzéssel fenyegeti drága Sionunkat! Istennek hála, a bajnak meg van az orvossága. Buzgó vezetők, öntudatos hívek, éber vigyázás, s a reverzálisok statisztikája nem lesz ránk nézve lesújtó.

Ha már erről van szó, jellemesebb eljárásnak tartom ezen határozottan erkölcstelennel szemben azt, • amikor akár a férfi, akár a nő azt mondja: úgy érzem, nem találtam meg egyházam körén belül azt, amire szükségem van, elhagyom, más egyházba lépek. (Igaz, hogy az ilyenekkel nem nyer az az egyház, amelybe belépnek, s nem vészit az, amelyiket elhagynak). De saját személyére nézve bent maradni az ev. egyházban, de gyermekeit, akik még meg sem születtek, elígérni egy idegen közösség számára, ezen eljárás számára a legsúlyosabban elítélő szavak is enyhék.

Nem azt jelenti ez, hogy az u. n. vegyesházasságok ellen foglaljunk állást. Egyházunk fent említett széttagoltsága elkerülhetetlenné teszi az általunk is helyesebbnek ítélt tiszta házasságkötések mellett a vegyesházasságokat. A szív ébredő szavát elhallgattatni nem lehet. De ha úgy alakul is helyzetünk, hogy egy egész életre tartó frigynél életünk leendő társa más vallásai, legyen elég erőnk megállani és a megismert igazság mellett szilárdan bizonyságot tenni. Hiszen a vegyesházasságokra nézve mondja az apostol: »Mert mit tudod te asszony, ha nem mentheted-e meg a férjedet, vagy mit tudod íte férfi, ha nem mentheted-e meg a te felesé- igedet«. (I. kor. 7, lő.) T. i. a hitben való rendíthetetlen megállás által a más valláson levő élettársat.

És végül az utolsó rákfenéjéről egyházunknak. A közönyösség, megalkuvás mellett, amely épen az erőtelen tagok sorában pusztít, egy másik veszedelem, amely a buzgó, a bibliával szeretettel foglalkozó tagjaink sorából szedi az áldozatait. Gondolok a szekták alattomos munkájára, amely épen felébredt, kereső, de különbséget tenni még nem tudó egyháztagjaink sorából halássza a maga híveit. Tán ellenmondásnak látszik a szektákkal .szemben való ez a határozott állásfoglalás a fentebbiekhez viszonyítva, amikor az egyes felékezeteknek viszonylagos jogát készséggel elismertük. És ime most állást foglalunk a szekták e joga ellen. De az ellentét csak látszólagos. A történeti egyházak létjogosultságát s áldásos munkáját is csak egymás határainak tiszteletben tartása mellett lehet elképzelni. Ez volt a feltétel a fennebb' erre vonatkozólag mondottakra. De ime a szekták egész munkája arra van berendezve, hogy a történetileg kialakult és az évszázadok viharát sikerrel megállóit egyházak virágos kertjét fősz-