Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-11-08 / 44. szám
1925. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 3. eszközeink. Missziói hálózatunk hiányossága folytán még ma is sok hívünk él gondozatlanul. Több egyházi intézményünk csak névleg létezik, análkül, hogy valami nyomot hagyna maga után. Az újabb napok nemcsak hogy az ellenségeinket megszaporitolták s felbátorították az ellenünk való agresszivitást, hanem az országos közélet terén is lehetetlen észre nem vennünk bizonyos hátraszoritó törekvéseket. El lehet képzelni, hogy mi lesz mindennek a következménye, ha komolyan sarkunkra nem állunk és minden erőnket eléje nem vetjük az ellenséges áradatnak. Egyházpolitikánkon is igazítanunk kell nagyobb figyelmet fordítván a kicsinyeknek látszó dolgokra, amelyeken nem egyszer igen sok megfordul. Az én felfogásom szerint a mi evangélikus egyházunknak a beren- zettsége, mai megtöröttségéhez viszonyítva, túl luxuriózus. Sokan a beígért zsinattól várnak sokat; én keveset mindaddig, amíg 'alant meg nem erősítjük a fundamentumokat. Az egyháznak két sarkpontja van, amelyen sorsa megfordul: a hitéleti munka s az anyagi elrendezettség. S kérdem: vájjon ezek megütik-e mindenüti a kellő mértéket és vájjon m egte rém tett ük- e mindenütt egyiknek is, másiknak is az előfeltételeit? A hitéleti munkát mi, lelkészek, próbálgatjuk elvégezni, de nem gördül-e annak eléje súlyos akadályként sokszor az anyagi hiány?! Ez is kellene, amaz is kellene, — de nincs! Kiszállások kellenének, misszión árusok kellenének, diakonisszák kellenének, vallásos iratok kellenének, — de nincs! De más is hiányzik sokszor: a lelki tömörülés, a lelki egymáskörülölelés. Igen nemes törekvések hordozó t hagyjuk vergődni magukban részvétlenül, igazi támogatás nélkül, a míg végül kifáradnak és elkedvetlenednek. Azért buknak egymás után a lapjaink s egyéb vállalkozásaink. Uraim! Ez a sok nincsetlenség egyszer nagyon meg fogja bosszulni magát! Egyházhi veink legtöbb helyűt nagyon meg vannak már terhelve s rajtuk kereskedni igazán veszélyes lenne. Az állam által a földb rtok reformban beígért segély pedig nagyon lassan halad előre. Egyházakat nem tudok, hogy már élveznék a beígért földeket, csak néhány protestáns egyházkerületet tudok, hogy már élvezi is azokat. Pedig odalent van a baj: az elsorvadás, a szétmállás veszélye. A nagy világrengés megingatta még az erősebb gyülekezetek alapjait is. A sok uj iskolai teher egyik-másik gyülekezetünket egyenesen létében támadja meg, vagy legalább is megbénítja benső kiépülésüket. Nem akarunk okolni senkit, de kötelességünk figyelmeztetni az államkormányt, hogy mi lelkészek hazafias buzgóságból szinte tönkretenni segítettük egyházainkat, amikor annak idején keservesen összegyüjtögetett alapítványaikat odatanácsoltuk vinni a haza oltárára. Igen, figyelmeztetnünk kell illő tisztelettel, de kellő eréllyel is az államkormányt, hogy nekünk kárpótlással tartozik; tartozik a 48-as XX. t.-c. kellő végrehajtásával, a tandijkárpótlással, a lelkészek korpótlékával, a megfelelő családi pótlék még mindég elmaradt kiutalásával s nyugdíjintézetünk törvényhozási utón való alátámasztásával, mert mindezek nélkül mi összeesünk s az adóprésnek netáni újabb alkalmazásával híveinket egyenesen belekergetnők az ellenségeink által nyitvatartott ajtókba, ami sem nekünk nem érdekünk, sem az államnak nem érdeke» Sajnálom, kedves testvéreink, hogy nem tudok önöknek ez alkalommal vidámabb dolgokat mondani, de az én lelkem tele van aggodalommal a körülmények látása folytán. Irigylem azt az embert, aki örvendctcsebb dolgokat lát. Sorscsapásnak is lehet minősíteni a sok bántó jelenséget, de emberi mesterkedésnek, tévedésnek és mulasztásnak is van bennük része. S ami utóbbi bennük, annak kiküszöbölésére nekünk mindent el kell követnünk. Ma az az idő érkezett el hozzánk, amikor — mint Ne- hémiás korában - egyik kezében fegyverrel, a másik kezében építő eszközökkel kell állania a bástyákon az evangélikus egyház minden sáfárának. Áldott legyem mindenki, aki megérti a kor intő szavát! Ma nemcsak arra van szükség, hogy a leglelkesebben és fáradhatlanul hirdessük az istenigét, hanem egyenként és összesen éljük is a keresztyén séget, hogy a keresztény társadalomnak nagyszámú pogány tagjai lássák, hogy az van még s hogy az milyen szép és boldogitó; s minden olyan törekvést támogatnunk kell, mely a Krisztus szellemének diadalra jutását előmozdítani alkalmas; mert e szellem nélkül sem mi egyenként, sem az Egyházunk, sem a társadalom nem megy semmire. Szivek, családok és országok békéje és üdve a Krisztus szellemén fordul meg s az lesz a leg- áldottabb az Isten előtt, aki abból minél többet sugároz ki az életbe. Tudom: az őszben benne a tavasz. Hiába sir a rideg őszi szél, Bár elmúlásról, halálról beszél, Bár szaggatja a sár u't levelet, Tudom: ismét lesz áldott kikelet, Hulló levél helyén kis rügy marad, Melyből tavasszal uj élet fakad! Bár ősz felé a vándormadarak Itt hagyják e tájt, délre szállanak, Bár nem halljuk csalogányok dalát, Tudom: hogy március fuvallatát, Megérzik majd ezer mértföldnyire, Tudom: visszatér fecske, fülmile!
