Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-09-06 / 35. szám

1925.

EVANOEUKUSOR feAPJA

3.

Önkéntes adakozás.

A gyülekezetek vezetőségének mindenekelőtt tisztában kell lenni azzal, hogy az egyház anyagi szükségleteinek kielégítése két forrásra van utalva: az egyik az egyházi adózás, a másik az önkéntes adakozás. Gyülekezeteink költség- vetése úgy készül, hogy a szorosan vett gy ülekezeti kiadásokra megvan a fedezet, azonban a gyülekezet szükebb körén túleső intézményeink, vagyis hogy csak néhányat említsek: a Gyám- intézet, Luther-Szövetség, Külmisszió, Luther- Társaság, az önkéntes adományokra vannak utalva. Amilyen mértékben fontosnak és nélkülözhetetlennek tartjuk ezeket és a hozzájuk hasonló intézményeket, olyan mértékben látjuk be az önkéntes adakozásnak fontosságát is, és iparkodunk arra, hogy először: az önkéntes adakozásban is legyen rendszer, másodszor, hogy a gyülekezet tagjai tájékoztatva legyenek az önkéntes adakozás fontosságáról.

Nem arról van szó, hogy az önkéntes adakozást »kötelezővé« tegyük. A cél az, hogy az önkéntes adakozást eredményesebbé tegyük. Tudvalevő, hogy az egyes gyülekezetek között az önkéntes adományok összegét tekintve igen nagy különbségek vannak, amelyek nem vihetők vissza sem a gyülekezet léleJcszámára, sem a tagoknak anyagi helyzetére. Az sohasem lesz elkerülhető, hogy’ a jómódúak között is akadnak, akik fösvények, akik nem adnak, ha nem muszáj, de a nagy aránytalanságok mégis csökkenthetők, ha a vezetőség kellő figyelmet fordít erre a fontos tárgy ra, s úgy alkalmatos, mint alkalmatlan időben rátereli gyűléseken, magánbeszélgetésekben, prédikációkban a gyülekezet figyelmét; valamint ha maguk azok az intézmények is belátják, hogy néha-néha életjelt kell magukról adni, munkásságukat ismertetni. A Gyám intézetnek volt Bognár Endre, majd Bándy Endre szerkesztésében egy lapja, amely áldozatul esett a világháborúnak, éppen úgy a Külmisszió is, amelyet Scholtz Odón szerkesztett; épenugy megbénult a Luther-Társa- ság is. A Luther^Szövétségről megalakulása óta édes-keveset hallunk. Két lapunknak: a Harangszónak és az Evangélikusok Lapjának szerkesztői örülnek, ha itt-ott kapnak £gy-egy kis hirt arról, hogy ezek az intézmények még tengődnek annak, hogy tervszerű propagandát fejtenének ki, nincsen semmi nyoma, semmi jele.

Ezeket pedig azért mondom el, nehogy valaki azt gondolja, hogy ezen intézmények aléltságáért csak a gyülekezeteket és azoknak vezetőségét teszem felelőssé. Azonban minden körülmények között tény és való marad az, hogy ha ki akarunk keveredni tehetetlenségünkből, az önkéntes adakozást fokoznunk kell. S erre a célra úgy azon intézmények vezetőségének, mint pedig a gyülekezetek vezetőségének meg kell tenniök a magukét.

Mi indítja az embereket az önkéntes adakozásra? Amíg ezt a kérdést nem vizsgáljuk meg, addig az adakozásra való buzdításunk bizonytalan zengésű trombitaszó lesz. Az adakozásban mutatkozó különbségek nincsenek az egyes emberek erszényének tartalmában mutatkozó különbségekhez szabva. Sót! igen gyakran a szegény nemcsak aránylag, de összegszerűen is többet ad, mint a gazdag. A különbség a lélekben, az érzületben, a szívben van. A gazdagságnak csalárdsága és lélekölő ereje nyilvánul meg abban, hogy önzővé teszi a gazdagot és arra ösztönzi, hogy szántszándékkal ostobának tetesse magát, amikor egy nagy és nemes munka jelentőségének megértéséről van szó; hogy kerüljön minden alkalmat, ahol adakoznia kellene. Sok gazdag emberre akadunk, akinél »véletlenük nincs pénz, amikor adni kellene, és tényleg nincs, mert a fösvénység ördöge megtanította arra, hogy ne vigyen magával pénzt, mert esetleg megszánna valami utcai koldust és a kézébe nyomna néhány koronát. A gazdagok között, különösen a gyermektelen gazdagok között számtalan olyan lélekre akadunk, akikről csak azt mondhatjuk: erbärmlich, sajnálat ram éltó, összetöpörödott, elvány- nvadt lelkek.

Az önkéntes adakozás fokozására és rendszeresebbé tételére irányuló munkánknak tehát elsősorban a motívumok, a lelki rugók és indítékok vizsgálására kell irányulnia. Hogy mi az oka annak, hogy az egyik embert, ha gazdag is, kiveri a hideg veríték, mikor adakoznia keil, a másik pétiig, ha szegény is, szivesen és jókedvűen ád.

Azt már röviden érintettem, hogy az adakozás rugéá között milyen nagy szerepet játszik az értelmi motívum, Az adakozás célját lehető legszabatosabban ismertetnünk kell, ha adományokat várunk. Ismertetnünk kell továbbá az eredményeket is, amelyeket az illető intézmény már felmutathat, vagy ha uj intézményről van szó, azokat a körülményeiket; amelyek annak az intézménynek létesítését szükségessé teszik. Ismertetnünk kell a gyűjtés vagy adakozás eredményét. Ebből a szempontból tehát helytelen eljárás az, ha gyűjtünk, de sohasem adjuk tudtára az adakozóknak, hogy mi volt az összegszerű eredmény és mi történt a begyült összeggel. Ha meg üidom mutatni annak a templomnak a fotográfiáját, amelyet a Gyámintézet épített valamelyik gyülekezetben, mindenesetre hatásosabb propagandát tudok kifejteni, mintha csak a templom és iskola nélküli gyülekezetek elhagyatottságánil szónokiok. Az ismertetés, a tájékoztatás, az értelmi propaganda terén nem szabad sajnálni a nyomdafestéket, s nem szabad visszariadni a betűvetés (isi mesterségétől. Az általánosságban tartott rimánko- dások és esedezések az értelemnek nem nyújtanak semmit, nem ébresztik fel a belátást.

A lélek érzelmi világában egész skálája van az indítékoknak, amelyek adakozásra ösztönöz-