Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-03-22 / 11-13. szám

4 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1926 gen államok fennhatósága alá kerültek. Utóbbi ren­delkezés ugyan nem ezzel a szövegezései foglaltatik a törvényjavaslatban, de lényegében ezt a rendelke­zést tartalmazza a törvényjavaslat 5. §-ának az az intézkedése, mely szerint „olyan egyházi vagy pol­gári méltóság vagy hivatal feléledése esetében, amely a főrendiház legutolsó működése idején főrendiházi tagságra jogosított, e méltóság vagy hivatal viselője a felsőház tagja lesz.“ Sőt még tovább menve, a törvényjavaslat to­vábbi hivatalok és méltóságok képviselőinek biztosit felsőházi tagságot. Uyenek: a koronaügyész, a ma­gyar kir. honvédség főparancsnoka, a Magyar Nem­zeti Bank Elnöke, s a latin és görög szertartásu róm. kath egyháznagyok közül a csornai prépost, a zirci apát, a hazai két premontrei rend és a kegyes tanitó- rend főnöke, valamint a székesfőkáptalanok nagy­prépostjai. Csupán egyetlen kivételt tesz a törvényjavaslat, amidőn kihagyja a felsőházból az ev. egyház egyik olyan püspökét és kerületi felügyelőjét, akik tagjai voltak e méltóságuk és hivataluk alapján a főrendi­háznak s akik jelenleg is ugyanezen méltóságot ugyanezen jogkörrel, legfeljebb kisebb létszámú hí­vek felett töltik be. Minden Magyarországhoz visza- kerülő görög keleti román vagy szerb püspök ipso facto és külön törvény nélkül a törvényjavaslat idé­zett rendelkezése erejénél fogva tagja lesz a felső- háznak, ha még oly csonka egyházmegyével kerül is vissza, de feltétlenül és minden időkre kimarad a [elsőházból a főrendiházban helyet foglalt harmadik ev. püspök és második egyházkerületi felügyelő. A törvényjavaslatban ilykép minden vonalon ér­vényre juttatott azon alapelv tekintetében, hogy min­denki, aki hivatalánál vagy méltóságánál fogva tagja volt a főrendiháznak, — hacsak e jogának gyakorlá­sában akadályozva nincs, ipso jure tagjává lesz a felsőháznak is, — egyedüli kivételt csakis a ?nagyar- honi ev. egyháznap, méltóságuk gyakorlatában nem — Jóska ... Budai Jóska ... — Aztán tovább sir. Talán éhes szegényke? Megkérdezem, hogy mikor evett utoljára. — Most mikor eljöttem, akkor ittam tejet — mondja. — Nézd kis fiam — mondtam neki, — én most adok neked egy kis húst és egy fél zsemlyét. — Mikor ettél húst? — Régen ... soha ... nem szoktam húst enni. — Hol laknak szüleid? — Nincsen lakásunk, az éjjel is az utcán vol­tunk. Újra kínálom a hússal, de nem akarja elfogadni. Szokatlan előtte a hús. A csöpp gyereknek igaza le­het. Oly ritkán ehetett húst, hogy szinte nem is em­lékszik reá. Szavai valódiságát erősen látszik bizonyi- tani: gyenge, vézna teste és sápadt arca. Később megtudtam tőle, hogy árva s hogy szülei mindenüket elveszítve menekültek a fővárosba a ro­mánok elől. Most itt élnek. Lakásuk nincs. Valami keserűséget érzek szivemben, mikor ezt az ártatlan kicsiny embert magam előtt látom. — Miért van ez igy? — gondolom magamban. Miért kell egy 6 éves gyermeknek megismerni a szen­vedést? Eszembe jut az a sok árva magyar gyermek, kik szegény hazánk agyonsebzett testén, szintén ilyen korán megtanulják a nyomort érezni. akadályozott egy püspöke és egyik egyházkerületi felügyelője képez. Emellett,a tényállás mellett teljesen érthetővé válik az a megdöbbenés, amit a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése egyházunk közvéleményében keltett. Attól tartunk, hogy mindenkiben önkéntelenül kél a gondolat: milyen különös okot szolgáltatott az ev. egyetemes egyház erre a kivételes rendelke­zésre? Az a körülmény, hogy az egyházak közül a tria­noni szerződés folytán mi szenvedtük majdnem a legnagyobb veszteséget, mi folytatjuk a legnehezebb küzdelmet egyházi, kulturális intézményeink és a régi egyházközigazgatási keretek fenntartása érdeké­ben, — még pedig elsősorban az integritás soha fel nem adható elvének a fenntartása okából — ez csak nem szolgálhat okul arra, hogy a magyar törvényho­zás részéről is kivételes mostoha elbánásban része­süljünk Ámde nem célunk e helyütt az. hogy egyházunk érdemeit felsorakoztassuk, mert biztosak vagyunk benne, hogy Nagyméltóságod és a magas m. kir. Kor­mány amúgy is ismeri azt az értéket, amit a magyar kultúráért végzett munkája és a magyar szabad­ságért vívott véráldozatai révén az evangélikus egy­ház a magyar nemzetnek mindenkor jelentett és je­lent ma is s ép ezért tudjuk, hogy csak valamely té­ves mérlegelése vezethetett arra a reánk nézve oly nagyfokban sérelmes módosításra, amit a nekünk vé­leményezésre kiadott javaslat a mi újabb meghall­gatásunk nélkül szenvedett. Nem ismerjük ugyan ezt a szempontot, de ilyen­nek egyedül azt a körülményt tarthatjuk, hogy egy­házunk a hívek létszáma tekintetében hazánk meg­csonkítása folytán megfogyatkozott. Ámde ennek a szempontnak egyedül a mi egy­házunk terhére való mérlegelése már első átgondolás után is kétségtelenül és teljesen tévesnek 'és jogosu­Ez már megvan mentve, de megmentette-e egy nemsszivü ember 100 árvával, a sok ezeret? Nem vol- na-e mindnyájunknak közös kötelessége az ártatlan gyermekeket, meleg kandallóhoz, jó ruhához és ke­nyérhez juttatni? Mi mindig csak panaszkodunk, pedig férfiak, erő­sek és munkabírók vagyunk, ők még nem tudják, hogy az, melyet átélnek, annak szenvedés a neve. Nézz rá sápadt arcára és gondolj vissza, boldog gyer­mek éveidre, mikor még szüleidnek legnagyobb öröme volt piros arcod rózsája és csillogó szemeid fürge tekintete. Nem érzel-e akkor egy hatalmas különbséget közted és a jelen vézna, beteges gyermekei között? Szomorú, ha ekkor föl nem ébred benned, egy eddig tán nem ismert kötelességérzet: segíteni az ártatlan szenvedő gyermekeken. Legyen áldott emléketek ti nagyok, ti nemesek kik nem szóvirágokkal, hanem áldó és segítő kezetek bőkezűségével építettetek házat az árváknak. Meg­osztott tűzhelyetek melege, sugárzó szeretetet és múl­hatatlan hálaérzetet visz felétek. Mig éltek, érzitek ezt, s ha rátok borul a sir éjsza­kája, akkor is áldva említik neveiteket, azok az ár­vákból lett férfiak, kikkel ti felejtettétek el, hogy ár­vák, s kiknek ti mutattátok meg, hogy van Isten, egy örök Atya, kinek mindnyájan gyermekei vagyunk. János bácsi.

Next

/
Thumbnails
Contents